A hét verse

  Ábrándozni szabad, senki meg nem tiltja,                                     ...

Téli szél a tar gallyakat fújja Mint az Isten égre tartott ujja Mint megcsúfolt, kikacagott álom Állunk egyedül a nagy világon. Elvették s most véle nagyra vannak Törött véres...

Isten egy fa, képzeletben, Árnyékában fekszem én. Villámokat szóró felhők Fejem fölött, kék egén.   A fellegek párnái közt Napszemével mosolyog: A lét zengő, berkeiben Szent reményekről susog……   Minden könye egy meteor, Földrengés egy...

  Várnak, várnak, visszavárnak Messze földről engemet….. De bus sorsom azt mondja, hogy Hazamenni-nem lehet! Olyan vagyok, mint lehullott Szegény, árva falevél Melyet onnan, hol született, Elsodort az őszi szél…..   Magyar vagyok….de...

Miért esengsz Hunniához édes álmom mosolya, Miért nyújtod koszorúdat derű, homlokkal oda. Fiú vagyok, dicsőitem, szülőanyám én nekem, Árván tőle tengeren túl folyik le bár életem..... Ha eszembe...

Tudom is én, mit érzek ilyenkor, Érthetetlen ritka érzelem: Az öröm s bu csodás keveréke, Hol mosolygom, hol meg könnyezem. -Ennyi erő! Ennyi szív és lélek! Ennyi eszme egy...

Romlásnak indult hajdan erős magyar! Nem látod, Árpád vére miként fajul? Nem látod a bosszús egeknek Ostorait nyomorult hazádon? Nyolc századoknak vérzivatarja közt Rongált Budának tornyai állanak, Ámbár ezerszer vak...

Szentírás lett itt Nyugaton a csekkönyv, Szakállas Marxok írtak Bibliát, De Sináj hegyén csipkebokor gyúlt ki S szólította az embernek fiát: "Össze kell törni mind a kőtáblákat, Át kell...

Jaj, de búsan süt az őszi Nap sugára Az aradi vártömlöcnek ablakára! , Szánja azt a tizenhárom magyar vitézt, Ki a tömlöcfenekén a halálra kész. A magyarnál volt...

Áll, egyenesen, egymagán Az acélember a hegy homlokán. Széttárva karcsú, hosszú karjai, A kábelek kígyóit tartani. Nem görnyedez és nem erőlködik: Áll és feszül és hordja terheit. De hűvös feje...

Úgy mint az őrült szerető szeret vizes fejjel, beomló ég alatt taposni őszi fasor avarán: e földön úgy szerettem járni én. Vagy mint utas idegen városokban, ki első este...

Mint a Montblanc csúcsán a jég, Minek nem árt se nap, se szél, Csöndes szívem, többé nem ég; Nem bántja újabb szenvedély. Körültem csillagmiriád Versenyt kacérkodik, ragyog, Fejemre szórja sugarát; Azért...

Álmomban anyám láttam, ifjan, erősen. Nem volt ránc az arcán, sem könny a szemében. A konyhában szorgoskodott, ott serénykedett, mint ki bizton tudja, hogy arra tévedek. Szép volt...

Mint egykor Erdély meghajszolt határán A fölriasztott utolsó bölény, Úgy állsz most, népem, oly riadtan, árván Búd vadonának reszkető ölén. És én, mint véred lüktető zenéje, Ahogy most lázas...