Belső vizsgálat indul az állampolgársági kérelmek ügyében is – közölte Velkey György László. Az államtitkár a közösségi oldalára feltöltött videóban kijelentette: lezárják a kiváltságok korszakát a Külügyminisztériumban. Azt mondta, az állampolgárságok és a diplomata-útlevelek ügyében folyamatosan dolgozzák fel az adatbázisokat, és napról napra jutnak információkhoz újabb és újabb érintettekről.
Külön figyelemre méltó, hogy egyesek még a választások előtt csendben megszabadultak a diplomata-útlevelüktől – mutatott rá, megjegyezve: a lemondás nem jelent mentességet, a felelősség nem évül el azzal, hogy valaki időben leadta az okmányát.
Velkey György László beszámolt arról is, hogy a diplomata-útlevelek megadásával azonos mintázat alapján
százával kaptak magyar állampolgárságot olyan külföldi személyek, akiknek semmiféle valós magyar kötődésük nem volt.
Egyes esetekben pedig felmerül a pénzügyi előnyszerzés gyanúja is – fűzte hozzá.
„Ez nem egyedi tévedések sorozata. Ez úgy látszik, hogy egy rendszerszintű módszerré vált” – jelentette ki az államtitkár. Úgy folytatta: a feltárt adatok alapján ma már megalapozottan vélelmezhető, hogy
„a hangzatos szuverenista jelszavak mögött elsősorban egyes magánérdekek védelme, üzleti körök és haverok támogatása húzódott meg,
sok esetben pedig kifejezetten a nemzeti szuverenitásunk és biztonságunk kockáztatása.”
Rögzítette: ezért hoztak döntést arról, hogy a jövőben jelentősen megszigorítják a diplomata-útlevelek igénylését és alkalmazását. „Minden esetben a célhoz kötöttség, a jogszerűség és a nemzetbiztonság szempontjait helyezzük előtérbe” – mondta, kiemelve: a diplomata-útlevél állami feladat ellátására szóló eszköz, nem kiváltság, nem ajándék, és végképp nem üzleti előny.
Velkey György László hangsúlyozta azt is: Magyarország állampolgárának lenni, Magyarországot képviselni dicsőség és felelősség, nem pedig üzleti lehetőség. Hozzátette: a bizalom, amelyet a magyar állampolgárság és egy diplomata-útlevél jelképez, „mindannyiunk közös ügye, amely nem válhat néhány kiváltságos politikus játékszerévé”.
(Híradó / MTI)
Borítókép: Velkey György László, a Tisza Párt delegációjának tagja sajtótájékoztatót tart az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő újabb tárgyalás után az Országházban 2026. április 28-án. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

























