A Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének Prágai Alapszervezete október 25-én nyitja Dúdor István festőművész Hírvivő c. kiállítását a Prágai Magyar Intézet Galériájában. A kiállítást rendezi és megnyitja dr. Farkas Veronika művészettörténész, aki a Felvidék.ma-nak elmondta, hogy Dúdor István novemberben töltené be 65. életévét, ha még élne. A közelgő jubileum alkalmából Komáromban, a Limes Galériában is rendeznek majd ez év végén egy nagyszabású kiállítást. Mint mondta, a dereski születésű festőművész a prágai Képzőművészeti Egyetemre járt, ahol prof. František Jiroudeknél végzett. A Prágai Magyar Kulturális Napok rendezvényeként megrendezésre kerülő tárlat egyediségét az adja, hogy a Dúdor István festményei és rajzai mellett kiállítanak műveikkel volt egyetemi évfolyamtársai is: Nikos Armutidis, Michal Blažek, Galina Fleishmannová, Lőrincz Zsuzsa, Luzsicza Lajos, Jiří Středa, Margita Titlova-Ylovsky. Mind olyan képzőművészek, akik meghatározó szerepet töltöttek és töltenek be ma is az egyetemes képzőművészeti életben. Farkas Veronika úgy fogalmazott, hogy Dúdor István a 20. század végi művészet egyik meghatározó személyisége, piktora. Képzőművészeti hagyatéka alapján az egyetemes művészet részévé vált. Az utókor számára a létrehozott művek sokasága, műfaji gazdagsága a mérvadó. Alkotásai a művészek legnagyobbjaihoz emelik őt, a gömöri festőt. Számára a festés szentség volt. Szent és sérthetetlen, akárcsak származása, magyar nemzetisége. Hovatartozását sosem rejtette véka alá. Kolorizált tusrajzaihoz gyakran csak három színt használt: pirosat, fehéret, zöldet. Ezen színek alkalmazásával rajzolta körbe alakjait, ezzel tudatva és büszkén felvállalva, hogy ő magyar. Pedig olyan korban élt, amikor ezt nem nézték jó szemmel, a hivatalos zsűri bármikor cenzúrázhatta. De nem lehetett őt megfélemlíteni, sem megalkuvásra bírni”- fejezte be a gondolatot. A gömöri táj festőjeként nyilvántartott Dúdor egész életében ragaszkodott közvetlen szülőföldjéhez, de a hétköznapjait felfokozottan, nagyon sokat utazva élte le. Jelen kiállítás a Hírvivő címet azért kapta, mert Dúdor István maga a Hírvivő. Szeretett falujába, a kietlen, terméketlen földű Dereskre szánta a „jó híreket”, vitte vállán a „fényt”, az újat, szebbet hozó jövő képét. Amit sajnos nem élhetett meg. Nagyon fiatalon, 38 évesen, értelmetlen erőszak áldozata lett Tornalján. Emlékét és üzenetét azóta őrzik a megrendezésre kerülő emlékkiállítások: Rimaszombat, Rimaszécs, Tornalja, Rozsnyó, Losonc, Dunaszerdahely, Komárom, Pozsony, Budapest galériái, múzeumai után ismét Prágában. A rendezvényt Eseménynaptárunkban ITT>>> találják.
„Ha valaki egyszer koronaőr lesz, az örökre az is marad” – mondta Kun Szabó István vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára október 27-én, hétfőn az Ötszázötven éves Koronaőrség című ünnepi konferenciáján, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban.<
Nagyszabású ünnepi konferenciával emlékezett meg a Magyar Koronaőrök Egyesülete a Koronaőrség fennállásának ötszázötvenedik évfordulójáról. Az előadások felidézték a magyar állam folytonosságát és függetlenségét megtestesítő Szent Korona és őrzői történetét Szent István korától napjainkig.
Woth Imre, a Magyar Koronaőrök Egyesülete elnökének előadásából kiderült: az 1464. évi II. törvény – amely részletesen szabályozta a Szent Korona őrzésének körülményeit – sorsfordító volt a koronaőrség történetében. A törvény megalkotásának előzménye az volt, hogy Erzsébet királyné, Albert király özvegye, az 1440-ben udvarhölgyével ellopatta a magyar Szent Koronát Visegrád várából, és csecsemő fia koronázására próbálta felhasználni. Miután terve kudarcba fulladt, a királyné Bécsbe menekült, ahol a koronát nyolcezer aranyért zálogba adta Frigyes császárnak. Ettől kezdve a magyar uralkodók nem tudtak törvényt hozni, hiszen uralkodásukat nem szentesítette a korona. A trónra kerülő Hunyadi Mátyás – ismerve és elfogadva a Szent Korona egyedüli érvényességét – meg sem kísérelte elődje, I. Ulászló mintájára más koronával pótolni a Szent Koronát. Királlyá választása után hat évet várt a koronázásra, míg végül 1463-ban nyolcvanezer magyar forint ellenében Frigyes visszaszolgáltatta a koronát. A korona hiányából fakadó problémákon okulva, Mátyás koronázását követően az 1464. évi II. törvény részletesen szabályozta a Szent Korona őrzésének körülményeit, amely szerint a koronaőri teendőket a rendek által választott személyekre, a koronaőr főurakra kell bízni, az őrzés pedig a szokott helyen, Visegrádon történjék.
A konferencián szó esett arról is, hogy a Tanácsköztársaság idején feloszlatták a koronaőrséget, akik azonban a mostoha körülmények között is helytálltak annak ellenére, hogy a hatalmon lévők között felmerült a korona beolvasztásának vagy elárverezésének ötlete is. A második világháború hányattatásai után a Szent Korona amerikai kézbe került, a Magyar Királyi Koronaőrség pedig 1945-ben hosszú időre megszűnt.
A rendszerváltás után, 1991-ben vitéz Vitéz József – aki 1941-1945-ig a korona mentésében is szerepet vállalt – létrehozta a Koronaőrök Egyesületét, melynek tagjai vitték tovább a hagyományt egészen 2011. május 30-ig, amikor a Magyar Honvédség állományába tartozó Honvéd Koronaőrség hatvanhat év után, ünnepélyes keretek között ismét átvette a Szent Korona őrzését.
„A koronaőrség ötszázötven éve ugyanazzal foglalkozik, mint amiért annak idején létrehozták. Ez világrekord, hiszen még a pápa biztonságáért felelős Svájci Gárda is »csak« ötszáz éves múlttal dicsekedhet” – mondta el a honvedelem.hu kérdésére válaszolva Woth Imre. Hozzátette: az egyesület 2011. május 30-ával beteljesítette azt a küldetést, amiért létrehozták. A hagyományőrző tevékenységet azért folytatják tovább, hogy a jövőben szolgálatból kiöregedő koronaőröknek biztosítsanak egy olyan helyet, ahol összegyűlhetnek, és mind lélekben mind gyakorlatban folytathatják korábbi munkájukat, amely egy életre szól.
Nem omlik össze a világ, ha a gyerek kipróbál valamilyen szert – ez a talán meglepő kijelentés is elhangzott Zacher Gábor közelmúltbeli veszprémi előadásán. A toxikológus szerint a lényeg, hogy sokat beszélgessünk a fiatalokkal.
Az igazán fontos döntéseket olyankor hozzák meg a fiatalok, amikor a szülő nincs mellettük. Az, hogy ilyen helyzetben merre indulnak, az otthonról hozott mintán is múlik, és azon, mennyire működik jól a kommunikáció gyerek és szülő között – fejtegette a toxikológus. – Ma a generációk között olyan szakadék tátong, amit nehéz áthidalni. Mi csak tapogatózunk és próbáljuk megtanulni azt a világot, amibe a gyerekeink már beleszülettek, és amiben ők otthonosan mozognak. Amikor ez a két korcsoport a kábítószerekről próbál beszélgetni úgy, hogy a szülők nem sokat tudnak erről a világról, akkor kommunikációs deficit keletkezik.
Gyakran előkerülnek a “bezzeg az én időmben” jellegű mondatok, azóta azonban nagyot fordult a világ – Zacher Gábor ezt példával is próbálta szemléltetni. – Miközben nekünk kilenc-tízre már otthon kellett lennünk a buliból, manapság ilyenkor szinte még ki sem nyitnak a szórakozóhelyek. Teljesen normális, ha a gyerek reggel jön haza a buliból.
A szülő és gyerek kábítószerről való beszélgetésének egyik akadálya a szülők tájékozatlansága. Mert a kábítószerről csak annyi tapasztalatuk van, amit a tévében látnak – márpedig a média csak a szélsőséges, kirívó eseteket mutatja be. Az, hogy valaki egy buliban elszív egy spanglit, pár óráig kicsit furcsán vigyorog, aztán hazamegy hajnalban, alszik délig és esetleg kicsit másnaposan ébred, az nem fog bekerülni a híradóba.
Tudjuk-e, milyen az átlagos szerhasználó? – tette fel a kérdést a szakember. – A többségnek valami lecsúszott, sötét alak jelenik meg a szemei előtt, pedig ez csak egy szűk réteg. Az átlag szerhasználó úgy néz ki, mint bármelyikünk. Egy irodaházban csütörtökön végzett vizsgálat során egy fehérgalléros csapatot marihuánára teszteltek, 15 százalékuknál találtak THC-re utaló nyomot. A szerhasználók többsége ugyanúgy éli az életét, mint bármelyikünk.
Az esetek jelentős részében a szerek kipróbálásának nincs következménye. Évente 45 millió droghasználatból tavaly tizenheten haltak meg; minden kétmilliomodik droghasználat végződik halállal. A nyolcas úton biciklizni sokkal veszélyesebb, mint drogozni; éppen ezért nincs is hatása az elrettentésnek. Különösen, ha az apuka a dörgedelmek után rágyújt egy cigire, leül a tévé elé, amit napi öt és fél órán át néz, és kibont egy sört mellé. Hol a szociális minta? Ha apának szabad, nekem miért ne lenne szabad? – fejtegette Zacher.
A nevelés a legfontosabb, adjunk a gyereknek értékrendet, példaképet, hogy akkor, amikor döntési szituációba kerül, akkor helyes döntést hozzon. Elvárhatjuk tőle, hogy tudjon nemet mondani, de ilyenkor nézzünk a tükörbe, és csak olyasmit várjunk el, amire mi is képesek vagyunk. A mi generációnk azért tudott könnyen nemet mondani a szerekre, mert nem volt mire igent mondani, nem kerültek elénk ilyenek. Nem tudom, hogy ma tizenhét éves fejjel tudnék-e nemet mondani a spanglira, ha egy buliban az orrom alá dugják, nehéz egy tizenhét éves fejével gondolkozni – vallotta a toxikológus.
Honnan jövök rá, hogy a gyerek kábítószert használ? Nem tudom megmondani. A lényeg, hogy ismerem-e a gyereket? Ismerem-e a rezdüléseit, beszélgetek-e vele? Ha rendszeresen kommunikálunk, megismerem, és kialakul a bizalom. A statisztikák szerint ma a szülő átlagosan napi 7 percet fordít a gyerekére (eközben, ahogy azt már említettük, napi öt és fél órát tévézünk). Az otthoni szociális minta a legmeghatározóbb, mindennek ez a gyökere. Ha működik a család, akkor a gyerek később, más közösségekbe kerülve is jó irányba halad majd. Fontos, hogy megtaláljuk a közös nevezőt a gyerekkel, mert ha ez megvan, akkor nincs baj, még akkor sem, ha kipróbál valamilyen szert, mert a világ ettől nem omlik össze.
A rozscipót vízszintesen 7-8 mm-es szeletekre vágjuk. A túrót összekeverjük a tejföllel és az apróra vágott hagymával. Sózzuk, borsozzuk, köménymaggal, gulyaskremmel ízesítjük. A szardíniát felbontjuk, s villával apró darabokra törjük.
A rozscipó alsó szeletét tányérra helyezzük. Körözöttel megkenjük. Rátesszük a következő kenyérdarabot. Ezt olajos szardínia darabokkal kenjük meg. Újra kenyér következik, majd körözött. A hozzávalókat úgy osszuk be, hogy elég legyen minden kenyérréteg megkenéséhez, és a túrós krémből a külső díszítéshez is jusson. A petrezselymet és a metélőhagymát apróra vágjuk. A legénytortát az apróra vágott „zöldekkel” díszítjük.
Ha szeretjük a piros aranyat, egy kenyérréteget megkenhetünk vele. Íze illik a körözötthöz és az olajos halhoz is. Ezt a mutatós legényes fogást salátával és jóféle fehérborral tálaljuk, hogy lányokat fogjuk vele 🙂
Fölmagasodni nem bírhatsz. De lobogsz még, szél-kaszabolta magyar nyelv, lángjaidat kígyóként a talaj szintjén iramítva – sziszegvén néha a kíntól, többször a béna dühtől, megalázott. Elhagytak szellemeid. Újra a fű közt, a gazban, az aljban. Mint évszázadokon át a behúzott vállú parasztok közt. A ne szólj szám, nem fáj fejem aggjai közt. A nádkúpban remegő lányok közt, mialatt átrobogott a tatár. A szíjra fűzött gyerekek közt, amidőn csak néma ajak-mozgás mímelte a szót, mert hangot sem tűr a török, mert arcba csap ostor -: most mutatod meg, most igazán – nekem is, mire vagy jó, most a pedigréd: a címered, hajszálgyökerednek kőharapó erejét. Összemosolygás nyelve; a titkon össze-világló könnyek nyelve; a hűség nyelve; a föl nem adott hit tolvaj-nyelve; remény laissez-passer-ja; szabadság (percnyi szabadság, kortynyi szabadság, foglár háta mögötti szabadság) nyelve; tanár-kigunyolta diák, szerzsán-legyalázta baka, összeszidott panaszos, hivatalnokok-unta mamácska nyelve; csomaghordók, alkalmi favágók, mert gyárba se jó, szakmára sem alkalmas (mert nyelv-vizsgát se megállt) proli nyelve; az ifjú főnök előtt habogó veterán nyelve; a rendőrőrsön azonnal fölpofozott gyanúsított mélyebbről fakadó tanúság-tétele, mint Lutheré; kassai zúgárus, bukaresti cselédlány, bejruti prostituált szüle-hívó nyelve; köpések-mosta, dühpírja-törölte orcájú fiaid közül egy, íme: szólni tudó más nyelveken is, hű európaiként mondandói miatt figyelemre, bólintásra becsült más népek előtt is: nem léphet föl oly ünnepi polcra, nem kaphat koszorút oly ragyogót, amelyet, szaporán lesietve ne hozzád vinne, ne lábad elé tenne, mosollyal bírva mosolyra vonagló ajkad, fölnevelő édesanyám.
1904. november 18-án este a Király Színház zenekarában Konti József karmesteri pálcájának intésére felcsendül először Kacsóh Pongrác gyönyörű muzsikája, és ezzel elkezdődik – nem csak az előadás, hanem a “János vitéz” azóta is megállíthatatlan karrierje. “Petőfi szőke Iluskáját és János vitézét ma operett-formában játsszák a Király Színház színpadán. Feltámadt körülöttünk az egész gyönyörűséges regevilág, a pipacsvirágos rét, ahol Kukoricza Jancsi nyáját legelteti, a söprűn lovagoló gonosz mostoha, a szerelmes francia királylány, a piros dolmányos huszársereg és a szépséges Tündérország, ahol János vitéz viszontlátja szíve Iluskáját. Be szép is ez a mese. Üde és pompázatos, mint a réti virágból font koszorú. Sok édes poézis és bűbájos naivitás. Olyan, aminő csak a nép lelkéből és a nép költőjének fantáziájából fakadhat… Kacsóh Pongrác a költő nyomán haladva nem törölve le durva kézzel a szép mese hímporát, édes naivitását, nem zavarta meg ízléstelen operett-trükkökkel, csodálatos szép muzsikája magyarságával, őszinte népies hangvételével élesen különbözik minden eddigi operettzenétől” – írja Páriss Pál “Az Újság” hasábjain megjelenő kritikájában másnap. “Fedák Sári játssza János vitézt. Amikor cifra szűrében, karikás ostorával nagyokat csattintva a színpadra lép, zajos tapssal fogadja a közönség… – folytatja “Az Újság”-beli leírást Páriss Pál -, a szőke Iluska-szerep a színház új tagjának, Medgyaszay Vilmának jutott. (Ez a darab hozza meg átütő sikerét.) Nagyon szépen énekelt és játszott. Iluska mostohájának szerepében a fiatalságát sikerrel palástoló Csatay Janka vívta ki a közönség elismerését. Bagó trombitás szerepét felejthetetlenül és meghatóan játszotta Papp Mihály, a humorról a francia király szerepében Németh Jóska gondoskodott, alaposan megkacagtatva a publikumot…” – fejezi be a korabeli leírás.
Kacsóh Pongrác “János vitéz”-ével új korszak nyílik meg a magyar zeneirodalom, a hazai operett és a Király Színház történetében. Ez a darab jelenti az operett és a Király Színház aranykorát – mondja Rátonyi Róbert az “Operett” című kétkötetes operett-történeti áttekintésében.
Forrás:
Írta és az összeállítást készítette: Takács István
„Meghasadt az égbolt, mert egy nép azt mondta: Elég volt” Forradalmi megemlékezések Torontóban Dancs Rózsa
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 58. évfordulóját az idén Torontóban több napon át ünnepeltük. Október 22-én a torontói főkonzulátus rendezésében a Todmorden Art Gallery-ben emelkedett hangulatú megemlékezésre került sor Szijjártó Péter külkereskedelmi és külügyminiszter, L. Simon László parlamenti államtitkár, Dr. Ódor Bálint új magyar nagykövet jelenlétében. A Magyar Kanadai Képzőművészek A színek és formák rapszódiája c. őszi tárlata felemelő hangulatot kölcsönzött a rendezvénynek, mintegy bizonyítván, hogy a forradalom után Kanadába érkezett 37,565 menekült és leszármazottaik mennyi gazdagsággal járultak és járulnak hozzá a befogadó ország multikulturális társadalmának arculatához.
A jelenkori képzőművészeti kiállítás mellett ismételten megcsodálhattuk azt a hatalmas anyagot, amelyet u.n. Oral History Project néven készített a Rákóczi Alapítvány elnöke, Papp Zsuzsa, karöltve az Ontario-i Multikulturális Történelem Társasággal a forradalom 50. évfordulójára. Mint tudjuk, az összegyűlt anyagot, miután Nemzeti Kiállítást rendeztek 2006-ban Hungarian Exodus (L’Exode Hongrois) névvel Kanada akkori főkormányzója (Governor General) Michael Jean védnökségével, egész Kanadában bemutatták. Ezen az esten az ünnepi szónok Magyarország külgazdasági és külügyminisztere, Szijjártó Péter volt. Beszédében hangsúlyozta, hogy Magyarország és a magyar emberek nagyon sokat küzdöttek a saját szabadságukért és azért, hogy Európát újra lehessen egyesíteni. Ha magyar emberek közül nagyon sokan nem áldozták volna az egész életüket azért, hogy Magyarország, Közép-Európa és innentől fogva egész Európa szabad legyen, akkor Európa nem lenne az, ami ma. Kanadai magyar művészek által bemutatott kulturális program és a Tokaji Wine Boutique Restaurant vendéglátása eemelte az este hangulatát. Mint minden évben, az idén is, október 23-án, az 1956-os szabadságharcra emlékezve a ünnepélyes zászlófelvonásra került sor a torontói Városháza előtt, ahol L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára köszöntötte az egybegyűlteket, aki majd vasárnap a helybeli Szent Erzsébet Templomban sorra kerülő megemlékezésen is ünnepi beszédet mond. Kora délután koszorúzásra kerül sor az Ontario tó partján 1964 óta létező Budapest Parkban. A festői környezetben található Budapest Park fő ékessége az ’56-os emlékmű, amelyet a Rákóczi Alapítvány adományából emeltek, valamint a két kopjafa, amelyeket Heinemann Aladár és felesége, Éva 2008-ban adományozott a szabadságharcos mártírok emlékére. A két masszív, messzire tekintő, Erdélyt, azaz a szétszakíthatatlan magyar egységet jelképező emlékoszlopot a kovásznai Bodor János újságíró-fafaragó, a Háromszék c. napilap munkatársa cseresznyefából faragta, névjegyét ősi rovásírással véste az alapba. Itt helyezték el a torontói és környékbeli volt szabadságharcosok ebben az évben is a kegyelet koszorúit, amelyek fölött a magyar zászló a kanadaival együtt hirdeti a nemzetek szabadság iránti elkötelezettségét. 23-án este a Magyar Könyvbarátok Társasága, a Magyar Harcosok Bajtársi Szövetsége és a Rákóczi Alapítvány közösen rendezett megemlékező ünnepséget a Lambton Villában. A zsúfolásig megtelt nagyteremben a közönség lélegzetvisszafojtva hallgatta az alkalomra meghívott ünnepi szónokot, Dr. Szakály Sándort, a budapesti Veritas Történetkutató Intézet főigazgatóját, aki szerint az 1956-os forradalom a 20. század magyar történelmének egyik legmeghatározóbb, noha nagyon rövid, de az egész 20. századra jelentősen kiható eseménye volt. Emlékeztetett arra, hogy 1989-ig nem lehetett Magyarországon 1956-ról emlékezni és fejet hajtani a hősök emléke előtt, akik akkor életük árán vállalták azt, hogy egy meggyötört, kifosztott, kommunista hatalomátvétel utáni Magyarországon valami mást próbáljanak építeni. Budapesten a 301-es parcellában és mellette, a 298-as parcellában azok fekszenek, akik 1945 után próbáltak tenni valamit a hazáért, az országért, hogy ne azzá váljék, amivé Moszkvában 1945 előtt elgondolták. Egy olyan szatellit országgá, ami az akkori Szovjetuniót mindenben követő, kiszolgáló, vagy az akkori Szovjetunióból visszaköltöző egykori kommunisták hazája lesz. Szakály professzor előadása sok téves információt eloszlatott, évtizedeken keresztül elhallgatott históriai igazságot a helyére tett. A jelenlévők fennállva, vastapssal hálálták meg lelkes szónoklatát.
“Halaszthatatlanul meg kell mutatnunk a Nagyvilágnak, hogy milyen erő rejlik a felvidéki magyar tanítóságban!”Vass Lajos, 1992. IV. 11.
Ez volt a tegnap esti (2014. okt. 24.) nagyszerű előadásnak is az üzenete, amikor este 7 órakor a Nyugat Oldali Református Egyház dísztermében, a közel 150 clevelandi magyar közönség elé lépett a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Wass Lajos Kórusa. Csillogó szemekkel és álló, szűnni nem akaró tapssal jutalmazták ezt a lélekemelő előadást, amihez még nagyban hozzájárult a Csalló Népi együttes nagyszerű népzenéje és népdalai is, akik velünk együtt utaznak és lépnek színpadra ezen az Észak-amerikai turnén . Utolsó előtti fellépésükhöz mérten ezen az ötven felvidéki magyar művész-pedagóguson egyáltalán nem látszott a fáradtság, látszott, hogy mindannyian szívből-lélekből elkötelezettek e magyarságtudat ápoló, hagyományt megtartó művészeti ágnak, amit zenének hívunk.
Az előadás után a kórus két karnagya nagyon készségesen vállalta, hogy leül a Bocskai Rádió riporterével és azoknak akik valami oknál fogva nem tudtak eljönni, azoknak röviden bemutassák a kórust és annak fontosságát az anyaországon kívül szakadt szlovákiai magyarok életében.
Részlet a clevelandi koncertből (a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Wass Lajos Kórusa engedélyével):
A BOCSKAI RÁDIÓ 382. honismereti rejtvényjátéka. 2014. október 12.
382. honismereti rejtvényjáték - 2014. október 26.
A megfejtéseket itt a weboldalon, egész vasárnap vagy műsoridőben a következő telefonszámon lehet közölni : +1 (216) 397-4438. Kérjük, hogy csak az egyik lehetőséget válasszák.
A kérdéseket Veress Sándor állította össze.
Helyes megfejtők: Jakab Márta, Kaczvinszky Tamásné, Thurner Klára, Bárányné, Kerecseny Alice, Farkas Erzsébet
Minden helyes megfejtést beküldő személy a Clevelandi Magyar Múzeum felajánlásából:
Hetente egy könyv ajándékhoz jogosult.
A könyvet saját maga választhatja ki az erre felajánlott könyvek közül.
Ajándékát 30 napon belül fel kell vegye a Magyar Múzeumban.
Cím: Magyar Múzeum, Galéria 1309 East 9th Street (felső emelet) Cleveland, Ohio 44114
Telefon: (216) 523-3900
Nyitvatartási idők: Keddtől Péntekig de. 11-től du. 3 ig. Szombaton csak rendezvények alkalmával.
Műsoridő: KELET-ÉSZAK AMERIKAI idő szerint vasárnap du. 2-5 óráig
Köszönöm a Clevelandi Magyar Történelmi Társulat és az Egyesült Magyar Egyletek meghívását a clevelandi és szabadságszerető nem magyarok ünnepségére.
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy az idei 1956-os megemlékezésükön megoszthatom Önökkel gondolataimat.
A világon sok helyen, sokan elmondták már – a francia Raymond Arontól a brit Margaret Thatcherön és Ronald Reaganen át II. János Pál pápáig –, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc a magyar nép szabadság, igazság és független haza melletti csodálatos és egyértelmű kiállását jelentette.
Ma már sokat tudunk 1956-ról, és mégis az az érzésünk, hogy itt egy öröklétű történelmi eseményről van szó, amelynek tanulságai kimeríthetetlenek.
Ennek három oka van.
Az első, hogy a magyar nép az emberiség évezredes álmait megtestesítő univerzális értékek mellett állt ki 1956-ban. Ha egy szóban akarnám összefoglalni, akkor ez a szabadság. A szabadság az emberi méltóságban gyökerezik, az embernek az a képessége, hogy gondoskodjon önmagáról, családjáról, szűkebb-tágabb közösségeiről, hazájáról.
Szétesik és jövőtlenné válik az a társadalom, amelynek tagjait függésben tartják, ahol büntetik a kezdeményezést, ahol a boldogulás egy szűk csoport kegyétől függ. Csak szabad emberek tudnak „jó és igazságos rendet” létrehozni, és ellenállni az önkénynek. 1956 a magyar nép példamutatása volt arra, hogy a szabadságért és az emberi méltóságért ki kell állni még akkor is, ha ezért nagyon nagy árat kell fizetni.
És az ár 1956-ban igazán nagy volt…
Engedjék meg, hogy Király Béla tábornokot, történészt idézzem: „A szovjet agressziót követően Kádár János – a szovjet ügynök – újkori történelmünkben példátlan terroruralmat vezetett be. Mint ilyenkor történni szokott, a nemzet legjobbjai váltak a szabadság vértanuivá.”
Kádár, Apró, Dögei és tettestársaik 229 embert végeztettek ki, 20 ezer embert börtönöztek be, 13 ezer embert internáltak, a sortüzekben és jogi eljáráson kívül megöltekről máig is csak becsléseink vannak.
A rendszer gondoskodott arról, hogy az életben maradottak és családtagjaik a börtönökből és internálásból szabadulva is 1989-ig folyamatosan csökkentett és korlátozott szabadságjogokkal és életlehetőségekkel bírtak.
Végül még egy adat: 200 ezer ember menekült el Magyarországról.
Gondolják meg! Az ország lakosságának közvetlenül vagy közvetetten mintegy 4-6 %-a vált a megtorlások áldozatává. Olyan ez, mintha a 320 milliós Egyesült Államokban úgy 15 millió embert vetnének különböző retorziók alá, közülük 6 és fél millió embert elüldöznének Amerikából.
E megdöbbentő adatok fényében még lenyűgözőbb az az önfeláldozás, amelyet a magyarok a szabadság és az emberi méltóság melletti kiállással tanusítottak. És mégis, elmondhatjuk, hogy nincs ember, aki azt mondaná, nem érte meg, nem kellett volna harcolni!
A második ok, ami miatt ’56 öröklétű, hogy ez a kiállás szimbólikus jelentőségre tett szert. A történelemben sok felemelő példát ismerünk egy-egy nép hősies küzdelmére sokszorta nagyobb túlerővel szemben. 2494 évvel ezelőtt így tett Leonidász a Thermopülai-szorosban, vagy 462 évvel ezelőtt Dobó István Eger várában. 1956-ban azonban különleges dolog történt: egy önkényuralmi rendszer aljas számítással megszervezett gépezete ellen kelt fel a nép szabadsága visszaszerzése érdekében. Senki nem kényszerítette a magyarokat, hogy akkor és ott az életüket kockáztassák, és mégis: szinte az egész nemzet egyszerre érezte úgy: ebből elég volt. Engedjék meg, hogy Márai Sándort idézzem:
„És a világ beszél csodáról, … És minden rendű népek, rendek Kérdik, hogy ez mivégre kellett. Mért nem pusztult ki, ahogy kérték? Mért nem várta csendben a végét? Miért, hogy meghasadt az égbolt, Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.” …
És kérdik, egyre többen kérdik, Hebegve, mert végképp nem értik – Ők, akik örökségbe kapták –: Ilyen nagy dolog a Szabadság?”
Igen, ilyen nagy dolog! 1956 ezért figyelmeztető jel a világon mindenütt, ahol megsértik az emberek szabadságát és méltóságát: egyszer elfogy a türelem és a legszervezettebb önkényuralmat is meg lehet dönteni.
Gondoljunk csak bele Közép-Európa II. világháború utáni történelmébe: az 1968-as prágai tavasz, az 1980-as évekbeli lengyel Szolidaritás, a Tőkés László 1989-es hősi kiállásával induló román forradalom esetében, és a berlini fal lerombolásakor úgy éreztük, hogy az 1956-ban kezdett szabadságért és emberi méltóságért folytatott küzdelem beteljesítéséről van szó.
Még ma is hátborzongató visszagondolni arra, ahogyan 1956 élő szelleme áthatotta a 25 évvel ezelőtt rendezett Pán Európai Pikniket, a Vasfüggöny lebontását, és hivatkozási alapként szolgált a kelet-németek átengedéséhez Ausztriába. A nagyszerű miniszterelnök Dr. Antall József sokszor világossá tette, hogy munkáját 1956 szellemében végzi, s ez különösen megmutatkozott a Varsói Szerződés megszüntetésében, és a szovjet megszálló hadsereg kivonultatásában mutatott eltökéltségében.
1956 szimbólummá vált, amely azonban nem valami poros múzeumi darab. Soha nem szabad elfelejtenünk Ronald Reagan 1967-ben mondott szavait: “A szabadság törékeny jószág, kihalása sohasincs távolabb egy emberöltőnél. A szabadságot nem örököljük, minden generációnak magának kell kiküzdenie és megvédenie azt.”
A szimbólumokat ápolni kell, évről-évre fel kell idézni az 1956-os forradalom hősi és tragikus napjait, meg kell hajtanunk fejünket 1956 hősei, áldozatai, túlélői és menekültjei előtt.
Külön köszönet illeti Önöket és mindazon magyarokat a világ minden táján, akik életben tartották a forradalom és szabadságharc emlékét, és világossá tették a diktatúra vezetői és cinkosaik számára, hogy az igazságot ideig-óráig elnyomhatják, de végsősoron győzni fog mindenütt, ahol embereket rabságban tartanak. Köszönet illeti Önöket azért, hogy a kemény és puha diktatúra idején, amikor otthon „ellenforradalomnak” hazudták a hősi napokat, Önök fórumot és lehetőséget biztosítottak az igazság elmondására.
A harmadik ok, ami miatt 1956 öröklétű és kimeríthetetlen tanulságokkal bíró történelmi esemény az, hogy egy kis nép megváltoztatta nagyon sok (elsősorban nyugati ember) gondolkodását, s ezzel bizonyos későbbi történelmi döntéseket is.
A dolog egyszerűen kezdődött: a kommunisták és a szovjetek tettei a magyarok melletti szolidaritás és jószándék óriási hullámát eredményezték Nyugat-Európában és Amerikában pártállástól függetlenül. A becsületes és jó emberek nem szeretik, ha az erősebb terrorizálja a gyengébbet. Az érzelmi bevonódás ugyanakkor rávilágított arra, hogy itt mindannyiunkat érintő mélyebb problémákról van szó: a nemzeti függetlenségről, a szabadságról, és az igazság illetve az igazságtalanság mibenlétéről.
Ha a franciáknak vagy az amerikaiaknak jár a szabadság és a függetlenség, akkor a magyaroknak, akik ezért 1956-ban fegyvert fogtak, jár-e a segítség? Igazságos-e, hogy a magyarok rendelkezhessenek a sorsuk felett? Helyes-e, ha valamilyen más praktikus ok miatt nem halljuk meg a magyarok segélykiáltását és nem segítünk rajtuk? Ezek 1956 kérdései.
De ezek a kérdések merülnek fel a mai, Európai Unión belüli viták, vagy némely, a magyar-amerikai viszonylatban elhangzó nyilatkozat kapcsán. Joguk van-e a magyaroknak saját demokratikusan megválasztott parlamentjük, kormányuk és önkormányzataik irányításával szabadon és önállóan dönteni a sorsuk felett? Vagy talán más országok választott politikusainak vagy hivatalnokainak kell megmondani, hogy a magyaroknak mit kell tenniük, hogyan kell élniük? A magyarok már döntöttek: a nyugati zsidó-keresztény hagyományú világ része vagyunk, így kívánunk élni, tehetségünkkel, képességeinkkel elkötelezetten gyarapítva szövetségeinket, az EU-t és a NATO-t.
Az 1956-os forradalom mindenki számára világossá tette, hogy bár a reálpolitikai érdekek határozzák meg a nemzetek és kormányok döntéseit, de a mi nyugati kultúránkban igenis helye van a minden embernek és nemzetnek kijáró szabadság, emberi méltóság és igazsághoz való jog értékeinek.
1956-ban a modern reálpolitikusok végülis nem nyújtottak valóságos katonai segítséget, s ezzel a magyaroknak még 34 évig a szovjet zsákutcában kellett élniük. A nyugati kormányok, intézmények és az egyszerű emberek rengeteg segítséget nyújtottak ugyanakkor a forradalom menekültjei számára munkahelyek, tanulási lehetőségek formájában.
A történészek mindmáig megegyeznek abban, hogy 1956-ban megmutatkozott a kommunizmus igazi arca. A nyugati világban ennek következtében megtorpant a nyugati kommunista és félkommunista pártok és mozgalmak Szovjetunió által támogatott előrenyomulása. Franciaországban és Olaszországban a baloldal mintegy negyed évszázadra kikerült a kormányzati hatalomból. Nyugat-Európa és az USA megerősítette a NATO szövetségi rendszerét.
Amikor aztán végül összeomlott a szocialista rendszer, fény derült a 40 évnyi tervgazdaság katasztrófális gazdasági következményeire, s a gazdaságinál is mélyebb károkat okozó bűncselekményekre és jogsértésekre. A legszomorúbb, hogy meggyengítették és szétzilálták a társadalmi szöveteket, súlyosan aláásták az emberi ambíciókat. Ahogyan John O’Sullivan fogalmazta: „Mi nyugatiak 1989-ben végre teljes mélységében bepillanthattunk a „létező szocializmus” valóságába. A magyar hazafiak ezreinek önfeláldozása nélkül viszont ezt a leckét már korábban, és a saját bőrünkön tapasztaltuk volna meg.”
Mennyire igaz a keserű pesti vicc: „Mi a legrosszabb a kommunizmusban? Az, ami utána jön.” Ránk szabad magyarokra, gyermekeinkre és unokáinkra vár a kommunizmus okozta sebek begyógyítása.
Nagyon sokan tettek lényegbevágó megállapításokat 1956-ról. Számomra az 1956 jelentőségét legpontosabban megragadó mondatokat egy, a szabadságot a magyarokhoz hasonlóan legfontosabb értéknek tekintő ország elnöke tette. Engedjék meg, hogy az ő szavaival fejezzem be a beszédemet.
John F. Kennedy a magyar forradalom első évfordulóján így fogalmazott:
“1956. október 23-ra a szabad emberek és nemzetek örökké emlékezni fognak. Ez a bátorság, a lelkiismeret és a győzelem napja. Nincs még egy olyan nap az emberiség történetében, amikor ennyire tisztán megmutatkozott volna, hogy bármilyen csekély is a siker esélye, bármekkora áldozatot kell is hozni, az emberben él a szabadság iránti olthatatlan vágy.”
“October 23, 1956, is a day that will live forever in the annals of free men and nations. It was a day of courage, conscience and triumph. No other day since history began has shown more clearly the eternal unquenchability of man’s desire to be free, whatever the odds against success, whatever the sacrifice required.“
A clevelandi magyar társadalom vasárnap délután, 2014. október 19-én, megemlékezett az 1956-os forradalomról. A nap a belvárosi Mindszenty Plázán kezdődött, ahol Dr. Csák János, Magyarország angliai nagykövete 2011-2014 között, megkoszorúzta az 1956-os emlékművet. Kisérte a fia Máté. Később, a Szt. Imre templomban, az Egyesült Magyar Egyletek és a Clevelandi Magyar Történelmi Társulat közreműködésével rendezett megemlékezésen mondta Csák az ünnepi beszédet.
Fotó: Horváth Mihály
A műsor az amerikai és magyar himnuszokkal kezdődött, Peller Miklós orgona kíséretével és Ft. Antal András atya, a Szt. Erzsébet Egyházközség plébánosa, nyitó imájával. A programot kiegészítette a Szt. Imre kórus énekszámai, a Nyugat Oldali Magyar Evangélikus Templom Kis Magyar Kórus Énekkar előadása Nt. Tamásy Zoltán vezényletével és Tamásy Márton orgona kíséretével, versszavalások 1956-ról, és a 14. sz. Görgey Arthur cserkészcsapat fiúk előadásával.
A megemlékezést, amit Chmielewski Erika, a 34. sz. Zrínyi Ilona leány cserkészcsapat segédtisztje és a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége Clevelandi csoport képviselője vezetett le, a Szózat és a Székely Himnusszal végződött. A program után, sütemény és kávé mellett, a templom nagytermében az 1956 szabadságharcról volt egy nagyszabású kiállítás amit Lázár András, a Clevelandi Magyar Történelmi Társulat múzeum kurátora és Bogárdy Imre, az 1956 menekültje, állítottak össze.
Régi vita zajlott régi és új szereplőkkel kedden este a foghíjas Európai Parlamentben, amikor a képviselők néhány éven belül már harmadszor, az új Ház pedig első ízben megvitatta az alapjogok és a demokrácia helyzetét Magyarországon. A vita, a korábbitól eltérően, feltételezhetően ezúttal nem eredményez majd külön parlamenti állásfoglalást.
Több mint egy éves szünet után október 21-én visszatért az Európai Parlamentbe Magyarország, amikor a strasbourgi plenáris a szocialisták és demokraták és a liberálisok frakciójának kezdeményezésére az esti órákban megvitatta a magyar demokrácia és az alapjogok helyzetét.
Az ezúttal “csupán” alig több mint egyórás plenáris vitáról feltűnően hiányoztak a különböző pártcsoportok tenorjai, köztük a liberálisok, a szocialisták, a zöldek, de a néppártiak frakcióvezetői, nagyjából teljes létszámban felvonultak viszont az EP magyar tagjai, hogy ki-ki saját meggyőződése és álláspontja alapján bírálja vagy védelmezze a magyar kormány elsősorban médiával és civil szervezetekkel kapcsolatos lépéseit.
A Tanácsot képviselő olasz elnökség államtitkár-helyettesének lényegében egyetlen bejelentése volt, mégpedig az, hogy az új Európai Bizottság megalakulása után az olasz elnökség vitát kezdeményez majd a Tanácsban Brüsszel idei márciusi közleményéről, amelyben az alapjogokat ért rendszerjellegű támadások esetén javasolt egy köztes, jogállamisági mechanizmust.
Martine Reicherts, Viviane Reding utódja az Európai Bizottságban részben ennek a javaslatnak az ismertetésére, részben az aktuális kérdések brüsszeli érintettségére szorítkozott. Elmondta, hogy a civil szervezetekről Norvégia és a magyar kormány között kirobbant vita nem tartozik az EU hatáskörébe, mert nem uniós pénzekről van szó. Arra pedig jelenleg nincs bizonyíték, hogy a civil szervezeteket bármi is akadályozna abban, hogy jogorvoslatért bíróságokhoz forduljanak. Az idén júliusban elfogadott reklámadót jelenleg vizsgálja a Bizottság, és ha az uniós szabályokkal ellentétes rendelkezéseket talál benne, akkor Magyarországnak módosítania kell a törvényi hátteret – közölte. Szólt arról is, hogy az adatvédelmi biztos mandátumának idő előtti megszüntetése ügyében, amiben az Európai Bíróság igazat adott a Bizottságnak, a testület lezárta a kötelezettségszegési eljárást.
Az ezt követő vitában a Fidesz-KDNP képviselőit is magába foglaló Európai Néppárt részéről kevés kivétellel elhárították vagy visszautasították az Orbán-kormány politikáját érintő bírálatokat, míg a baloldali és a liberális képviselők a már ismert vádakat olvasták a magyar kormány fejére, és a kifutó Bizottságnál határozottabb fellépésre szólították fel az utódot.
A vita a képviselői “kékkártyák” gyakori használata miatt lényegében egy pingpong meccsre emlékeztetett, amelyen állítást tagadás követett. A korábbi magyar témájú plenáris vitákhoz hasonlóan különösen a majdnem teljes létszámban jelenlévő magyar néppárti képviselők mutattak nagy aktivitást a vita során, ami a korábbitól eltérően feltételezhetően ezúttal nem eredményez majd külön parlamenti állásfoglalást.
A magyar kormány bírálói közül az elmúlt években magyar specialistává vált Sophie in’t Veld, holland liberális képviselő hangsúlyozta, hogy a vita igazából nem Magyarországról, hanem az Európai Unióról szól. Úgy vélte, hogy az alapjogok helyzete Magyarországon aggodalomra ad okot, mert nem csupán egy-egy törvénnyel van probléma, hanem törvények sorával, amelyek valóságos hálót alkotnak. Reményének adott hangot, hogy a következő Bizottság bátrabban és kevésbé jogászkodó módon áll majd hozzá a kérdéshez. Megismételte azt az egy nappal korábbi meghallgatáson már kifejtett véleményét, hogy nem az amerikai kormánynak kellene ráncba szednie Budapestet azzal, hogy belépési tilalmat rendel el egyes kormányközeli tisztviselőkkel szemben.
Judith Sargentini, egy másik holland képviselő, a zöldek vezérszónoka szerint az Európai Bizottságnak el kellene ismernie, hogy Magyarországon a korábbi beavatkozások ellenére tovább romlott a helyzet. Példaként említette, hogy a felszólítások ellenére “szabályok nem változtak”, a média pedig még mindig erős nyomás alatt van.
Többen, köztük az Egyesült Baloldal vezérszónoka is szóvá tette Orbán Viktor kijelentését az illiberális demokráciáról. Ennek kapcsán aztán vita bontakozott ki a liberális demokrácia és a kereszténydemokrácia közötti különbségekről. Szájer József, a néppárti frakció magyar elnökhelyettese hangsúlyozta, hogy a magyar miniszterelnök egy másfajta politikát védelmez. “Azt állítja, hogy a kereszténydemokrácia nem vállalható?” – fordult Sargentinihez Hölvényi György, a néppárti frakció tagja. Balczó Zoltán a Jobbiktól pedig azt kérte, mutassák meg neki, hogy az EU alapszerződésében hol van az leírva, hogy egyedül a liberális demokrácia a járható út.
Frank Engel, az Európai Néppárt korábbi magyar árnyékjelentéstevője azonban arra intette a magyarokat, hogy nem képzelhetik annyira különlegesnek magukat, hogy egy olyan demokráciát találjanak fel, ami illiberális. Leszögezte, hogy csak egy ilyen liberális demokrácia áll összhangban az európai demokráciával. Fontosnak nevezte, hogy erről tényleges vita folyjon.
Válaszul a néppárti képviselők állítására, miszerint az ellenzék nem tud belenyugodni sorozatos választási vereségeibe, az Egyesült Baloldal képviselője, de a szocialista Szanyi Tibor is felhívta a figyelmet arra, hogy az EBESZ a tavaszi parlamenti választásokat ugyan szabadnak minősítette, de nem tisztességesnek. Gál Kinga, fideszes képviselő ugyanakkor arra szólította fel a kétkedőket, hogy ne akarják a saját akarata ellenében védelmükbe venni a magyar népet.
“Egyetlen esetet sem voltak képesek felidézni. A gyakorlatban egyetlen szabályszegés sem történt” – reagált a sorozatos bírálatokra a magyar képviselőnő.
A civil szervezetek elleni kormányzati akció megítéléséről is vita alakult ki. A fideszes Kósa Ádám szerint olyan civil szervezetek ellen lépnek fel a hatóságok, amelyeknél pénzügyi törvényszegések gyanúja merült fel. Jávor Benedek (Együtt-PM, zöldpárti) ugyanakkor arra mutatott rá, hogy “a civil szervezetek ellen folyó vizsgálatban elhangzott vádak napról-napra változnak, és a kormányzati szerveknek egyébként sincs törvényes joguk arra, hogy vizsgálják őket. “Ami jelenleg Magyarországon zajlik, az más országok és mozgalmak számára is követendő példa lehet” – tette hozzá a politikus.
A svéd Cecilia Wikström, a liberálisoktól egyenesen úgy vélekedett, hogy “a rend helyreállítása céljából Magyarországgal szemben el kellene indítani a 7-ik cikk szerinti eljárást”. Timothy Kirkhope, brit konzervatív képviselő ezzel szemben azt mondta, hogy nem az EU feladata, hogy ítéletet mondjon ilyen kérdésekben.
A svéd képviselő szerint ugyanakkor a magyar kormány újra és újra megsértette az alapvető jogokat, legyen szó a Médiatanácsról, a bírák korai nyugdíjazásáról, vagy a hajléktalanok büntethetőségéről. A liberális képviselőnő úgy látja, hogy Orbán egy új szintre jutott, amikor Putyint és Erdogant nevezte követendő példának. Kifogásoltam, hogy a Tanács mindmáig nem reagált érdemben az EP magyar ügyben született állásfoglalásaira. “Az egyének jogait kell megvédeni, nem a kormányokét” – közölte.
A vita során szópárbaj bontakozott még ki a fideszes Schöpflin György és a szocialista Ujhelyi István, de különösen a jobbikos Morvai Krisztina és a holland liberális Sophie in’t Veld között.
Gyürk András, a magyar néppárti képviselőcsoport vezetője pedig úgy vélte, hogy ezeknek a vitáknak semmi értelme, hiszen “ebben a házban még soha semmilyen probléma nem oldódott meg, bezzeg a magyar kormány kész volt a változtatásokra”. Véleménye szerint a magyar baloldalnak is többet ártottak ezek a viták, mint használtak és ennek is hatása volt gyenge választási szereplésükre. “Magyarország egy jól működő demokrácia” – tette még hozzá. “Ez nem fog örökké tartani, 2018-ban változás lesz” – jósolta mintegy válaszképpen a szocialista párti Ujhelyi István.
A Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének Prágai Alapszervezete október 25-én nyitja Dúdor István festőművész Hírvivő c. kiállítását a Prágai Magyar Intézet Galériájában. A kiállítást rendezi és megnyitja dr. Farkas Veronika művészettörténész, aki a Felvidék.ma-nak elmondta, hogy Dúdor István novemberben töltené be 65. életévét, ha még élne. A közelgő jubileum alkalmából Komáromban, a Limes Galériában is rendeznek majd ez év végén egy nagyszabású kiállítást. Mint mondta, a dereski születésű festőművész a prágai Képzőművészeti Egyetemre járt, ahol prof. František Jiroudeknél végzett.
