Beoltatta magát szerda reggel COVID-19 ellen a két miniszterelnök-helyettes, Kelemen Hunor és Dan Barna, valamint Lucian Bode belügyminiszter, Alexandru Nazare pénzügyminiszter, Nicolae Ciucă védelmi miniszter, valamint Stelian Ion igazságügyi miniszter, illetve az RMDSZ-es miniszterek, Cseke Attila, Novák Eduárd és Tánczos Barna is jelentkeztek immunizálásra.

Klaus Johannis, Florin Cîțu és Ludovic Orban után ma a kormány tagjaira került sor, akik a fővárosi Carol Davila katonai kórházban kapták meg a vakcina első adagját. Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes úgy nyilatkozott, miután megkapta a COVID-19 elleni oltást: meggyőződése, hogy az immunizáció révén sikerül kilábalnunk a világjárványból és visszatérnünk a normális életünkhöz.

‘Eljöttem beoltatni magam, mert rám került a sor, és meggyőződésem, hogy a vakcina révén sikerül kilábalnunk a pandémia ezen szakaszából, és lassan-lassan visszatérhetünk normális életünkhöz’ – mondta az RMDSZ elnöke.

Egyébként a kormány RMDSZ-es miniszterei a vakcina beadatására biztató feliratú egyenpólót viseltek az oltáson. Kelemen Hunor, Tánczos Barna, Cseke Attila és Novák Eduárd pólóin a következő felirat volt olvasható: „Győzzük le a járványt! Oltasd be magad, vaccinează-te”

Kelemen Hunor a Facebook-oldalán is beszámolt arról, hogy megkapta a COVID-19 elleni oltást. ‘Ma éltem a lehetőséggel, és beoltattam magam. Az oltás mindössze pár percünkbe kerül, ugyanakkor a leghatékonyabb módja annak, hogy újra biztonságban tudhassuk magunkat és szeretteinket, hogy visszatérjen az élet a normális kerékvágásba.

Az egészségügyben dolgozók után most az idősek, a krónikus betegek és a kulcsfontosságú ágazatokban dolgozó személyek kérhetik az oltást. Kormányfő-helyettesként és az RMDSZ elnökeként arra biztatom őket, hogy regisztráljanak és oltassák be magukat. Az RMDSZ elkötelezett az oltáskampány mellett, amit minden lehetséges eszközével népszerűsíteni fog a magyar közösség tagjainak körében.

A járványt csak úgy tudjuk legyőzni, ha összefogunk. 2020 a bizonytalanság és a félelem éve volt, 2021 legyen a remény és a lehetőség éve! Most legyünk felelősek magunkért, egymásért, győzzük le a járványt!’ – üzente Kelemen Hunor.

(Transindex)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.