A PARLAMENTBEN IS MEGEMLÉKEZTEK 1920. JÚNIUS 4-RŐL

Kövér László az Országgyűlés elnöke a hétfői parlamenti ülés nyitányaként megemlékezett arról, hogy 98 évvel ezelőtt írták alá a trianoni békeszerződést.

Úgy fogalmazott: a korabeli európai nagyhatalmak államunkat életképtelenségre, nemzetünket pedig az önmagától való elidegenítésre ítélték.

„Meggyőződésünk, hogy sem a bennünk mások által táplált bűntudatra, sem az önmagunkon elhatalmasodó sérelmi tudatra a 21. században jövőt építeni nem lehet”

– fogalmazott.

Emlékeztetett: Trianonban hárommillió embert fosztottak meg a jogától, hogy eldönthesse, kivel akar együtt élni szülőföldjén.

„Napjainkban vannak, akik Európa minden nemzetét meg akarják fosztani azon joguktól, hogy eldönthessék, kivel akarnak együtt élni a szülőföldjükön”

– tette hozzá.

Vannak, akik az európai nemzetek megkérdezése nélkül, az illegális migráció eszközével akarják átalakítani az európai térséget. Európa azonban nem a nemzeti érdekek felszámolásával, hanem azok harmonizálása révén tud talpon maradni – hangoztatta.

„Isten óvja Magyarországot és minden magyar embert a szülőföldjén”

– zárta szavait Kövér László.

A Ház ezt követően megemlékezett Rozgonyi Ernő egykori MIÉP-es, majd jobbikos és független képviselő haláláról.

A házelnök tudatta, hogy Bősz Anett kilépett a Párbeszéd frakciójából és független képviselőként folytatja munkáját, a képviselőcsoport pedig Mellár Tamás belépésével maradt fenn.

Karácsony Gergely (Párbeszéd) és Gémesi György (LMP) lemondtak mandátumukról.

A Jobbik frakciója Dúró Dórát kizárta soraiból, így ő függetlenként folytatja parlamenti munkáját.

Fülöp Erik (Jobbik) megszüntette a vele szemben fennálló összeférhetetlenséget, a DK-s Hajdu László pedig június 7-ig teszi ezt meg.

A két azonos létszámú frakció, a DK és az LMP úgy döntött, 2020. június 8-ig kettejük közül a DK politikusai, onnantól a ciklus végéig az LMP politikusai szólalnak fel elsőként – ismertette.

Igazságtalannak nevezte a 98 évvel ezelőtt megkötött békeszerződést napirend előtti felszólalásában Hiller István (MSZP), rámutatva, az nekünk magyaroknak nemzeti tragédia.

Ez egy rossz és színvonaltalan béke – jelentette ki a szocialisták képviselője, amit azzal indokolt: a modern Európa létrehozói olyan békére törekedtek korábban, amely nem megalázza a vesztest, hanem a rendszer részévé teszi, teret ad számára, érdekeltté teszi a béke fenntartásában.

Ugyanakkor meg kell érteni: magyarság és európaiság gondolata összekötődik, akkor tudjuk az országot és a nemzetet előrébb vinni, ha részeként akarjuk formálni Európát – mondta.

Felszólalását azzal zárta: 98 évvel Trianon után közösen érdemes büszke magyarként és büszke európaiként gondolkodni a jövőről.

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár arra mutatott rá: a békediktátum aláírásakor a nemzetgyűlésben nem ült olyan képviselő, aki a dokumentumot ne érezte volna mélyen igazságtalannak. Kijelentette ugyanakkor: nemcsak a veszteségekre kell tekinteni, hanem a meglévő erőforrásokra is, amelyből meg tudunk újulni, amiből lehet építkezni.

Felidézte a nemzeti összetartozás napjáról szóló javaslat elfogadását és azt, hogy az előterjesztést Hiller István sem támogatta, ahogy nem szavazott a kettős állampolgárságról sem.

Szólt a szülőföldön boldogulás támogatásáról és arra kérte az ellenzéket, támogassa a nemzetpolitikai célok megvalósítását.

Forrás: magyaridok.hu

Nincs hozzászólás még.

Hozzászólás

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.