Elutasította a jobboldali politikus fellebbezését a román alkotmánybíróság. Nem indulhat az elnökválasztáson Călin Georgescu.

Kétórás tanácskozás után kedd este úgy döntött a román alkotmánybíróság, hogy a jobboldali politikus, Calin Georgescu nem vehet részt a májusi elnökválasztáson – írja a BBC. A bíróság előtt Bukarestben tiltakozásul

összegyűlt tüntető tömeg „árulók” és „nem megyünk sehova” jelszavakat skandált.

A 2024. november 24-én tartott román elnökválasztás első fordulójában Călin Georgescu szerezte meg a legtöbb szavazatot, a voksolás eredményét azonban a román alkotmánybíróság december 6-án megsemmisítette arra hivatkozva, hogy a legfelsőbb védelmi tanács szerint Georgescu közösségi oldalakon folytatott választási kampányát

ReklámTas J Nadas, Esq

illegális finanszírozás és nemzetbiztonsági kockázatot jelentő külföldi beavatkozás segítette.

Ennek értelmében májusban meg kell ismételni az elnökválasztást, amelyen Georgescu is indult volna. Ehhez sikerült összegyűjtenie az induláshoz szükséges aláírásokat, a felmérések szerint a megismételt elnökválasztás első fordulóját is megnyerte volna. Az alkotmánybíróság keddi döntése értelmében azonban úgy néz ki, ez nem lehetséges.

A bukaresti utcákon kedd este összegyűlt tömeg azonban követelte, hogy Georgescura szavazhasson.

A csendőrség többsoros, fémakadályokból és gépkocsisorból álló kordont épített ki, és más megyékből is erősítést vezényelt a parlament épületének védelmére, amelyben az alkotmánybíróság is működik.

Georgescu a Facebookon közzétett videójában arra biztatja híveit, hogy döntsék el, mit akarnak, ugyanakkor kijelenti: „Megtiszteltetés volt számomra, hogy szolgálhattalak benneteket.”

(Híradó)

Borítókép: Călin Georgescu. Fotó: EPA/Robert Ghement

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.