Ezerkilencszáznegyvenkilenc március 5-én Pozsonyban, a Belügyi Megbízotti Hivatal épületének koncerttermében, Szlovákia magyarok által lakott területeiről mintegy 300 meghívott jelenlétében megalakították a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesületét, a Csemadokot, valamint megválasztották központi vezetőségét: elnöke Lőrincz Gyula festőművész, az Új Szó főszerkesztője, első alelnöke Kugler János, második alelnöke Egri Viktor író, központi titkára Fellegi István kultúraszervező, helyettese Wetzler Dóra, örökös díszelnöke Fábry Zoltán antifasiszta író lett, az ősz folyamán csatlakozott hozzájuk Pathó Károly szervezőtitkárnak.

A Népművelési Intézetben létrehozott nemzetiségi osztály megalakulása után kiépítette az irányító és a segítséget nyújtó szakmai gárdáját. Az osztály alapját az a hét státusz képezte, amelyet az 1952-es törvény értelmében a Csemadok, 1955-ben beszüntetve a kulturális szakosztályait, átadott az újonnan létrehozott állami szakmai intézeteknek, a Népművelési Központnak és a Szlovákiai Központi Népművészeti Háznak. A szlovák szakosztályokban dolgozó nemzetiségi referensek, mivel az osztályok az intézetek szerves részét képezték, élvezték az abból származó előnyöket is. Szlovákiában 1960-ban Szlovákiai Népművelési Intézet alá összevonták a fent megnevezett intézeteket és keretében megalakították a nemzetiségi osztályt is, azokból a személyekből, akik előzőleg nemzetiségi referensekként a volt intézmények szlovák szakosztályaiba voltak beépítve. A nemzetiségi osztály – hasonlóképpen az intézet többi szlovák osztályához – saját maga kidolgozta feladattervvel és költségvetési tervvel működött.

Az országban működő társadalmi szervezetek 1960-ban újraszervezhették a népművelési és kulturális osztályaikat, köztük a Csemadok is. Népművészeti osztályvezető-helyettes és néptánc-szakelőadó funkcióba engem is visszahívott a Csemadok KB, ahol fél év múlva engem neveztek ki a néptánc-, az ének-zene-, a színjátszó szakelőadókkal rendelkező osztály vezetőjének.

Természetesen a magyar nemzetiségi vonatkozásban a Csemadok szorosan együttműködött a Népművelési Intézettel, mondhatnánk, hogy minden országos rendezvénynél társak voltak. Attól függően, hogy a rendezvénynél melyik szervezet volt a főszervező, az biztosította a rendezvény pénzügyi fedezetének jelentősebb részét. Például az országos dal- és táncünnepély, illetve a később ebből létrehozott országos népművészeti fesztivál és országos kulturális ünnepély esetében a Csemadok, a Jókai Napok, a Kodály Napok, a Csengő énekszó rendezvények esetében a Népművelési Intézet volt a főszervező és az anyagiak biztosítója. A másik fél a teljes apparátusával és pénzügyileg is segítette a rendezvény megszervezését, megvalósítását. Mindkét fél bevonta az országos rendezvény előkészítésébe kerületi és járási szervezeteit is. Az országosan kidolgozott rendszer biztosította, hogy az országos méretű rendezvényekre – fesztiválokra, kulturális seregszemlékre, kulturális versenyekre a legjobb munkát végző együttesek és egyének kerüljenek.

A szakmai irányítás eredményesebbé tétele érdekében a két intézmény közös központi szakbizottságokat működtetett. Tehát szakbizottság működött a színjátszás, az ének-zenei kultúra, a táncmozgalom, a néprajzi tevékenység, a népművelői munka részére. Hasonló szakbizottságok működtek kerületi és járási szinten is, a központi irányítás ezeknek a bizottságoknak a segítségével eljutott egészen a csoportokig.

Az 1960-as években a Csemadok létszám tekintetében is fokozatosan bővítette a központi, a kerületi és a járási irányító apparátusát. 1961-ben osztályvezetővé történt kinevezésem után Tóth Margit tardoskeddi tanítónő, aki gimnazistaként tagja volt a komáromi gimnázium tánccsoportjának és tanítóként otthon vezette az országos rendezvényekre is eljutott Csemadok- és iskolai tánccsoportokat, került alkalmazási viszonyba néptánc-szakelőadói referensként, s évek múlva, amikor már a egyetemet is elvégezte, lett belőle viselet kutató tárgyi néprajzi előadó. 1965-ben Ág Tibor, aki a Népes feloszlatása után Galántán tanítói állásban helyezkedett el, majd 1957-ben kineveztettük a félhivatásos Ifjú Szivek Magyar Dal- és Táncegyüttes igazgató művészeti vezetőjévé visszajött a Csemadokhoz, ahol néprajzi szakelőadóként, illetve függetlenített népdalgyűjtőként nyert alkalmazást. Munkásságával jelentősen feljavult a népdalkutatás és népdalgyűjtés, valamint kezdetét vette a nyaranta megrendezett kéthetes néprajzi táborok sorozata. A táborokban a népdalgyűjtés mellett a hallgatók szakmai felkészítése is folyt. Az évek során sokan lettek közülük szakavatott amatőr népdalgyűjtők és a lakóhelyükön, a tájegységükben falukutatók. Később a népdalkutatásban csatlakoztak hozzájuk az éneklőcsoportok vezetői, akiket Ág Tibor arra ösztönzött, hogy a saját településük és annak a közvetlen környékén feltárt és felgyűjtött dalokból állítsák össze az éneklőcsoport mindenkori műsorát. Az általa „Tavaszi szél vizet áraszt…” címszóval létrehozott országos vetélkedő mozgalomnak a versenyekre kiírt szabályzataiba ez alapkövetelményként minden esetben feltételként bekerült. Ezáltal Tibor népdalgyűjtői munkája eredményesebbé vált és mennyiségben is jelentősen gyarapodott. Utólag megállapíthatjuk azt, hogy az életműve olyan jelentőséget nyert, amely vetekszik a magyarországi legjelentősebb személyek életművével, az ennek a tízezreket megmozgató ötletének is köszönhető.

A dal- és hagyományvetélkedői mozgalom rövid idő alatt országos jellegűvé erősödött, így 1968-ban a Csemadok megrendezte az első országos méretű népdal- és táncdalversenyét. Az országos döntő, melyet megelőztek a járási és kerületi versenyek, Pozsonyban a Szlovák Filharmónia előadótermében 1968 novemberében valósult meg. Ezzel egy évvel megelőztük az anyaországi „Röpülj páva” vetélkedőt. Ez a vetélkedőnk, amely a Csemadok és a NI közös szervezésében, rendezésében 1968-ban jött létre, az első Népdal- és Táncdalénekesek Országos Seregszemléje címszó alatt valósult meg. 1972-től „Tavaszi szél vizet áraszt…” néven lett közismert. Jelentőségének bemutatására idézek az egyes évfolyamainak értékeléséből.

Ág Tibor, a Felvidék legeredményesebb népdalgyűjtője, mellette Tóthpál Gyula neves fotóművészünk a Csemadok dunaszerdahelyi Járási Dal- és Táncünnepélyen, Bős, 1993. F:Takács András/Fórum Intézet

„…Az énekkultúra nagy köztiszteletben álló ágát az énekkarok mellett az éneklőcsoportok jelentik. Éneklőcsoport = egyszólamú éneklés. Ezek a csoportok főleg a hagyományos népdalkincs ápolásával foglalkoznak. Régebben a műsorukat képező dalokat saját környezetükben, falujukban, környékükön a csoportok közösen gyűjtötték, de ma már ehhez dalos kiadványokat is igénybe vesznek. A csoportok általában 10-12 fővel dolgoznak. A mozgalom elindítására a Csemadok keretében, Ág Tibor vezetésével 1968-ban került sor, egy évvel megelőzve a magyarországi Röpülj páva mozgalmat. Akkor valósult meg első ízben a népdalénekesek és az egyszólamú éneklőcsoportok országos versenye. A kezdeményezés nagy visszhangra talált. A későbbi kiírásoknál szigorú feltétellé vált egyrészt a saját dalhagyományanyag felkutatása, másrészt a tiszta éneklés. A verseny 1972-től Tavaszi szél vizet áraszt… címszó alatt módosult: népdal-, néptánc-, népszokáshagyomány vetélkedő lett. Eleinte csak a népdalt szolgálva fejlődött mai tartalmi telítettségéig. Kétévente szervezik meg járási, területi és központi, tehát háromfordulós felépítésben. Legátfogóbb erővel akkor bírt, amikor nyolc kategóriában vetélkedtek a szereplők: hagyományőrző szólóének és éneklőcsoport, hagyományápoló szólóének és éneklőcsoport, népi hangszeres szóló és csoport, hagyományőrző tánc és színjátékszerű szokáshagyomány”. Jelenleg csak a dal és zenei hagyomány területét fogja át a vetélkedő.”

A verseny adta lehetőséggel élve a Csemadok sokkal nagyobb hatással lehetett a népművészeti mozgalom tartalmának, műsorpolitikájának kialakítására. Verseny közben fokozatosan kiszűrhette a jóhiszeműen, de több-kevesebb hozzáértéssel feltárt népdalok, néptáncok, zenei hagyományok, a népélet egyes eseményeit, pillanatait megörökítő szokáshagyományok közül az oda nem illőt, a kevésbé értékes változatokat. Felgyorsíthatta a hagyomány feltárást, sőt, sok esetben a tudatos falukutató munka eredményeként a feledés homályából élesztette újjá a dalt, a táncot, a hagyományát. Például így jött létre a szilice-borzovai közös Árvalányhaj folklórcsoport is. A vetélkedővel megsokszorozta a néprajzzal foglakozók számát és elérte, hogy egy-egy évfolyamba 2-4 ezer aktív szereplő: énekes, táncos, zenész, szokáshagyományt ápoló kapcsolódott be. Például 1978-ban 263 szólóénekes, 168 éneklőcsoport, 39 citerazenekar, 26 hangszeres szólista, összesen 3 150 szereplő: 1980-ban 210 szólóénekes, 175 éneklőcsoport, 35 folklórcsoport, 40 citerazenekar, 25 hangszeres szólista, összesen 3 400 szereplő nevezett be. 2002-ben a Csemadok szervezői szerepét átvállalta a Szlovák Rádió Pátria Magyar Főszerkesztősége, és több évfolyamát Papp Sándor főszerkesztő vezényelte le, úgy, hogy az énekelt anyag teljes anyaga szalagra rögzítve a rádió adattárába került. Később a meghirdetés, a szervezés, valamint a megvalósítás funkcióját jelentős részben átvette a Csemadok dunaszerdahelyi területi választmánya szervezésében a kétévente megrendezésre kerülő „Bíbor piros szép rózsa…” vetélkedő, illetve versenyfesztivál.

Forrás: felvidek.ma

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.