A székelyföldi Fiatfalván vasárnap felszentelték a reformátusok és unitáriusok magyar állami támogatással felújított közös templomát – közölte a Székelyhon.ro portál.

Hívek a fiatfalvi, reformátusok és unitáriusok által közösen használt, a magyar kormány támogatásával felújított templom szentelési ünnepségén 2021. szeptember 19-én

Az ünnepségen Kató Béla református püspök elmondta, hogy a fiatfalvi templom felújítása csak egy volt az erdélyi református egyháznak az utóbbi öt évben indított mintegy négyszáz terve közül, de talán a legegyedibb, hiszen nemcsak egy templomot újítottak fel, hanem

ezáltal megerősítették a két gyülekezet közti testvéri viszonyt is.

Kovács István unitárius püspök prédikációja bevezetőjeként elmondta: a templom méltán lehetne a békés egymás mellett élés és az egész erdélyi közösség jelképe. Miközben a mai világra egyre erőteljesebb megosztottság jellemző, a közösség érzését a fiatfalviak évszázadok óta megélik – tette hozzá. „Ez példaértékű, hiszen Istent nem a kövek, a téglák, a templomok, hanem a bennük létrejövő közösség idézi meg” – mondta Kovács István.

Fiatfalva közigazgatásilag Székelykeresztúr része. Koncz János Hunor, a kisváros polgármestere köszönetet mondott Magyarország kormányának, amiért a két évig tartó felújítási munkálatok költségét majdnem teljes egészében finanszírozta.

Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője ünnepi felszólalásában

Orbán Balázs író feljegyzését említette, amelyben a tizenkilencedik század derekán méltatta a két felekezethez tartozók testvéri kapcsolatát.

Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke a gondolatot folytatva kijelentette: ma is az a cél, hogy erős, összetartó, hagyományait, hitét és nyelvét tisztelő közösséget őrizzünk meg mind Székelyföldön, mind az egész Kárpát-medencében. Úgy vélte: a fiatfalvi kétfelekezetű templom felújítása azt példázza, hogy ez működik is: az a közösség, amely felújítja templomát, bizonyítja, hogy van múltja, és jövőjét is itt képzeli el.

A 2011-es népszámláláson Fiatfalván 1100 lakost regisztráltak, közülük 900-an vallották magukat magyarnak.

(Demokrata / MTI)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.