A milliárdos techvezér szerint az Egyesült Államok eddig a saját narratíváját próbálta ráerőltetni más országokra.

Elon Musk csütörtökön a Dubajban megrendezett Világkormányzati Csúcstalálkozó nemzetközi konferencián arról beszélt, hogy az Egyesült Államok a múltban „rámenős” volt, és hangsúlyozta, hogy hagyni kellene más országokat a saját dolgukkal foglalkozni.

Véleménye szerint Trump kormányzása alatt az Egyesült Államok „kevésbé érdekelt abban, hogy beavatkozzon más országok belügyeibe”.

ReklámTas J Nadas, Esq

Szerintem általában hagynunk kellene más országokat a saját dolgukkal foglalkozni

– jelentette ki Musk.

„Az Egyesült Államokban tényleg a bürokrácia uralma van, szemben az emberek uralmával – a demokráciával” – mondta Musk, aki egy fekete pólót viselt, amelyen a Tech Support (technikai támogatás) felirat volt látható. Ezután azzal viccelődött, hogy ő a „Fehér Ház technológiai támogatója”, mely szöveg az ő tulajdonában álló X közösségi platformon található személyes profilján is olvasható.

Musk véleménye azért is fontos,mert ő vezeti a Trump által felállított Kormányhatékonysági Hivatalt (Department of Government Efficiency – DOGE).

Szerintem egész ügynökségeket kellene eltörölnünk, ahelyett hogy hátrahagyjuk őket. Ha nem távolítjuk el a gyökereit, akkor a gaz könnyen visszanő

– mondta Musk.

Sok figyelem irányult például az USAID-re – mondta Musk, utalva arra, hogy Donald Trump felfüggesztette a külföldi segélyezést, ő maga pedig az Amerikai Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség felszámolását javasolta.

ott van például a National Endowment for Democracy (NED) nevű alapítvány is. De én úgy vagyok vele, hogy rendben, de mennyi demokráciát valósítottak meg mostanában?

– vetette fel Musk.

(Mandiner / MTI)

Borítókép: Illusztráció. Elon Musk odamondott az Egyesült Államoknak. Fotó: AFP/Angela Weiss

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.