Megkezdődtek az idei év programjai a Fonó Budai Zeneházban. A Berka együttes moldvai és vonós táncháza, továbbá a kifejezetten a néptáncos és népzenész közösséget megszólító FolKontra Ultitalálkozó után ma a szerb újév alkalmából mulatsággal egybekötött rendhagyó koncertnap lesz a Fonóban. De az egész januári programban remek előadókat ígérnek a szervezők.

Az 1995-ben Lukács József alapította Fonó Budai Zeneház idén ünnepli fennállásának huszonöt éves jubileumát. Az elmúlt negyed évszázad alatt megtartotta eredeti küldetését, állandó bemutatkozási lehetőséget nyújtva a hazai és határon túli népzenészeknek és néptáncosoknak, valamint az (etno)jazz és világzenei irányzatok képviselőinek is. Koncert- és próbahelyszín, rendszeresen ad otthont táncházaknak, szervezője a Budapest Folk Festnek és a Héttorony Fesztiválnak is. A Hagyományok Házával közösen itt zajlott az Utolsó óra, az elmúlt időszak legnagyobb népzenei gyűjtése is, amelyik Európában egyedülállónak mondható ötven lemezből álló sorozatot eredményezett a teljes magyar nyelvterületről. A Fonó 2013 óta – egyetlen magyarként – minden évben szerepelt a Womex Top Label listáján a világ húsz legjobb világzenei kiadója között.

Az ortodox egyház nem tért át a Gergely-naptárra, napjainkban is a Julianus-naptárt használja, mely szerint a pravoszláv újévet január 13-án ünneplik. A karácsonyi időszak végét a Fonóban is balkáni hangulatot idéző zenével és vidámsággal ünneplik ma este nyolc órai kezdettel. A szerbiai Rodjenice, valamint a hazai Babra és a Poklade is fellép.

http://www.fono.hu//data/editorimage/11_23_babra.jpg
A Balkán ezerarcú zenei hagyományait újjáélesztő Babra Budapesten alakult meg. Fotó: fono.hu

Holnap a szokásos keddi tánctanítás is elkezdődik. A Maros–Küküllő-vidék északi részén fekvő Magyarszentbenedek tánchagyományának jellegzetes férfitánca a pontozó és a vénesnek nevezett lassú pontozó, páros táncainak ismert típusa pedig a lassú csárdás és a szökő, ezekkel ismerkedhetnek meg a kezdő és haladó érdeklődők a következő három hónap alkalmain. Míg a kedd a tánctanítás, addig a szerda a táncház napja a Fonóban. Minden alkalommal két zenekar húzza a talpalávalót, ezen a héten a Góbé és a PásztorHóra, a vendég pedig a romániai Gheorghe Chiriac lesz. De jó szívvel ajánljuk a délelőtti Dúdolj! Ringass! Táncolj! családi foglalkozást is, amelyet Paár Julcsi énekes, okleveles zeneterapeuta és Csiki Gergely néptáncpedagógus vezet, és ahová a 0–3 éves célközönségen kívül a nagyobb testvéreket is várják.

A Kamaracsütörtökön a Kovács Linda és Bögöthy Ádám alkotta duó lép fel, pénteken pedig népzenészbál lesz. A népzenészek találkozását ez alkalommal az egy éve elhunyt Ökrös Csaba prímás, művésztanár emlékére szervezett népzenei koncerttel indítják, amelyet táncház követ a Dűvő zenekar közreműködésével. A Fonó idei első hetének tartalmas programjait hasonlóan színvonalas rendezvények követik egész hónapban, érdemes időt szakítani a meglátogatásukra.

(Magyar Nemzet)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.