A Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Informatikai és Innovációs Igazgatóságának legújabb fejlesztési projektje nemcsak hatékonyabbá teszi a történelmi iratok feldolgozását, hanem hozzáférhetőbbé is azokat a kutatók és az érdeklődők számára.

Az igazgatóság munkájának egyik része a kézírás-felismerés területén zajlik, egy másik csapat a rekordok és a történeti adatok automatizált összekapcsolásán dolgozik, míg a munka harmadik lába a digitalizálás, amelyet robotikus szkennerekkel és a Tripont Örökségvédelmi Megoldások csapatával együtt végeznek.

Az elektronikus anyakönyvi nyilvántartás csak 2014-ben indult el hazánkban. Az MNL őrzi az anyakönyvi másodpéldányok 1895 és 1980 közötti köteteit. A könyvek állapota más-más, attól függően, hogyan tárolták őket, milyen papírt, kötéstáblát használtak a könyveknél. Vannak köztük sérült, elvetemedett kötetek, nem szabad megfeledkezni a könyvek kímélő nyitási szögéről sem, de a legnagyobb kihívást a kötetek mérete jelentette. Az A2 méretnél nagyobb könyveket ugyanis nem minden robotszkenner tudja felvételezni.

ReklámTas J Nadas, Esq

Az igény az volt, hogy minél professzionálisabb módon, gyorsan és automatizálva digitalizálják az anyakönyveket. A specifikált tulajdonságok, mint a könyvek mérete vagy a lapok súlya miatt végül csak egy eszköz jöhetett szóba, amely az igényeknek megfelelt. A Robo Scan V2 könyvszkennert olyan digitalizálási projektekhez tervezték, ahol a munka nagy része rábízható a robotikára, de a problémás könyvek esetén a kezelő akár manuálisan is szkennelhet. Szkennelési tartománya a legnagyobb a robotikus könyvszkennerek köreiben, a szkennelt anyag maximális felbontása 600 dpi, maximális színmélysége: 48 bit.

A szkennerek azonban nem váltják fel az embert, nem lépnek a humán szakértelem helyébe, hiszen folyamatos felügyelet alatt kell tartani, hogy minden megfelelően történjen a felvételek készítése során. A robotszkenner a hatékonyság növelésére alkalmas, emberek helyettesítésére nem.

(Kultúra / digitalizalas.eu)

Borítókép: Robotok digitalizálnak. Fotó: digitalizalas.eu

A gépek, mozgásban: https://digitalizalas.eu/wp-content/uploads/2024/05/IMG_3248-1.mov

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.