Negyvenhatodik alkalommal rendezik meg Egerben a Kaláka Fesztivált, Magyarország legrégebbi világzenei találkozóját.A június 25. és 28. között zajló rendezvényen idén is a hazai zenei és irodalmi élet meghatározó alkotói várják a közönséget, miközben a fesztivál továbbra is családias hangulatát és közösségteremtő szellemiségét. A négynapos fesztivál fellépői között olyan kiváló művészek szerepelnek, mint Jordán Tamás, Palya Bea, Csík János és a Mezzo, Ferenczi György és az Első Pesti Rackák, a Söndörgő, valamint a Kaláka együttes.

A Gárdonyi Géza Színház különleges programmal csatlakozik a fesztiválhoz: Jordán Tamás, a Kaláka és a Sebő-együttes közös József Attila-előadással tiszteleg a költő életműve előtt. Kiemelt eseménynek ígérkezik a Vecsei H. Miklós és Szabó Balázs közreműködésével megvalósuló Cseh Tamás-est, amely a legendás előadó-dalszerző munkásságát idézi meg. A fesztivál a korábbi évek hagyományait is feleleveníti: a péntek esti koncerteket követően Szalonna és bandája gondoskodik a táncházas mulatság hangulatáról.

A világzenei és irodalmi programok mellett gyermekszínházi előadások, kézműves foglalkozások és közösségi események várják az érdeklődőket.

A fesztivál programkínálatából ezúttal sem hiányzik a zenés városi séta és a templomi koncert.

A fesztivál gyerekprogramjainak központi témája a környezettudatosság lesz. Az előadások és foglalkozások hangsúlyosan foglalkoznak majd az ökológiai szemléletformálással, játékos és élményszerű módon szólítva meg a fiatal korosztályt.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

A Kaláka együttes bemutatja nemrég megjelent, környezetvédelem ihlette Kupaktanács című albumát, valamint az ahhoz kapcsolódó ökoküldetés-könyvet.

A fesztiválról további információ itt található.

(Kultúra)

Borítókép: Illusztráció. Fotó: Kultúra


SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.