Életének 85. évében, hosszú betegség után elhunyt Sváby Lajos.
Sváby Lajos 1954-1960 között végezte a Magyar Képzőművészeti Főiskolát, ahol Pór Bertalan és Kmetty János voltak a mesterei. 1963-1965 között Dunaújvárosban dolgozott, 1965-től Budapesten élt. 1975-től tanított Magyar Képzőművészeti Főiskolán, amelynek 1990-től rektora volt. 1995-ben a londoni Kingston Egyetem díszdoktorává avatták.
Korai művei a monokróm festészet határait súrolják. 1967-es kiállításán kékes, szürkés, majdnem fekete munkákat állított ki.
Változás (1969) című alkotása címében is megfogalmazza a festészetében lezajló folyamatokat; ez az első harsány, színes képe. Ebben a periódusban festett műveire az erőteljes színek mellett a háttér sötét, fekete árnyalata, a meghatározhatatlan tér jellemző (Kialakulás, 1970). Biblikus témavilágot idéz az Izsák feláldozása (1971) című mű, ahol az apa valóban feláldozza fiát.
Az 1975-ben készült Örkény István arcképe című munkán jelennek meg a háttéri elemek, szűk doboztérbe zárva, erőteljes rövidülésben ábrázolja az írót. Szélsőséges példát jelent az Alagútban (1979) című mű, ahol az önarckép szinte teljesen eltorzul a közeli szemből való nézet követelményeinek megfelelően.
Az 1980-as évektől kilép a zárt térszerkezetből, figuráit táji környezetbe helyezi. Zárt tér (1982) című képén maga a vászon síkként metszi el az elénk táruló jelenetet: egy buja nőalakot férfikezek simogatnak, de ezek a kezek csak testrészekként jelennek meg, nincs mögöttük a férfi alakja. A kéz megjelenése a teremtésre is utalhat, míg az alak elszigeteltségét a magyar kultúra sajátosságának kifejezéseként is értelmezhetjük. Korábbi munkái közül az Odüsszeusz távol Penelopétől (1971) című mű állítható ezzel párhuzamba, de ott nincs annyira egyedül a figura.
Az 1980 körül megjelenő pasztellképei konkrétabb távlatokat mutatnak, míg rajzain az időtlenséget, a tér nélküliséget jeleníti meg. Genezis (1989) című rajzsorozatát az egymásba fonódó növények és emberi testek zsúfolt együtteséből építi fel. 22 rajzból áll a sorozat, ihletője a művésznek a Szentföldön tett látogatása, mely inspirálta a biblia mélyebb megismerésére.
Könyvek illusztrálására is vállalkozott, köztük Somlyó György Nem titok című verskötetének illusztrátora (1992).
Számos művét jeles közgyűjtemények őrzik, köztük Damjanich János Múzeum, Szolnok; Kortárs Magyar Galéria, Dunaszerdahely; Magyar Nemzeti Galéria, Budapesti is és a Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest; Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár.
Munkásságát 1973-ban Munkácsy Mihály-díjjal, 1994-ben Kossuth-díjjal, 2005-ben Prima Primissima díjjal ismerték el.
(Kultúra)
