Trianon mellett a magyar történelem egyik legnagyobb traumájaként beszélt október 6-áról az aradi vértanúk emléknapján rendezett budapesti megemlékezésen Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési frakcióvezetője.

Hangsúlyozta: a magyarság története igen gazdag nemcsak sikerekben, hanem kudarcokban is, utóbbiak pedig megedzették a nemzetet.

Az Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola diákjai előtt arról beszélt: megdöbbentő, „hihetetlen kegyetlenséget gyakorolt” a csupán 18. évében járó uralkodó, Ferenc József a szabadságharc vezetőinek kivégeztetésével, és óriási hibának, bűnnek nevezte a magyar szabadságharc eltiprását.

A kereszténydemokrata politikus arra emlékeztetett: 1848 tavaszán Európa számos városában lángolt fel forradalom, de zömüket nagyon gyorsan leverték. Csak Magyarország tartott ki másfél éven keresztül, két nagyon erős hadsereggel szemben, óriási bátorságot tanúsítva.

Simicskó István szerint a 48-asok igazi titka az volt, hogy hihetetlen módon szerették a szülőföldjüket, a hazájukat a vértanúk pedig a legdrágábbat, az életüket adták a szabadságért.

Az igazi erő a hitben, a szellemiségben rejlik – hangsúlyozta a frakcióvezető, felhívva a figyelmet arra, hogy nehéz helyzetekben is ki kell állnunk a magyar szabadság mellett. Hangsúlyozta: a történelem folyamat, amelyet karakteres politikusok írnak, majd arról beszélt a diákoknak, hogy megfelelő értékrenddel, hittel, szellemiséggel nyújthatunk az életben másoknál jobb teljesítményt.

Rétvári: Nagy kockázatot vállal, aki a magyar függetlenséget védi

Aki azt a küldetést választja, hogy a magyar függetlenséget védi, nagyon nagy kockázatot vállal; volt, aki ezért az életével fizetett – hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szerdán, az aradi vértanúk emléknapján Budapesten.

Rétvári Bence a Fiumei úti sírkertben, a Batthyány Mauzóleumnál katonai tiszteletadás mellett rendezett megemlékezésen Magyarország első – 172 éve ezen a napon kivégzett – miniszterelnökére utalva azt mondta: Batthyány Lajos minden jogszabályt betartott, az uralkodó minden utasítását megtartotta, koholt vádak alapján mégis kivégezték.

Nem kockázat nélküli egy független Magyarország miniszterelnökének lenni, egy független országot védeni és irányítani

– mondta a kereszténydemokrata politikus, aki szerint a magyar történelem „nem mások szabadságának elvonásáról, hanem a saját szabadságunk megvédéséről szól, ezért is nem kell (…) bocsánatot kérnünk másoktól”.

Rétvári Bence beszédében idézett az 1848-49-es magyar forradalmat és szabadságharcot vérbe fojtó és az azutáni megtorlást irányító Haynau leveléből is. Az osztrák tábornok arra való hivatkozását, hogy békességet mások tömeges kivégzésével akart teremteni, az emberi gonoszság sűrítményének nevezte.

Hangsúlyozta: azokat, akik törvényesen küzdenek a függetlenségért és szabadságért, csak koncepciós eljárásban, koholt bizonyítékok alapján lehet elítélni. „Nemcsak az igazság, hanem a jog is az ő oldalukon állt” – utalt a szabadságharc hőseire.

A kormánypárti politikus emlékeztetett arra, hogy a magyar forradalmak célja, ha megkésve is, de minden esetben megvalósult: 1848-49 szabadsága 1867-ben, 1956 szabadsága 1990-ben érkezett el.

Ezeket az eszméket, a magyarok szabadságvágyát sem akkor, sem most eltiporni nem lehet”

hangoztatta, azt is hozzátéve, hogy „a gyásznapoknál sokkal több a diadalunk”.

Rétvári Bence hitet tett amellett, hogy Magyarország ne egy nemzetiség legyen egy nagy birodalomban, hanem egy független nemzet Európa szívében. „Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!” – zárta szavait.

Az eseményen más szervezetek mellett a magyar kormány, Áder János köztársasági elnök és Kövér László országgyűlési elnök, továbbá az Alkotmánybíróság, az ügyészség, a Kúria és a Magyar Honvédség nevében helyeztek el koszorúkat. Mások mellett Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, és Harrach Péter, a KDNP országgyűlési frakcióvezető-helyettese helyezte el az emlékezés virágait a mauzóleumnál.

(Hiradó)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.