Kilép a Renew Europe (Újítsuk meg Európát!) európai parlamenti (EP-) frakciójából, valamint az ALDE (Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért) európai pártcsoportból a cseh Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom – jelentette be Andrej Babis volt cseh kormányfő, az ANO elnöke pénteken prágai sajtótájékoztatóján.

Babis szerint ezekben a csoportosulásokban az ANO már nem tudja megfelelően teljesíteni programját. A júniusi európai választásokon az ANO hét mandátumot szerzett az Európai Parlamentben. Már folynak a tárgyalások arról, hogy az ANO melyik frakcióban folytatja munkáját. A döntés várhatóan két héten belül megszületik.

Azzal indultunk a választásokon, hogy harcolni fogunk az illegális migráció ellen, és megpróbáljuk megváltoztatni az európai ipart és mezőgazdaságot pusztító Green Dealt, amely országunk lakosságára is negatív hatást gyakorol. Az eddigi tárgyalások alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy a Renew és az ALDE véleménye eltér az ANO mozgalom véleményétől

-mondta újságíróknak a volt miniszterelnök. Úgy látja, hogy a Renew Europa és az ALDE a föderatív Európa híve, szeretnék megerősíteni Brüsszelt és elnyomni az Európai Unió közepes és kis tagállamait, nemzeti identitásukat, kultúrájukat, megszüntetnék a tagállamok vétójogát, bevezetnék a nemzetek feletti jelöltek rendszerét az EP-ben, és nem akarják a zöld megállapodás nagyobb arányú módosítását sem.

ReklámTas J Nadas, Esq

Az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) számunkra biztosan nem megoldás, a frakcióban más cseh pártoknak súlyos szavuk van, az ECR nem a mi választásunk. Nem kizárt, hogy egy új frakció is születik

– szögezte le Andrej Babis.

Az ECR-ban foglalnak helyet a cseh kormánykoalícióban részt vevő Polgári Demokratikus Párt (ODS) európai parlamenti képviselői, míg az ANO a cseh ellenzék vezető ereje.

(Pesti Srácok)

Borítókép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Andrej Babis korábbi cseh kormányfõ, az ANO mozgalom elnökének találkozója a prágai EU-csúcstalálkozót megelõzõen Pruhonicében 2022. október 6-án. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.