Rendkívüli parlamenti ülésszak összehívását kezdeményezi a Szociáldemokrata Párt (PSD) a medvepopuláció kezelését szolgáló új intézkedések megvitatására és elfogadására – jelentette be szerdán a miniszterelnök.

Marcel Ciolacut a Bucsecs-hegység egyik forgalmas túraútvonalán kedden történt halálos medvetámadás kapcsán faggatták a témáról. A Jepii Mici túraútvonalon egy fiatal nőt marcangolt halálra a medve, amelyet később kilőttek, mert agresszívvé vált és nem hagyta el a területet, ahol a holttestet megtalálták.

A kormányfő azt nyilatkozta az újságíróknak, hogy bizonyos térségekben túlszaporodott a medveállomány, a nagyvadak nem jutnak elég élelemhez, „ezért merészkednek egyre lejjebb”.

ReklámTas J Nadas, Esq

„Nem kell feltétlenül kilőni, de szelekcióra van szükség a veszélyes zónákban

– fogalmazott a miniszterlenök. Hozzátette, a környezetvédelmi minisztérium kidolgoz egy törvényjavaslatot, majd rendkívüli parlamenti ülésszakot hívnak össze a tervezet megvitatására és elfogadására.

„Már dolgozunk ezen. Egyértelmű, hogy az emberi élet mindennél fontosabb, de ez nem jelenti azt, hogy bárki bármikor szabadon medvére lőhet majd Románia területén.

„A magas kockázatú térségekre fogunk összpontosítani”

– idézi a kormányfőt az Agerpres hírügynökség.

(Székelyhon)

Borítókép: Illusztráció. Fordulat medveügyben: Székelyföld is előtérbe kerülhet a legutóbbi halálos támadás után. Fotó: Székelyhon/Erdély Bálint Előd

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.