Mérföldkőhöz érkezett a New Brunswick-i Magyar Fesztivál, amely 2025-ben ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját. A rendezvény idén is a helyi magyar közösség sokszínűségét és összefogását tükrözte: generációk dolgoztak együtt a sikerért, éppúgy a konyhákban, mint a színpadokon vagy a háttérben. A jubileumi alkalom sokak számára nemcsak ünnep volt, hanem személyes, családi számvetés is egy közösségben megélt fél évszázadról. Antal-Ferencz Ildikó helyszínen készített riportjait szemlézzük.

Az 50. New Brunswick-i Magyar Fesztivál egyik központi helyszíne a helyi református templom és környezete volt, ahol nemcsak kulturális, hanem közösségépítő programokkal is készültek. A helyi református egyház a fesztivál egyik kezdeményezője és máig aktív főszervezője: Ötvös Zsolt lelkipásztor szolgálatának kezdetétől, immár 17 éve, minden alkalommal kulcsszerepet vállal a szervezésben. Az idei jubileumi rendezvény különlegességeként jazzkoncertet tartottak, és egy Debrecen–New Brunswick testvérvárosi kapcsolatot bemutató kiállítás is helyet kapott, miközben a templom melletti árusok hagyományos magyar ételekkel várták a látogatókat. „Nem csupán az a nap számít, amikor a fesztivál zajlik, hanem az a hónapokon át tartó közös készülődés, ami összehozza a magyar közösséget – helyieket és messzebbről érkezőket egyaránt” – emelte ki Ötvös Zsolt.

A fesztivál konyhájának egyik legelkötelezettebb munkatársa Paul Bodo volt, aki a kezdetektől, azaz öt évtizede segíti az ételkészítést. „Gyakorlatilag 50 éve a konyhában ragadtam” – mondta humorosan, hiszen mindig akad tennivaló. Savanyú káposzta készítésével kezdte, ma pedig ő felel a töltött káposzta fűszerezéséért, valamint a pecsenye, kolbász és más magyar finomságok elkészítéséért. „Az emberek egész évben visszajárnak a főztünkre, mert ez egyfajta mód arra, hogy kapcsolódjanak a magyar kultúrához” – tette hozzá a református egyház főgondnoka. A menü változatlan maradt, mert Paul szerint ez az, amit az emberek keresnek.

A jubileumi fesztivál kiemelt eseménye volt a Mindszenty József bíboros életét és örökségét bemutató kiállítás, amely egy különösen személyes hangvételű előadással párosult. Hajdú-Németh László, vagy ahogy a helyiek ismerik, Laci bácsi a Szent László-templom kántora a közösség Szent Ferenc termében osztotta meg emlékeit. Felidézte, hogy először 1973-ban találkozott személyesen a bíborossal, amikor Mindszenty újraszentelte a templomot. „Édesapám kérte meg a bíborost, hogy ha Amerikába jön, látogasson el hozzánk is. Én kórustagként vettem részt az eseményen.” A családi kapcsolat ennél is régebbre nyúlik vissza: Laci bácsi édesapja már 1940-ben találkozott a bíborossal, aki akkor még Pehm Józsefként szolgált Zalaegerszegen.
„Nagyon határozott ember volt, tudta, mit akar, és nagy fegyelemmel követte a falusi papok munkáját” – idézte fel Laci bácsi édesapja visszaemlékezését. A bíboros börtönévei és hitéhez való rendíthetetlen ragaszkodása mély nyomot hagytak benne is. „Nagy hatással van rám, mert életét nézve nemcsak a hazáért, hanem a vallásáért is szenvedett.” Hajdú-Németh László 2024. november 4-én a magyar Parlamentben vehette át a Mindszenty-emlékérmet, de ahogy szerényen fogalmazott: „Az érdem inkább édesapámé volt, de nekem adták.”

Vajtay István, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség (KMCSSZ) elnöke idén ötvenedszer vett részt a magyar fesztiválon. „Már az ókorban itt álltam, még a dinoszauruszokkal” – viccelődött. Mindmáig ugyanazon a sarkon, ugyanabban a lángossütő sátorban dolgozik, és a recept azóta sem változott, csak a közönség. A lángossütés ötven éve a cserkészek feladata, akik nem félnek a munkától. Ez a Brunswick-i cserkészmozgalom legfőbb bevételi forrása, amelyhez a közösség, cserkészek és szülők egyaránt összefogva járulnak hozzá.

A Magyar Amerikai Atléta Klub (Hungarian American Athletic Club) számára az 50. Magyar Fesztivál csúcspontját a gálaműsor jelentette, amely több hónap szorgos, koncentrált előkészületének gyümölcse. Varga-Bott Denisa, a szervezet elnöke elmondta, hogy már májusban megkezdődtek a munkálatok: „Káposztát töltünk, süteményeket sütünk, mindenki önkéntes – szülők, nagyszülők, gyerekek.” A fesztivál napján a klub udvarán magyar zene, gyerekfellépések és esti diszkó várta a vendégeket, de a legnagyobb figyelmet az egyórás gálaműsor kapta, amelyen a helyi Mákvirág Néptáncegyüttes négy korcsoportja csallóközi, magyarbődi, felcsíki és rábaközi táncokat mutatott be, mellettük pedig fellépett a Csűrdöngölő és a Regös csoport is. „Ez zárja az évünket, az iskolai évünket is” – hangsúlyozta Denisz, kiemelve, hogy ez az utolsó fellépése azoknak a fiataloknak, akik ősszel egyetemre mennek.

Melissa Katkó Pepin, a New Brunswick-i Magyar Múzeum (American Hungarian Foundation) igazgatója és az 50. New Brunswick-i Magyar Fesztivál egyik főszervezője, aki ötévesen lépett fel először ezen a rendezvényen óvodás társaival, felnőttként pedig előbb segítőként, majd társelnökként dolgozott a fesztivál minél nagyobb sikeréért. Az Amerikai Magyar Alapítvány nemcsak főtámogatóként, de programhelyszínként is jelentős szerepet vállalt: a fesztivál ideje alatt koncertekkel, irodalmi programokkal, kiállításokkal – köztük a Palkó Dániel fotográfus képeiből álló tárlattal –, valamint a magyar ajándéktárgyakat kínáló múzeumi boltjával várta a látogatókat.

Vajtay Gabriella, az 50. jubileumi fesztivál egyik főszervezője, szinténgyermekkora óta aktív résztvevője a New Brunswick-i Magyar Fesztiválnak. „10 évesen tettem ki a Magyar Nap táblákat a templom elé.” Jelenleg főként a fesztivál költségvetéséért felel, amely komoly feladat: „Több mint tízezer dollár csak a rendőrök fizetése.” A szervezésben négy alapszervezet működik együtt – a református templom gyülekezete, a cserkészek, a múzeum és a magyar klub: „Hihetetlen, hogy 50 éve fenn tudjuk tartani, és nemcsak fenn, hanem minden évben egyre jobbá tesszük.” Idén a fő meghívott fellépő a Magyarországról érkezett Dűvő zenekar volt, akik táncházzal zárták az estét a cserkészházban.
A fesztivál nemcsak logisztikai kihívás, hanem mély érzelmi kötődés is a szervezők számára. A nap folyamán folyamatosan érkeztek a látogatók, az eső sem szegte kedvét senkinek – ez is a közösség erejét mutatta. Az egész eseményt átjárta a hála és az összetartozás érzése: a generációkon átívelő családi részvétel és a hagyományok egy olyan erős alapot jelentenek, amelyre a magyar közösség jövője épülhet.
Dorgay Zsófia
Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!