Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:

Washington, 2019. február 7., csütörtök (MTI) – Az amerikai szenátus igazságügyi bizottsága megszavazta csütörtökön Donald Trump elnök jelöltjét, William Barrt az igazságügyi minisztérium élére.

A bizottsági voksoláson a 12 republikánus politikus Barr mellett, a 10 demokrata párti szenátor pedig ellene szavazott.

A demokrata párti politikusok azzal érveltek, hogy aggódnak, vajon miniszterként Barr nem befolyásolja-e majd a Robert Mueller különleges ügyész vezette bizottság munkáját, amely a 2016-os elnökválasztási kampány idején a Trump-kampány munkatársai és oroszok közötti esetleges összejátszást hivatott feltárni. A különleges bizottság az igazságügyi minisztérium felügyelete alá tartozik. A demokrata szenátorok amiatti aggodalmuknak is hangot adtak, hogy William Barr esetleg nem járul hozzá a Mueller-vizsgálat dokumentumainak nyilvánosságra hozatalához.

ReklámTas J Nadas, Esq

A jelöltről még a szenátus egészének is szavaznia kell, azonban ennek eredménye nem kétséges, hiszen a törvényhozás felsőházában republikánus többség van.
William Barr a kilencvenes évek elején, idősebb George Bush elnöksége idején már volt igazságügy-miniszter, 1991 és 1993 között.

A szenátusi döntés egyébként egy nappal azelőtt született, hogy a képviselőház igazságügyi bizottsága az ügyvezető igazságügyi miniszter, Matthew Whitaker meghallgatását tervezi, éppen a Mueller-bizottság ügyében. A képviselőházi bizottság csütörtökön megszavazta, hogy büntetés terhe mellett idézi be Whitakert, az ügyvezető miniszter azonban közleményben kifogásolta az ügyrendi eljárást, és közölte, hogy nem jelenik meg a bizottság előtt pénteken.

MTI

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.