Nem akarok harcolni többé,
az álmom ne foszlódjon köddé!
Hadd maradjak, csak boldog lélek,
szeressek ameddig csak élek!
Legyek, ki adja önmagát,
s bukdácsol árkon-bokron át,
hittel szívében álmodón,
mások lelkébe fényt-hozón!
Tudom, hogy nagyon kell szeretni!
Bár tudnék mást boldoggá tenni!
Minden napommal jobbá válni,
csodát teremni, megpróbálni!
Hadd adjam át a tudományom,
legyen követhető a lábnyom,
mögöttem, látva merre mentem!
Megmártóznék a szeretetben!
Önzőn tukmálnám sajátom másra,
nem gondolva az elmúlásra!
Érzést, ölelést viszonoznék,
elveszett álmot visszahoznék.
A múltat jövőre cserélném,
nyújtózva Napomat elérném,
újra álmodva, szebben élnék,
és soha, semmitől se félnék!
Csak élnék bűvös szeretetben,
s hinném senki sem élhet szebben,
és együtt a kedvesemmel, szépen,
elbújnánk Teremtőnk ölében.
