Ha már idén lesz száz éve annak, hogy a trianoni diktátummal hivatalossá tették Magyarország első világháború utáni szétszabdalását, nem ment el szó nélkül az évforduló mellett Orbán Viktor magyar miniszterelnök, aki éppen ezzel nyitotta meg vasárnap délután Budapesten megtartott országértékelőkét.

„Ma, száz évvel a trianoni halálos ítélet után azt jelenthetem önöknek, hogy élünk, és Magyarország még mindig megvan”

– mondta a miniszterelnök.

Sőt: nemcsak élünk, de ki is szabadultunk az ellenséges gyűrű szorításából.

Az újra nemzeti alapokra állított Szlovákiával, Szerbiával, Horvátországgal és Szlovéniával megtaláljuk a hangot, széles együttműködést, sőt szövetségeket is alakíthatunk – vetette fel ismét a korábban már többször megfogalmazott javaslatot.

A történelem újra megadta az esélyt, hogy a közép-európai népek – saját nemzeti érdekeik alapján – új szövetségi rendszert építsenek ki, és így a keletről és nyugatról fenyegető veszélyekkel szemben is megvédhetjük magunkat – mondta.

Romániát ezúttal nem említette – emlékezetes, hogy tavaly decemberben Temesváron, a forradalom kitörésének évfordulóján

Romániának is felajánlotta a közép-európai együttműködésben való részvételt, ám Klaus Iohannis román elnök ezt rendkívül udvariatlanul visszautasította.

Arról is beszélt: a felemelkedés kulcsa a nemzeti önbecsülés helyreállítása . Az egyéb eredmények mellett kitért arra is, hogy megindították a nemzetegyesítést, és a határon túlra kényszerült magyar közösségeket összekötötték az anyaországgal.

(Főtér)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.