A hazai ízekre gondolván, egyből a császármorzsa ugrott be, így álljon itt e különleges csemegének a receptje.

Hozzávalók:

  • 30 dkg búzadara
  • 3 egész tojás
  • 5 dl tej
  • 10 dkg porcukor
  • Fél citrom reszelt héja (csak a sárga rész!)
  • 10dkg vaj/margarin/zsír/olaj
  • 10dkg mazsola (esetleg más aszalt gyümölcs mint például sárgabarack, szilva, vörös áfonya) vagy kihagyható
  • csipet só

Elkészítés:

Kezdésnek a búzadarát egy tálba tesszük és ráöntjük a hideg tejet. Jól összekeverjük, majd hagyjuk állni 35-40 percig míg magába szívja szinte teljesen a dara a folyadékot és megdagad.

Ha kész, a sütőt előmelegítjük 170 fokra.

A megduzzadt keverékhez adjuk a reszelt citromhéjat, a tojások sárgáját, csipet sót, a porcukor felét és jól kikeverjük egy fakanállal.

Míg a tojások fehérjét kemény habbá verjük, addig a 10 dkg vajat a tepsibe rakjuk és berakjuk a sütőbe, ahol elolvad és felforrósodik (de nem ég meg!).

A keményre vert hab harmadát durván összekeverjük a darás masszával – így könnyítünk rajta-, a maradékot pedig nagyon óvatosan, hogy ne törjön össze.

Az elkészült folyékony tésztát a forró zsiradékba öntjük a tepsibe és ha elegyengetjük (keverés NÉLKÜL) mehet is be a sütőbe.

Addig sütjük, míg a teteje megszilárdul kissé (ez kb. 10-15 perc), majd kivesszük s egy lapátkanál/szedőkanál segítségével összevagdaljuk kis darabokra. Ekkor ráöntjük a maradék porcukrot és a mazsolát, amit előtte egy kis vízbe áztattunk (hogy puhák legyenek) és visszatesszük sülni.

Körülbelül 10 perc múlva újra kivesszük és újra átmegyünk rajta a lapáttal és most már igyekezzünk kisebb-morzsa állagúra darabolni! Ekkor többnyire még nincs kész, ezért érdemes még körülbelül 10 percre visszatenni. Nyers nem marad a tészta, maximum kicsit nedves állagú! Egyébként úgy is finom, de ha így érezzük mikor már kihűlt, inkább rakjuk be a hűlő sütőbe még egy kicsit.

Finom lekvárral és egy kis porcukorral tálaljuk.

Jó étvágyat hozzá!

Forrás: www.chocolateandrouge.blogspot.com

1 COMMENT

  1. Sziasztok!

    A Szt. Imre Fenyő Miklós menüben lévő sajtóhibát legyetek szivesek korigálni: körtét posírozzuk, nem poszírozzuk, semmi esetben nem porszívozzuk. Kis humor..

    Ha esetleg nem sajtóhiba és nem lennétek tisztában e kulináris folyamattal……posírozás azt jelenti ez esetben, hogy a körtét lassan.gyöngyöző borban “főzzük”…. “ez esetben” mivel redukálási vagy glazúrozásI lehetőségekről is eshet szó! A fehér, több mint valószinû Rizling bor, melyben POSÍROZZUK a körtét, a citrus izvilágát fokozza, citrom, narancs, vanília gyömbér, méz, esetleg zsálya, pirított dió.

    A 6 puttonos Aszú izvilágát szeretném előidézni, de ha valaki egy két láda Aszuval megajándékozna, abban nagy örömmel posírozgatnák!!!

    Köszi!

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.