Szombaton szeptember 21-én délután 4 órától a Bocskai Rádió széleskörű kulturális programmal várja az érdeklődőket. Elsőként Antal-Ferencz Ildikó Magyarnak lenni Amerikában második kötetének bemtatójára hívja az olvasni vágyókat. A második kötet 38 életút-interjút tartalmaz, ebből 11-en a clevelandi közösség tagjai. Hogy a szerző által dedikált kötettel gazdagodjon könyvtára kérjük, hogy vegyen részt a clevelandi könyvbemutatón 4 órai kezdettel a Nyugat-oldali Református Templomban. (15300 Puritas Ave, Cleveland, OH 44135)

A könyvbemutatót követően 5 órától ugyancsak a Nyugat-oldali Református Templomban a Bocskai Filmklub a New Yorki-i Liszt Intézet közreműködésével bemutatja a Magasságok és Mélységek, Csoma Sándor filmrendező életrajzi drámáját, amely Erőss Zsolt hegymászó feleségének igaz története alapján forgatták 2022-ben.

A bő két éve New Jersey államban élő szabadúszó újságíró tollából származó, Magyarnak lenni Amerikában II. címet viselő újabb diaszpóra-arcképcsarnok a Bocskai Rádió kiadásában debütált augusztus elején az ohiói Reménységi Tavánál zajló ITT-OTT Konferencián. Bővebben.

Reklám

Tas J Nadas, Esq

 

2013 májusának végén egy ország figyeli aggódva a híreket, amikor a Mount Everest első magyar meghódítója, Erőss Zsolt a társával együtt eltűnik a Himalájában. Bár mindenki más még reménykedik, felesége, Sterczer Hilda élő adásban jelenti be, hogy felesleges az újabb mentőexpedíciók szervezése. A következő hetekben a média szisztematikusan próbálja megtörni a nő keménységét. Első egészestés filmjében Csoma Sándor, számos nemzetközi hírű kisfilm rendezője, a megtörtént eseményeket Erőss Zsolt felesége szemszögéből ábrázolja. A film megmutatja, hogy lehetséges megbékélni, és reményt adó utat mutat a jövő felé. A főszerepben az erdélyi származású Pál Emőkét láthatjuk, míg Erőss Zsoltot Trill Zsolt alakítja. A Magasságok és mélységek a Nemzeti Filmintézet támogatásával a JUNO11 Pictures gyártásában, valamint a SPARKS Camera & Lighting koprodukciójában készül, producerei Sümeghy Claudia és Topolánszky Tamás Yvan.

Színes, életrajzi játékfilm, 98 perc

Rendező: Csoma Sándor
Forgatókönyv: Csoma Sándor

Szereplők: Pál Emőke, Trill Zsolt, Nagy Enikő, Egri Ábris és Egri Samu, Horváth Lajos Ottó, Tankó Erika, Fehér Anna, Tóth Ildikó, Fenyő Iván

Operatőr: Tóth Levente
Látványtervezők: Kakas Réka, Nyitrai Anna
Jelmeztervező: Nyitrai Karola
Casting director: Steinhauser Andrea, Csoma Sándor
Vágó: Márton Dániel
Zene: Balázs Ádám
Producerek: Sümeghy Claudia és Topolánszky Tamás Yvan, JUNO11 Pictures
Koproducer: Romwalter Judit, SPARKS Camera & Lighting Executive
Producer: Takács Dániel

YouTube player

 

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.