A Salfordi egyetem szuperszámítógépe szerint az Aranycsapatnál nem volt jobb.

A BBC összeállította a valaha volt 10 legsikeresebb válogatott listáját. A listát a Salford Egyetem szuperszámítógépe (SAM) segítségével készítették, amely három éves ciklusokban vette tekintetbe a győzelmi mutatókat, a szerzett és kapott gólok számát, az ellenfelek erejét és azt, hogy az egyes csapatok milyen téttel bíró meccseiket játszották le a legjobban. A szuperszámítógép az adott csapat legnagyobb sikerének évét, illetve az előtte és utána következő esztendő eredményeit vette figyelembe.

arancsapat

Az így kiadott lista alapján a Aranycsapat bizonyult minden idők legjobb nemzeti csapatának. A magyar válogatott 1953-55 közötti időszakát vették figyelembe, amikor világbajnoki ezüstöt (1954) is nyert a csapat, de ekkor volt a londoni 6-3 is.

bbc

A magyar válogatott teljesítménye az ötvenes évektől napjainkig

Puskásék ebben az időszakban 30 mérkőzést játszottak a program szerint, ezek 80 százalékát megnyerték és csak 3%-ot veszítettek el, miközben a négyes átlag fölötti góltermeléshez meccsenként 1,2 kapott gól társult. Nem akármilyen csapatokat előztek meg, a hetvenes és a kilencvenes évek brazil válogatottjai mellett például a 2009-2011 közötti világverő spanyolokat is. Íme a tízes lista:

1. Magyarország (1953-55)

2. Brazília (1996-98)

3. Spanyolország (2009-2011)

4. Brazília (2012-2014)

5. Németország (2011-2013)

6. Hollandia (1973-75)

7. Brazília (1969-71)

8. Argentína (2009-2011)

9. Franciaország (1999-2001)

10. NSZK (1973-75)

Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.