A március 6-i élő adásunk alatt, folytattuk a magyarországi Kőrösi Csoma Sándor program ösztöndíjasainak bemutatását. Néha sikerült személyesen készíteni interjút velük, most azonban telefonon értük el Aradvári Lászlót, aki az idén Chicagóba kapta a kihelyezését. Laci második terminusát tölti az Egyesült Államokban, ugyanis előzőleg Texas államba munkálkodott ugyanennek a programnak a célkitűzésein. Legelőször arról faggattuk, hogy  mi a különbség a két város között és milyen hasznos tapasztalatokat szerzett a Texasi magyar közösségekkel való együttműködése során, amelyeket most Chicagóba tud hasznosítani.

Továbbá a chicagói magyar közösségekkel, társaságokkal való  kapcsolatát boncolgattuk, ahol arra voltunk kíváncsiak, hogy mi mindenbe tud a segítségükre lenni? Elmondta, hogy számszerűleg a texasi magyarok jóval kevesebben vannak mint az Illinois-iak, de mindkét helynek megvannak a maguk kihívásai. Végezetül a közelgő magyar vonatkozású eseményeket említette, többek közt a Március 15-it, amelyre nagy lelkesedéssel készülnek.

A Hungarian (Magyar) Club of Chicago Gála Bálján keringősként, néptáncosként, műsorvezetőként - és Aradvári Lackóként...
A Hungarian (Magyar) Club of Chicago Gála Bálján keringősként, néptáncosként, műsorvezetőként – és Aradvári Lackóként…

 

Stróber László

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.