Újabb rangos nemzetközi elismerésekkel gazdagodik Karikó Katalin: a Nobel-díjas kutató júniusban az Oxfordi Egyetemen, májusban pedig két amerikai egyetemen is díszdoktori címet vehet át.

Több kiemelkedő nemzetközi egyetem is díszdoktori címmel tünteti ki idén Karikó Katalin biokémikust

– közölte a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a kutató június 24-én veheti át az elismerést az Oxfordi Egyetem ünnepségén, ahol az idei évben hét tudóst részesítenek díszdoktori címben. A brit intézmény méltatásában kiemelte: Karikó Katalin úttörő munkája az RNS immunogenitásának kutatásában alapozta meg a COVID–19 elleni vakcinákban alkalmazott mRNS-technológiát, amely alapjaiban változtatta meg az oltások és a fehérjepótló terápiák jövőjét.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Már májusban is két rangos amerikai egyetemen részesül hasonló elismerésben. A Johns Hopkins University fennállásának 150. évfordulója alkalmából rendezi ünnepségsorozatát, amelynek egyik díszvendége lesz a magyar tudós; itt május 21-én adják át számára a díszdoktori címet.

Ezt megelőzően, május 14-én a Drexel University orvosi kara diplomaosztóján mond beszédet, ahol szintén díszdoktorrá avatják.

Karikó Katalin számára nem ez az első ilyen elismerés: 2021-ben saját alma materében, a Szegedi Tudományegyetemen kapta meg első Doctor Honoris Causa címét. Azóta világszerte számos egyetem ismerte el munkásságát, és a mostani kitüntetésekkel együtt már a 23. díszdoktori címét veheti át.

A közlemény szerint a szegedi professzor napjaink egyik legnagyobb hatású természettudósa, akinek kutatásai alapvetően járultak hozzá a modern orvostudomány fejlődéséhez.

(Index)

Borítókép: Illusztráció. (Index). Fotó:


SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.