Lehoczky Zsuzsát választották a nemzet színészévé

Lehoczky Zsuzsa Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes és kiváló művészt választották a nemzet színészévé a cím jelenlegi birtokosai kedden – közölte a...

Áder János: fel kell gyorsítani a Nyugat-Balkán integrációját

Az Európai Uniónak fel kell gyorsítania az integrációt a Nyugat-Balkán térségében – mondta Áder János köztársasági elnök kedden Budapesten. Az államfő Milo Dukanovic montenegrói elnökkel...

Elkészült a Budavári Palota első helyreállított épületrésze

Elkészült a Budavári Palota első felújított épületrésze, rekonstrukció során helyreállították a déli összekötő szárny eredeti, századfordulós állapotát. Az épületrész déli homlokzatát az egykori tervek szerint...

Űrkatonák kaptak oklevelet Debrecenben

Tíz magyar honvédtiszttel létrejött a Magyar Honvédség új, az űrhadviseléssel foglalkozó elitfegyvernemének magva. A katonák a Debreceni Egyetemen több más felsőoktatási intézmény, cégek és...

Jövőre közel ötszáz milliárd forinttal több jut a családok támogatására

Varga Mihály hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy 2022-ben összesen ötszáz milliárd forinttal több jut a családok támogatására. A miniszter részletesen felsorolta, hogy ez az...

Gazdag Árpád-kori leletanyag került felszínre Abasáron

Kevés olyan emlékhelyünk, régészeti lelőhelyünk van, amely ennyire összetetten és ilyen jó állapotban mutatja be az Árpád-kori templomok, apátságok, birodalmi központok épületeit, elhelyezkedését –...

Közös munkacsoportot hoz létre Karikó Katalin és Merkely Béla

A Semmelweis Egyetem Városmajori Klinikájára látogatott Karikó Katalin szerdán – számolt be a találkozóról Merkely Béla professzor Facebook-oldalán. „Az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztésében főszerepet játszó biokémikus...

Orbán Viktor: az új egyetemi rendszer az egész országot húzza előre

Orbán Viktor miniszterelnök és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden a modellváltó egyetemeket fenntartó 21 alapítvány kuratóriumi elnökeivel tárgyalt az ITM épületében –...

Benyújtották az Országgyűlésnek a jövő évi költségvetést

Jövőre több terület is nagyobb forrással gazdálkodhat. Nagyobb összeg jut a családok támogatására, otthonteremtésre, emellett megjelenik a 25 év alattiak szja-mentessége. A nyugellátásokra 255 milliárddal...

Így köszöntötte édesanyját a miniszterelnök anyák napján

Orbán Viktor közösségi oldalán közzétett fotója szerint egy csokor tulipánnal köszöntötte édesanyját anyák napja alkalmából. Isten éltesse az édesanyákat! – írta a képhez a miniszterelnök. https://www.facebook.com/orbanviktor/photos/a.10151703698051093/10159224009381093/?type=3   (Magyar...

Négy millió beoltott: újabb nyitás következik

4 millió. Oltani, oltani, oltani! Folytatjuk!  – jelentette be közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök. Ennek köszönhetően a nyitás újabb szakaszába érkeztünk, amelynek során...

120 éves a magyar film – nézzen klasszikusokat és új sikerfilmeket!

Minden néhány tánclépéssel kezdődött: Zitkovszky Béla fényképész az Operaház balerináival forgatott néhány jelenetet egy ismertterjesztő előadáshoz. Az első dramaturgiailag is megrendezett kisfilm premierjére 1901....

Új kiállítással és történelmi sétával nyit a budai Palotanegyed

A már jól ismert programok mellett új látnivalókkal is találkozhatnak az érdeklődők: „A Hauszmann-sztori” címmel egy teljesen új, ingyenes kiállítás mutatja be a Budavári...

Újabb együttműködés Kínával: létrejön a légi Selyemút

Létrejön a kínai-magyar légi Selyemút, az erről szóló megállapodást kedden írta alá Budapesten a Budapest Airport, a kínai Henan Airport Group (a Csengcsou Nemzetközi...

Reklám

Kövess Minket

12,415FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,420SubscribersSubscribe