A birminghami szabadtéri atlétikai Európa-bajnokságon kedd este rendezték a férfi kalapácsvetés döntőjét, a fináléban két magyar küzdött az éremszerzésért. Halász Bence már az első dobásával az élre állt.Eredményén a későbbiekben is javítani tudott, az ötödik körben 84.25 méterre hajította el a kalapácsot. A magyar klasszist megközelíteni sem tudták a riválisok, Halász Bence Európa-bajnok!

Halász Bence már elsőre megdobta a döntőbe kerüléshez szükséges eredményt, így ő lett az első kalapácsvető, aki bejutott a fináléba az Európa-bajnokságon.

Halász Bence fantasztikusan kezdett a döntőben

A döntőben Halász Bence mellett Szabados Árminnak szurkolhattak még a magyarok.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

A 2024-es párizsi olimpián aranyérmes klasszis remekül kezdett, az első kör után a mezőny élére állt 80.96 méteres dobásával.

Második kísérlete nem érte el a 80 métert, de aggodalomra nem volt oka remekül sikerült első dobása miatt.

Szabados két érvénytelen kísérlettel kezdett, de nem csak ő, hanem többen is hasonlóan jártak. Emiatt felmerült, hogy a hálóval támadt gond, a szervezők igyekeztek orvosolni a problémát, így a fináléba kényszerpihenőt iktattak be.

A folytatásban Halász harmadik dobása is remekült sikerült, majdnem egy méterrel növelte előnyét, 81.84-es eredménye több mint ígéretes volt. Szabados harmadikra érvényes kísérlettel, 76.91 méterrel jelentkezett, 80 méter felett pedig továbbra is csak Halász állt.

A 29 éves klasszis negyedjére is 80 méter fölé jutott, Szabados újabb kísérletét azonban elvették a versenybírák. A német Merlin Hummel egy 80 méter fölötti dobással meg tudta közelíteni a magyar éllovast, de csak a második helyre jött fel.

Halász újabb fantasztikus dobást húzott elő a kalapból, az ötödik körben 84.25 méterrel sokkolta a mezőnyt.

Ez minden idők legjobb magyar eredménye kalapácsvetésben – Annus Adrián eddigi rekordjánál hat centiméterrel jobb –, így nem is lehetett kérdés, hogy Európa-bajnoki címet ért Halász Bence számára. A döntő másik magyarja, Szabados Ármin 76.91 méterrel a nyolcadik lett.

A Dobó SE kiválósága a magyar atlétika 19. Eb-győzelmét aratta, egyúttal a hatodik kalapácsvető aranyat szerezte meg.

(Origo)

Borítókép: Halász Bence Európa-bajnok! Fotó: AFP/Ben Stansall


SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.