„Nem minden nap kap levelet az ember a szentatyától – Ferenc pápa áldását küldi a magyar népnek”, írta Novák Katalin köztársasági elnök a Facebook-oldalán egy bejegyzésben. Ferenc pápa levélben köszönte meg az elnöknek az áprilisi, budapesti vendéglátást.

Ahogy a szentatya fogalmazott:

Az apostoli útról visszatérve, hálával telve azért, ami a magyar néppel együtt tapasztaltam, szeretném megköszönni azt a munkát, amelyet a látogatás sikerének minden szakaszában végeztek. Ki szeretném fejezni hálámat Önnek a szívélyes fogadtatásért, kedvességért és udvariasságért, az oly világos és mély beszédért, a négyszemközti beszélgetésünkért, a szentmisén való részvételért, a reptéri fogadtatásért és vendéglátásért, valamint a kiváló sajtos rudakért.

ReklámTas J Nadas, Esq

Ferenc pápa a levélben megköszönte Novák  Katalinnak, hogy törődik a világbékével és népe jólétével, és minden jót kívánt a felelősségteljes hivatalához. „Kérem, adja át üdvözletem a férjének és a gyermekeinek, akikkel örömmel találkozhattam” – fűzte hozzá az egyházfő.

A pápa végül azt írta: „Imádkozom Önért, és kérem, hogy továbbra is imádkozzon értem.

Az Úr áldja meg Önt és a magyar népet”.

 

(Magyar Nemzet)

Borítókép: Ferenc pápa és Novák Katalin köztársasági elnök (Fotó: AFP/Vincenzo Pinto)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.