Bahreinbe érkezett vasárnap Jichák Hercog. Ő az első izraeli államfő, aki ellátogat az Arab-öböl menti királyságba, ahol Hamad bin Isza al-Halifa uralkodó fogadta.

Az izraeli elnök hivatalának közlése szerint a két vezető a kétoldalú kapcsolatok fontosságáról, illetve kiterjesztéséről egyeztetett. Hercog nagyszerű pillanatként jellemezte látogatását, s úgy fogalmazott, hogy közös történelmet írnak a régióban, „ahol zsidók és muszlimok békében egymás mellett élhetnek”.

Hercogot ipari és kereskedelmi ügyekben illetékes delegáció kíséri útján.

Az izraeli államfő hétfőn az Egyesült Arab Emírségekbe utazik tovább, ahol Mohamed bin Zájid al-Nahajan uralkodó fogadja majd. Az előzetes közlések szerint az ottani megbeszélések főleg az űrkutatási együttműködésre fognak összpontosítani.

Izrael 2020-ban az Egyesült Államok közvetítésével megállapodott hivatalos kapcsolatok létesítéséről több arab állammal, köztük az Egyesült Arab Emírségekkel és Bahreinnel.

(Magyar Nemzet)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.