Budapest, 2019. február 5., kedd (MTI) – Magyarországnak és a térségnek erős, ütőképes Magyar Honvédségre van szüksége – mondta a honvédelmi miniszter éves értékelő és feladatszabó vezetői értekezletén kedden, Budapesten.

Benkő Tibor azt mondta: a magyaroknak és a térségben lakóknak elengedhetetlenül fontos, hogy békében és biztonságban élhessenek, és ezt a jövő nemzedékeknek is meg kell teremteni.
2018 májusában, amikor az új kabinet megalakult, a kormányzati célkitűzések egyik markáns megfogalmazása az volt, hogy modern, ütőképes, a hazája iránt elkötelezett hadsereget akarnak, amely bármely más nemzet fegyveres erejével felveszi a versenyt. A térség meghatározó fegyveres erejévé kell válni – közölte a miniszter.
A megkezdett haderőfejlesztés az elmúlt majd fél évszázad legátfogóbb és legkomplexebb védelmi fejlesztése, amelynek keretében valamennyi fegyvernem megújul. Ehhez megvan a kormány erkölcsi és anyagi támogatása – tette hozzá.
A miniszter elmondta: az idei értekezlet több szempontból rendhagyó, azért például, mert a Magyar Honvédség Parancsnoka (korábbi vezérkari főnök) nem most, hanem a hónap végén Székesfehérváron tartja meg feladatszabó értekezletét.
A 2018-ra meghatározott célkitűzéseket tavaly május után, az új kormány megalakulása után kiegészítették. Példaként emelte ki az önálló Magyar Honvédség Parancsnokságának létrehozását, egyúttal az integrált honvédelmi minisztériumi struktúra átalakítását, a politikai és katonai vezetés, irányítás szétválasztását.
Emellett az Országgyűlés több törvényt módosított, fogadott el, például bevezették a honvédelmi veszélyhelyzet kategóriáját, a hadkötelesek korát 50 évre emelték, továbbá létrehozták a honvédelmi alkalmazotti besorolást. Utóbbi kapcsán elmondta, a korábbi közalkalmazottak átminősítésükkel  35 százalékos illetményfejlesztést is kaptak.
A miniszter kiemelte: a korszerű haderő nemcsak a haditechnikai eszközökön múlik, hanem a személyi állomány kiképzettségén is. Ezért rögzítették például, hogy az előmeneteli rendszert rugalmasabbá kell tenni.
Benkő Tibor szólt a 2015-ben megalkotott életpályamodellről, a megkezdett illetményfejlesztésről is. Elmondta, amikor a gazdaság fejlődik, a foglalkoztatottak létszáma nő, egyre nehezebb katonát találni.
Ezért korszerűbb illetményrendszerre van szükség. A tervek szerint ebben a hónapban meg is kezdődnek az erről szóló egyeztetések – közölte.
Benkő Tibor elmondta: március-áprilistól megkezdik a honvédelmi lakások eladását a katonáknak.
Kiemelte továbbá a korszerű képzés, kiképzés fontosságát, a honvédelmi nevelés megerősítését.
A fiatalok megszólításának eredményei közül példaként említette a honvédelmi táborok és a honvédelmikadét-program népszerűségét.
Az önkéntes tartalékos rendszerről elmondta, egyre több fiatal jelentkezik szolgálatra. Hozzátette: megalakítottak  két területvédelmi ezredet.
2012 és 2018 között több ezerrel bővült az önkéntes tartalékos katonák létszáma, amely napjainkban meghaladja a 8 ezret. 2010 és 2018 között mintegy 15 százalékkal nőtt  a honvédség létszáma – mondta a miniszter.
Benkő Tibor kiemelte, hogy a haderőfejlesztéshez szükség van a költségvetési fedezetre. Felidézte: a kormány határozatban vállalta 2015-ben, hogy a következő években minden évben a GDP 0,1 százalékával emelik a honvédelmi költségvetést, így már 2018-ban elérték az 1,41 százalékot.
A haditechnikai fejlesztésekről szólva elmondta, olyan eszközöket szereznek be, amelyek a katonai igényeknek, az ország gazdasági érdekeinek is megfelelnek. Megkezdték a kézifegyverek magyarországi összeszerelését, és nemcsak a katonákat, hanem valamennyi fegyveres szervet ellátják majd kézifegyverekkel.
Külön kitért a légvédelem fejlesztésére is, ismertette a beszerzett gépek alkalmazhatóságát, rendeltetését.
Benkő Tibor elismerését fejezte ki a honvédkórház dolgozóinak azért, hogy állják a támadásokat, többek között olyan ellenzéki képviselőktől, akik megjelennek a kórház rendelésén, és VIP-kártyát is igényelnek.
A budai Várban, a Honvédelmi Minisztérium (HM) Hadtörténeti Intézet és Múzeumban tartott feladatszabó értekezleten részt vett Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka, a honvédség különböző alakulatainak képviselői, továbbá mások mellett: Németh Szilárd, a HM parlamenti államtitkára, Szabó István, a HM honvédelmi államtitkára, Béres János, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatója és Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.

MTI

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.