A szendrői (smederevoi) városi rendkívüli helyzetekkel foglalkozó stáb elrendelte Metalor halászfalu és Orešac víkendtelep azonnali evakuálását, mert nem rendelkeznek árvízvédelemmel, ezért a Duna elöntheti ezeket a városrészeket.
A Duna vízszintje ma Szendrőnél elérte a 680 centiméteres szintet, s várhatóan az éjszaka folyamán vagy holnap a vízszint eléri azt a szintet, amely felett a rendkívüli árvízvédelmi készültség lép életbe.
A városi stáb javaslata nyomán egy szakértői csoport bejárta a NIS kőolajtársaság és a Milan Balgojević gyár létesítményeinek környékét, mert azok a Duna közelében találhatók, és megállapították, hogy a létesítményeket megvédi az áradástól a már meglévő magas töltés.
A volt belügyminiszter, Biszku Béla bűnös, felbujtóként több ember sérelmére elkövetett háborús bűntett, lőszerrel visszaélés, a kommunista rendszer bűnieknek nyilvános tagadása miatt. Első fokon öt és fél évre ítélte a bíróság, tíz évre eltiltották a közügyektől. A büntetésbe beleszámítják a háziőrizetben töltött időt.
A Fővárosi Törvényszék első fokon öt év hat hónapra ítélte Biszku Béla volt belügyminisztert. Biszku az ítélethirdetés után továbbra is fülhallgatóval a fülén, nyugodtan hallgatta a bíróság indoklását. A Fővárosi Törvényszék minden vádpontban az ügyészség álláspontjával megegyezően döntött. Tóth Szabolcs bíró rövid és tömör összefoglalását ígérte az ítélet indoklásának, ami annak fényében talán érthető is, hogy Biszku ügyvédje közel három órán keresztül mondta védőbeszédét. Sorra veszi az egyes – már a vádiratban is felsorolt – helyszíneket, és az ottani eseményeket. A Nyugati-téri eseményeknél például a bíróság szerint nem állapítható meg olyan egyértelműen a felbujtás ténye, mint a salgótarjáni sortűznél. Utóbbinál ugyanis Biszku közvetlenül felelőssé tehető.
Biszkut a mai tárgyalásra is két idősebb hölgy kísérte el. A 93 éves vádlott botjára támaszkodva, a két nőbe kapaszkodva sétált el a székéig. A bíró ezúttal megtiltotta a tárgyalás élő közvetítését.
A tárgyalás elején az ügyész indítványára felolvastak három oldalt a nyomozati iratokból, mert az az előző tárgyalási napokon valamiért kimaradt. A bíróság ezzel a bizonyítási eljárást befejezte, az ügyész nekikezdett a perbeszédének. A bíró azt kérte, hogy ha nagyon hosszú lesz a beszéd, szóljon az ügyész, mert a vádlottnak szüksége van szünetre. Biszku erre közbekiabált, hogy “minél tovább tartson”.
Fotó: Tuba Zoltán – Origo
Ideológiai tűzparancs
“A józan ész megköveteli, hogy a törvény ne csak a szörnyű bűncselekmények közvetlen végrehajtóit sújtsa, hanem azokat is, akik a szovjet beavatkozás révén törvényellenesen kerültek hatalomra, akik a demokratikus kibontakozás elnyomására használták fel. Ők nem csak ösztönzői és felbujtói voltak az erőszaknak, hanem később a büntetőeljárásokat is befolyásolták. Ma, 58 évvel a történtek után, egy ilyen ember ül a vádlottak padján. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egyedül ő felel a történtekért” – kezdte közel másfél órás perbeszédét az ügyész.
Ezután az 1956 körüli eseményekről és a genfi egyezményről beszélt, és kitért Biszku Duna TV-nek adott, sokat emlegetett interjújára is, amelyben a vádlott is azt mondta: minden hatalom és döntés forrása az akkori állampárt volt. A bíróság olyan jegyzőkönyveket használt fel a bizonyítási eljárásban, amelyek hiteles lenyomatai az egykori MSZMP üléseinek, és az azokon elhangzottaknak, az ott született döntéseknek.
Miután Biszku és társai az 1956-os eseményeket ellenforradalomnak minősítették, mindent annak rendeltek alá, hogy hatalmukat megerősítsék – mondta az ügyész. Miskolcon, Pécsen és Salgótarjánban különös figyelemmel kell kísérnie a karhatalomnak az ott kialakult gócpontokat, ellenállásokat – erről az ügyész szerint maga Biszku Béla rendelkezett, aki közvetlenül irányította a karhatalmat. 1956. november 21-én azt a döntést hozták, hogy Nógrád megyében szervezzék meg a fegyveres karhatalmat, feladata pedig a fegyveres ellenforradalmi csoportok felszámolása lett.
Az ügyész szerint fontos kérdés, hogy volt-e közvetlen tűzparancs. 1956. december 3-án egy ülésen Biszku Béla a következőkről rendelkezett: “Karhatalmi szerveinknek sokkal erélyesebben kell viselkednie, mint eddig. Szükséges az, hogy a munkástanácsok nyilvánvaló fasiszta elemeivel szemben fellépjünk.” Ez az ügyész szerint egyet jelent a nyílt erőszak alkalmazásával. Közvetlenül nem bizonyítható, hogy a helyszínen bárki parancsot adott volna a karhatalomnak a lövésre, de “ideológiai tűzparancs” volt – ahogy az ügyész nevezte.
Fotó: Tuba Zoltán – Origo
Teljesen egyértelmű és világosan látható, hogy a vádlott és társainak utasítása nélkül a szándékos emberölések nem történtek volna meg. Biszku tisztában volt azzal, hogy a döntéseit végrehajtják. “És hogy miért kellett gyorsan és kegyetlenül leszámolni az ellenséggel? A megtorlás, a hatalom megszilárdítása miatt” – mondta az ügyész, aki szerint nem fér kétség ahhoz, hogy aljas indokból és aljas célból követték el a bűncselekményeket.
Az ügyész indítványozta, hogy Biszkut mondják ki bűnösnek a vádiratban is felsorolt vádpontokban. Súlyosító körülmény, hogy fiatal nők és egy tízéves gyerek is az áldozatok között volt. Enyhítő körülmény az azóta eltelt idő, Biszku életkora és egészségi állapota. Az ügyész életfogytig tartó fegyházbüntetést, és a közügyektől való eltiltást kért Biszkura.
“A politikai akarat ültette a vádlottak padjára”
A szünet után Biszku ügyvédje nekikezdett a védői perbeszédnek. Már az elején elnézést kért azért, hogy monoton lesz, de “azért próbálok majd szórakoztató is lenni”. Biszkut nem új bizonyítékok miatt, hanem a 2010-es “rendszerváltás” miatt ültették most a vádlottak padjára – mondta az ügyvéd. Szerinte új hivatalos emlékezetpolitika született négy éve, és aki ezt negatív színben tünteti fel, azt üldözi a jelenlegi hatalom.
Magyar Gábor azt mondta: a lex Biszku megalkotta a kommunista bűncselekmény fogalmát, az jogalkotókat semmi sem tántoríthatta el attól, hogy bíróság elé állíthassák a volt belügyminisztert. “Mindent elkövettek Biszku Béla üldözése érdekében, ha kell az emberiségi jogokon is átgázolva” – mondta. Biszku védője legalább fél órát szentelt beszédéből a különböző nemzetközi joggyakorlatok, egyezmények és vonatkozó törvények ismertetésének, majd rátért védence konkrét szerepére.
Szerinte szó sincs róla, hogy Biszku általános parancsot adott volna a karhatalmi erőknek arra, hogy lépjenek fel a munkástanácsok tagjaival szemben. A munkástanácsok meghatározott tagjai elleni fellépésre szólított fel. Nincs rá bizonyíték, hogy a karhatalmi erők azért használták a fegyverüket, mert erre parancsot kaptak Biszkutól. Az ügyvéd beszédében még a rezsiharcot is szóba hozta egy ponton. Az ügyvéd szerint az, hogy Biszku azt mondta: “gyorsan és kegyetlenül le kell számolni velük” elég talányos megfogalmazás ahhoz, hogy konkrét lőparancsot jelentsen.
Az ügyvéd azzal fejezte be védőbeszédét, hogy sok bátorságot kíván a bíróságnak az ítélet meghozatalához.
Az ügyész azt mondta: pályafutása alatt még sosem élt a viszontválasz lehetőségével, most mégis megteszi. Azt az ügyvédi feltételezést ugyanis, hogy az ügyészség bármilyen politikai igényt szolgálna ki, a leghatározottabban visszautasítja.
Biszku nem élt az utolsó szó jogával. A bíró megkérdezte, hogy vállalja-e, hogy az ítélet megszületéséig hátralevő egy-másfél órát még itt marad, vagy napolják el a tárgyalást. Biszku erre azt kiabálta: “Fejezzük be!”
Ritkán szólalt meg
Az idén 93 éves Biszku ellen tavaly októberben emelt vádat a Budapesti Nyomozó Ügyészség háborús bűntett és más bűncselekmények miatt. Tárgyalása idén márciusban kezdődött, az eljárás nagy részét a nyomozati anyagok ismertetése tette ki, tanúkat nem tudott meghallgatni a bíróság, mert az érintettek időközben meghaltak. Biszkut minden tárgyalásra két idősebb nő kísérte, nagyon ritkán szólalt meg a tárgyalásokon, akkor is csak azért, mert nem hallotta, amit a bíró mond, vagy mert zavarta a nagy huzat.
A volt belügyminiszternek a vádirat szerint felelnie kell annak a három embernek a haláláért, akik 1956. december 6-án Budapesten, a Nyugati pályaudvari “vörös zászlós” tüntetésen vesztették életüket, valamint annak a 46 embernek – köztük nők és gyerekek – a haláláért, akik két nappal később Salgótarjánban haltak meg.
Fotó: Tuba Zoltán – Origo
Engedély nélküli lőszer
Az ügyészség Biszkut felbujtóként, aljas indokból és célból, több emberen elkövetett emberöléssel, valamint más bűncselekményekkel megvalósított háborús bűntettel vádolta meg.
A vádirat szerint ő tehet arról is, hogy 1957. március 9-én a székesfehérvári karhatalom tagjai Martonvásárra érkeztek többek között azzal a céllal, hogy egyes ellenforradalmár-gyanús személyeknél házkutatást tartsanak. Köztük volt a Magyar Tudományos Akadémiának a forradalom eseményeiben részt vett három kutatója, akiket a házkutatások után letartóztattak, majd súlyosan bántalmaztak, három órán keresztül ütöttek, a bántalmazások miatt egyikük több hét alatt gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. Biszkunak a bűncselekményről szóló hivatalos jelentést 1957. április 9-én bemutatták, azonban ő büntetőeljárást nem kezdeményezett, az ügy iratait irattározni rendelte.
Ezeken túl Biszkunak felelnie kellett azért is, hogy a lakásán 2012 szeptemberében tartott házkutatáskor 11 darab engedély nélküli lőszert találtak.
Fotó: Tuba Zoltán – Origo
Az ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosbításért, a védelem felemtésért fellebbezett. Az ügyészség indítványozta, hogy Biszkut helyezzék előzetes letartóztatásba, de ezt a bíróság elutasította.
Az ítélethirdetésre a jobbikos Novák Előd is megjelent, majd az ítélethirdetés után távozott is.
Mundruczó Kornél Fehér Isten című alkotása nyerte Cannes-ban az Un certain regard versenyszekció fődíját!
Pénteken este átadták Cannnes-ban az Un Certain Regard versenyszekció díjait. A játékfilmes versenyprogram melletti legjelentősebb kategóriában hatalmas sikert aratva Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmje nyerte a fődíjat.
Az elmúlt évek legnagyobb magyar filmsikeréhez egy további apró elismerés is párosul: Mundruczó alkotása megkapta a legjobb kutyás filmnek járó Palm Dog díjat is.
Az Un Certain Regard szekcióban a zsűri díját Ruben Östlund remek svéd drámája, a Force majeure (Vis major) kapta. A zsűri különdíját Wim Wenders dokumentumfilmje, a The Salt of the Earth kapta. A szekció nyitófilmje, a Party Girl a legjobb együttes színészi teljesítményért kapott díjat: Marie Amachoukeli, Claire Burger és Samuel Theis alakítását együttesen díjazta a zsűri. A legjobb színész David Gulpilil lett Rolf de Heer rendezésének, a Charlie’s Countrynak a főszerepéért.
A Pablo Trapero, Peter Becker, Maria Bonnevie, Geraldine Pailhas, Moussa Toure alkotta zsűri 20 egész estés filmből választotta ki a legjobbakat. Délután átadták a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének, a FIPRESCI-nek és az ökumenikus zsűrinek a díjait is.
A kritikusoknál a legjobb film díját a török Nuri Bilge Ceylan Kıs Uykusu (Winter Sleep) című drámája kapta, az Un certain regard szekcióban pedig Lisandro Alonso Jauja című filmjét jutalmazták FIPRESCI-díjjal. Az ökumenikus zsűrinél a mauritániai Abderrahmanne Sissako Timbuktu című filmje lett a befutó, különdíjban részesült Wim Wenders The Salt of the Earth című dokuja, valamint a Hermosa Juventud című francia-spanyol film.
A versenyprogram vetítéseinek befejezése után az Arany Pálma favoritja a török Nuri Bilge Ceylan Winter Sleep című kortárs drámája. A több mint háromórás film mind vallási, mind politikai, mind társadalomkritikai referenciákkal rendelkezik, amely Csehov-novellákon alapuló mozi, csodás anatóliai környezetben. Őt követi az esélyesek sorában a hasonló kritikai attitűddel készült orosz Leviafan (Leviathan), Andrej Zvjágincev legújabb drámája.
Abban a többség egyetért, hogy e két film között dőlhet el a legfontosabb díjak, az Arany Pálma és a zsűri nagydíjának sorsa. A Dardenne-testvérek Két nap, egy éjszaka című filmje a legjobb színésznő (Marion Cotillard), Mike Leigh Mr. Turner című filmje a legjobb színész díját kaphatja (Timothy Spall).
Az esti záróvetítés a spagettiwesternek előtti tisztelgés jegyében zajlik, ezért nem egy új filmet, hanem Sergio Leone Egy maréknyi dollárért című klasszikusát választották a szervezők, mintegy nyomatékosítva az idei cannes-i főtémát. Az elmúlt napokban többek között az éjszakai vetítések sorában vetítették Kristian Levring dán westernjét, a The Salvationt, a versenyprogramba kapott meghívást Tommy Lee Jones The Homesman című bosszúwesternje, a tengerparti szabadtéri vetítések között pedig látható volt Leone Dollár-trilógiájának második és harmadik darabja, a Pár dollárért többért, illetve az A Jó, a Rossz és a Csúf.
Ami a további magyar résztvevőket illeti: a rövidfilmek között Szőcs Petra Kivégzés című kisfilmjének sikeréért izgulhatunk, az pedig már pénteken kiderült, hogy a főiskolás filmek Cinefondation szekciójában nem nyert Kárpáti György Mór Provincia című diplomafilmje. Az Abbas Kiarostami vezette zsűri a fődíjat és a vele járó 15 ezer eurós pénzjutalmat az amerikai Skunk című kisfilmnek adta, a második helyezett a szingapúri Oh Lucy! lett, a harmadik helyezettnek járó díjat megosztva kapta az olasz Lievito madre és a brit The Bigger Picture.
Vertük a fecskefészkeket, az istálló eresz alatt, kinoztuk és csaptuk a földhöz a kopasz fecskefiakat.
Nem hatottak meg a kifosztott madarak sikongásai, – játszottunk… Van-e különb játék, mint életekkel játszani?…
Egy kisfecskét én hazavittem, hogy anyámnak megmutatom – A szivemet cseréltem el azon a végzetes napon, az én ártatlanul kegyetlen, öldöklő gyermekszivemet…
Anyám is jobban tette volna, ha nem szült volna engemet! Nem bántott, csak azt mondta, hogy a fecske Isten madara, s aki bántja, azt megveri az Isten tüzes ostora. Azt kérdezte: hogy esne nékem, ha megfogna egy óriás, s kitépné a két kezemet, mikor nem is volnék hibás?…
Tanyasi játszótársaimnak elmondtam: mit mondott anyám, de félrelöktek. Nem fogott rajtuk a jámbor tudomány. Magam is maradtam, kis tudós, egy játékommal kevesebb, két kezem tisztább, mint a másé, de a két szemem könnyesebb…
Miért is tanitott jóra, szépre? Miért nem mondta, hogy öld, csak öld, ne sajnáld a kicsit, a gyengét, mert az erőseké a Föld, kiknek szivében nincs bünbánat, se irgalom, se kegyelem!… Fegyverrel birják a világot, és énnekem nincs fegyverem.
Nincs fegyverem más, csak a szó, és nem hallgat rám a világ, nem hallja meg, hogy sikoltoznak fiaik után az anyák.
Nem hallja, hogy siratja rablott szerelmes a szerelmesét, – egy neveletlen, óriás, vad gyermek az emberiség.
Ki fékezi meg ezt a játszó, gyilkos óriásgyermeket? Ki fogja égi tudományra a durva népvezéreket? –
Anyai szó! Angyali szózat, isteni fegyver, tüzesen szállj szivrol szivre, szájról szájra, se is némulj el sohasem!…
A pajzsmirigybetegségek gyógyszeres kezelése mellett a beteg is sokat tehet állapotának javulásáért. Tudatos odafigyeléssel és étrendi változtatásokkal a terápia hatékonysága növelhető. Felismerés és kezelés Az európai lakosság körében a pajzsmirigy betegségei népbetegségnek számítanak, mivel a teljes lakosságban a csökkent működés 4,4%-ban, a fokozott működés 1,4%-ban fordul elő. A betegség a páciens panaszainak kikérdezése, vérvizsgálat – a hormonszintek ellenőrzése – és fizikai vizsgálat, esetleg pajzsmirigy ultrahang segítségével diagnosztizálható. Nem megfelelően működő pajzsmirigy esetében a beteg tünetei gyógyszerek segítségével, a hormonszint beállításával kezelhetők. Emellett azonban javasolt néhány életmódbeli változtatást is bevezetnünk a panaszok enyhítésére.
Tej és ízfokozók
A pajzsmirigybetegségek holisztikus szemléletű megközelítésénél a gyógyszeres kezelés mellett fontosnak tartom a táplálkozás szerepét is – magyarázza dr. Bérczy Judit endokrinológus, a Budai Endokrinközpont orvosa. Gondoljunk csak arra, ha valaki például náthás, vagy influenzás, az étvágya csökken. A szervezet öngyógyításra törekszik azáltal, hogy az energiáit nem a gyomrot megterhelő ételek emésztésére, hanem a betegség leküzdésére fordítja. Ugyanez az elv érvényesíthető a pajzsmirigybetegségek esetében is, melynek egyik sarkalatos pontja a tejfogyasztás kérdése.
Manapság egyre többen küzdenek laktóz-intoleranciával, illetve tejallergiával puffadásos, székrekedéses, vagy éppen hasmenéses tüneteket észlelve magukon. Emögött az áll, hogy a tejben lévő kazein egy nagy molekulájú fehérje, mely lebontásáért egy kazeináz nevű enzim felelős, amellyel a csecsemőkor után már nem rendelkezünk. Így a tej megemésztése igen energiaigényes folyamat és még nyálkaképződéssel is jár. Az energiaegyensúly alapján nyilvánvaló, hogy ha valamire nagyon sok energia megy el, akkor ez valahonnan el kell venni. A gyógyulás érdekében javasolt minden nagy energia-elvonással járó táplálkozást beszüntetni, így például a napi nagy mennyiségű tejfogyasztást is, sőt, van, akinél teljesen ki kell iktatni a tejet. Ezen kívül érdemes még figyelmet fordítani egy glutamát nevű tartósító ízfokozószerre, amely szinte minden ételízesítőben, felvágottban, készételben, tartós élelmiszerben megtalálható. Ez az anyag könnyen felboríthatja a hormonháztartás egyensúlyát azáltal, hogy megemelheti a prolaktin szintet. Bár a glutamát (E620-628 közt) a véragy-gát miatt nem jut át az agyba, de van egy terület, amely ezen a védettségen kívül esik: az agyfüggelék-mirigy. Ráadásul bizonyos esetekben átjárhatóvá válnak ezek a rendszerek, sőt az ízlelőbimbókon keresztül a glutamát mindenképpen egy izgató jelet küld a központi idegrendszernek.
Édességek, inzulinrezisztencia és a pajzsmirigy
A túlzott cukorfogyasztás, különösen a gyorsan felszívódó szénhidrátok hirtelen megemelik a vércukorszintet. Ilyen módon az étkezés után 3-4 órával kialakult hatalmas inzulinválasz a vércukorszint esését eredményezi. Ez megnyilvánulhat a koncentrálóképesség zavarában, gyengeségben, álmosságban, ájulásszerű rosszullétben, szapora szívdobogásban, verejtékezésben is. Általában megfigyelhető, hogy a tünetek édességgel jól enyhíthetők. Amennyiben ezek a tünetek rendszeresen ismétlődnek, a felsorolt panaszokat az inzulinrezisztencia kezdeti jeleinek tekinthetjük, melyek már jelzik, hogy a szervezet hormonháztartása kibillent egyensúlyából. Ebben az állapotban nem csak arról van szó, hogy a sejtek inzulin érzékenysége nem működik megfelelően, de számos betegségre is fogékonyabbá válunk. Az inzulinrezisztencia következménye lehet a 2-es számú cukorbetegség, PCOS, de összefügg a pajzsmirigybetegségek kialakulásával is. Nem egyértelmű ugyan, hogy az inzulinrezisztencia miatt borul fel a pajzsmirigy működése, vagy fordítva történik, de kutatások bizonyítják, hogy az inzulinrezisztencia gyakoribb pajzsmirigy alulműködéssel küzdő betegek esetében.
Mit tehetünk a gyógyulás érdekében?
Kerüljük a tej fogyasztását, a tejtermékek közül válasszuk inkább a joghurtot, kefírt! Az ízfokozók csökkentésére érdemes házi készítésű ételeket fogyasztani, és a lehető legkevesebb ételízesítőt használni, valamint elolvasni az élelmiszerek összetevőit. Mivel a mesterséges édesítőszerek is többlet feladatot adnak a májnak, ezeket is érdemes elhagyni. Fontos a napirend kialakítása. Ha úgy érezzük, a hullámok összecsapnak a fejünk felett, hajlamosabbak vagyunk rendszertelenül étkezni, több édességet fogyasztani. A nap folyamán inkább többször együnk, kevesebbet, ezzel is egyensúlyban tartva a vércukor szintet. A fehérje és a szénhidrát egyidejűleg történő elfogyasztása szintén nagy energia-elvonással jár. Kerülendő ezért például a jól ismert rántott hús, burgonyapürével menü is. Köretként válasszunk inkább zöldségeket, főzelékféléket. Kerüljünk minden olyan élelmiszert, vagy étkezési szokást, amely a szervezetben erjedési folyamatot indíthat el. Ennek érdekében nem javasolt a gyümölcsöt az étkezés végén fogyasztani, ezeket mindig önállóan, például tízóraiként együk. Lényeges, hogy a gyógyulás folyamatát megfelelő vitamin- és ásványianyag pótlással is segítsük. A jód szedése pajzsmirigybetegség esetén mindig egyénfüggő és a kezelőorvos javaslatára történik. Különösen azért, mert túlműködés esetén egyáltalán nem javasolt. A szelén tabletta többnyire jótékony hatású, csakúgy, mint az omega-3 tartalmú készítmények. Számos kutatás igazolja, hogy a D-vitamin a pajzsmirigy betegek gyógyulásának is fontos eleme, ezen túl pedig segít megelőzni a betegséggel járó gyakori csontállomány csökkenést is.
A humusz Közel-Keleten népszerű étel. A humusz szó jelentése eredetileg csicseriborsót jelent. Egyes források szerint a csicseriborsót több mint tízezer éve ismeri és fogyasztja az emberiség. Palesztinában és Mezopotámiában termelték is. Vasban és C-vitaminban gazdag, tartalmaz folsavat és B6-vitamint, proteineket és rostokat is. A vegetáriánus táplálkozás híveinek nagyon kedvelt étele. Akár nevezhetnénk az arab világ körözöttjének is.
Nyáron, amikor nincs kedvünk a meleg ételhez, különféle salátákkal kiegészítve tartalmas, de könnyű étel. Jól kiegészíti a paradicsom, az uborka, a koriander, a zöldpetrezselyem.
Én igazából itt Amerikában ismertem meg a humuszt. Egy arab osztálytársam minden nap megkínált vele. Aztán rájöttem, hogy vásárolni is lehet a humuszt, igaz nem olyan igazit, mint amit Asma, az osztálytársam készített.
Szóval, nagy kedvenc mártogatni tortilla chipsszel, sárgarépával, paprikával, uborkakarikákkal, zellerszárral…végül is akármivel jó.
Gondolkodtam rajta, hogy ezt nem lehet olyan ördöngös dolog elkészíteni. Utána néztem, és tényleg egyszerű – sőt, fűszerezhetjük akár magyarosan is, vagy ahogy éppen akkor kívánjuk.
Hozzávalók úgy kb. 6 adaghoz:
½ font főtt csicseriborsó
4 ek szezámpehely vagy zabkorpás szezámpehely
1/2 deci olíva olaj vagy szezámmagolaj
3 – 4 gerezd fokhagyma
só, cayenne bors
tejföl,
mustár, citrom lé
A száraz csicseriborsót áztassunk be 24 órára. Ennyi idő alatt szépen felszívja magába a nedvességet. Majd kuktában 20 perc alatt, vagy sima fazékban valamivel több idő alatt, sós vízben főzzük puhára. Kihűtve, vízben tárolva napokig is eláll így a hűtőben. Szóval érdemes nagyobb mennyiségben készíteni.
A szezámpelyhet pirítsuk meg egy üres serpenyőben. Majd adjuk hozzá a szezámmagolajat, és a tört fokhagymát is. Kicsit pirítsuk, hogy a fokhagyma is piruljon meg. Tegyünk minden hozzávalót egy erős mixerbe, és pürésítsük selymesen krémesre. Pörésítés közben sózzuk, fűszerezzük, ahogy éppen kívánjuk. A csípős és a savanyú íz mindenképp legyen jelen a krémben.
Ha ízlésünk szerit van már, tegyük egy tálkába díszítsük ki olívabogyóval, vagy pirított fenyőmaggal, vagy petrezselyemzölddel, zöldhagymakarikákkal, vagy éppen fokhagyma karikákkal ha úgy tetszik.
A BOCSKAI RÁDIÓ 359. honismereti rejtvényjátéka. 2014. május 18.
359. honismereti rejtvényjáték - 2014. május 18.
A megfejtéseket itt a weboldalon, egész vasárnap vagy műsoridőben a következő telefonszámon lehet közölni : +1 (216) 397-4438. Kérjük, hogy csak az egyik lehetőséget válasszák.
A kérdéseket Veres Sándor állította össze.
Helyes megfejtők: Farkas Erzsébet, Jakab Márta, Bárányné Kerecseny B. Alice, Kaczvinszky Tamásné, Thurner Klára, Nagy Erzsébet
Minden helyes megfejtést beküldő személy a Clevelandi Magyar Múzeum felajánlásából:
Hetente egy könyv ajándékhoz jogosult.
A könyvet saját maga választhatja ki az erre felajánlott könyvek közül.
Ajándékát 30 napon belül fel kell vegye a Magyar Múzeumban.
Cím: Magyar Múzeum, Galéria 1309 East 9th Street (felső emelet) Cleveland, Ohio 44199
Telefon: (216) 523-3900
Nyitvatartási idők: Keddtől Péntekig de. 11-től du. 3 ig. Szombaton csak rendezvények alkalmával.
Műsoridő: KELET-ÉSZAK AMERIKAI idő szerint vasárnap du. 2-5 óráig
Naponta bukkannak fel egymásnak ellentmondó információk a kávé élettani hatásairól. Mi utánajártunk, mi is rejlik a kávéscsésze mélyén, és mindez hogyan hat a szervezetre. Valószínűleg minden rendszeres kávéfogyasztó tisztában van azzal, hogy a koffein függőséget okozhat. Elég csak arra gondolni, micsoda kínokat élünk át, ha nem kapjuk meg a napi kávéadagunkat. Ilyenkor pedig nemcsak a lelki gyötrelmekről és a figyelemzavarról van szó: nem ritka a fejfájás és az émelygés sem. A koffein a legnépszerűbb pszichoaktív drog, ennek köszönhetően vált a kávé a mindennapjaink mentőitalává. Van, akinek egyetlen csésze is erős szívdobogást okoz, míg mások ugyanezt elfogyasztva jóízű álomba merülnek. Amikor felhajtunk egy presszókávét, 60-100 mg koffein jut a szervezetedbe, ami kitágítja az agy, a szív, a vese és a bőr ereit, emeli a testhőmérsékletet, valamint a légzés- és pulzusszámot. Hirtelen felébredünk, szellemi és fizikai teljesítőképességünk javul, a nyomott közérzet helyreáll. A világ máris barátságosabb hellyé válik, legalábbis 3-5 óráig – ennyi idő szükséges ahhoz, hogy a koffein eltűnjön a szervezetből. Ezután rohamos teljesítménycsökkenés következik, a fáradtságot ugyanis nem szünteti meg a kávé, csupán mesterséges élénkségérzetet eredményez. Ne csodálkozzunk, ha kávézás után az indokoltnál gyakrabban látogatjukj a mosdót: az erek kitágításával a koffein fokozza a vese működését, ugyanakkor a hasi, zsigeri ereket összeszűkíti. A koffein könnyíti a légzést is, mivel a simaizmokat és a tüdő hörgőizmait elernyeszti – nem véletlen, hogy sok megfázás elleni készítményben is megtalálható.
A ló túloldala
Ezek a jótékony hatások csak akkor érvényesülnek, ha mértéket tartunk, és egyszerre 1 gramm koffeinnél többet nem fogyasztunk. A koffeinmérgezés ugyanis létező jelenség: ha egyszerre sok, például 10 csésze presszókávét lehúznánk, akkor izgatottság, remegés, szédülés, szívdobogás és szabálytalan szívverés, súlyos esetben izomgörcsök léphetnének fel. A koffeinmérgezés halálos is lehet, igaz, a rémtörténetekben ezért főleg a brutális koffeintartalmú energiaitalok a bűnösek. Két kávé elfogyasztása között érdemes négyórás szünetet tartani, és 3-4 csészénél többet nem inni egy nap, hogy a bevitt koffeinmennyiséget 600 mg alatt tartsuk. E fölött ugyanis érvényesülhetnek a hosszú távú negatív hatások: mivel fontos összetevői a különféle savak, a kávé erősen savasítja a szervezet. A túl sok kávé károsíthatja a gyomor nyálkahártyát, és növelheti a hasnyálmirigyrák rizikóját is. A tejfehérjék viszont lekötik a kávéban lévő savakat, ezért alakult ki a szokás, hogy többnyire tejjel vagy tejszínnel isszuk.
Kik ne vigyék túlzásba?
Mivel a koffein serkenti a vérkeringést és az idegrendszer működését is, pszichológusok szerint a kávé a szorongásban szenvedők, stresszre erősen érzékenyek esetében felerősítheti az érzelmeket, ezért nekik érdemes mértéket tartani a kávéfogyasztásban. A terhesség alatti túlzott koffeinfogyasztás vetélést okozhat, ezért a kismamák szintén a veszélyeztetett csoportba tartoznak. A sok kávé a szívet és a vesét intenzív munkára készteti, ezért a magas vérnyomással küzdők, a szív- és veseelégtelenségben szenvedők is mértékkel fogyasszák. Az egyik legnagyobb hiba, amit elkövethet egy másnapos ember, az az, hogy rengeteg kávét iszik. A kávé ugyanis dehidratálja az amúgy is sok folyadékot vesztett szervezetet. Továbbá étkezés után sem ajánlott kávézni, bármennyire is kívánnánk a kajakóma miatt. Étkezés után a vér nagyobb mennyiségben áramlik a hasi erekhez és az emésztőszervekhez, ezeket viszont a koffein szűkíti.
Hosszú távú jótékony hatások
A kávéfogyasztás tehát egyénfüggő: szervezetünk rövid- és hosszú távú reakciója függ az általános egészségi állapotunktól és koffeinérzékenységünktől. A sokat hangoztatott napi 3 csésze egy friss, 15 év eredményeit összefoglaló kutatás szerint 30 százalékkal csökkenti a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázatát. Sokat dicsért összetevője ugyanis a kávénak az erős antioxidáns hatású vegyület, a polyphenol.
Az idei iskolaévre bezárja kapuit a magyar iskola, melyet a tanulók által összeállított előadással zártak hétfő este a Szent Imre nagy termében. Óvodásoktól egészen az őrsvezetői osztályig mindenki fellépett az ünnepségen, színdarabbal, énekes-zenés produkcióval vagy éppen szavalattal búcsúztak tanítóiktól. Az évzáró ünnepségen egyben Tábor Krisztina az idei tanévvel bezárólag átadta igazgatói székét Szentkirályi Jucinak, megköszönte a tanítók fantasztikus és kitartó munkáját, valamit sok sikert kívánt az újonnan kinevezett igazgatónőnek. A magyar iskolai élet azért a nyáron sem tétlenkedik, hiszen táborok, kirándulások sorozata várja a diákokat.
Szép nyarat és további eredményes munkát kívánunk mi is az iskolának!
Hallgassunk meg egy kis összeállítást a hétfői ünnepségből, dúdolják együtt a diákokkal az Érik a szőlő c. dalt, hallgassák, ahogy Somogyi Ferenc előadásában elhangzik Petőfi Sándor: Szülőföldemen c. verse és ahogy Tamási Éva osztálya tavaszköszöntő dalokat énekel.
Amerikai Magyar Tanárok Egyesületének éves konferenciájára került sor a múlt hétvégén Floridában, melyen Szentkirályi Endre is részt vett, mi több előadást is tartott, melyen az amerikai magyarságról ismertetett több fontos adatot.
Hallgassuk meg a vele készült interjút, melyet Bábi Huanita készített.
Korszakos határozatot hozott kedden az Európai Unió bírósága az internetes szólásszabadság és az online adatvédelem között zajló vitában: döntése értelmében az internetes vállalatok bizonyos esetekben kötelezhetőek arra, hogy az online keresőmotorok eredményeiben megjelenő személyes információt eltávolítsák.
A brüsszeli testület keddi döntésével egy spanyol férfi panaszának adott helyt. Mario Costeja korábban a Google keresőjében saját nevére keresett rá, és ezután egy olyan találati listával szembesült, amelyben egy, fizetetlen adóssága miatt házának hamarosan esedékessé váló elárverezéséről szóló, 1998-as spanyol újságcikk is szerepelt. A férfi azt kérte a spanyol hatóságoktól, hogy távolítsák el a hivatkozást, mivel már régóta rendezte a kérdéses adósságot.
Miközben országa médiahatósága beleegyezett az elévült információ eltávolításába, a Google vállalat megtagadta a kérést, és bíróság elé vitte az ügyet, mondván, hogy a felhasználók nem kérhetik őt arra, hogy cenzúrázzon egy olyan anyagot, amely korábban egy spanyol újságban megjelent.
Az Európai Unió bírósága kedden azonban elutasította a Google érvelését, és kijelentette, hogy “pontatlan, irreleváns, elévült vagy az adatfeldolgozás meghatározott célján túlmutató és az idő múlásával meghaladott adatok” eltávolítását kérhetik magánszemélyek az online óriáscégtől.
A Google illetékese csalódottságának adott hangot, mivel a keddi határozat ellentmond a bíróság döntéselőkészítő illetékese, a főtanácsnok tavaly kiadott, nem kötelező érvényű véleményének, amely szerint az érzékeny információk keresési találatokból való eltávolítása sérti a szólásszabadságot. Márpedig a bíróság általában elfogadja a főtanácsnok álláspontját.
– Nagyon meglepett minket, hogy ez (a döntés) ennyire különbözik a főtanácsnok szakvéleményétől. Most időre van szükségünk ahhoz, hogy elemezhessük a következményeket – mondta Al Verney, a Google szóvivője.
Az ítélet valószínűleg nem csupán a Google gyakorlatára, hanem az összes Európában működő keresőmotorra, például a Yahoo-ra és a Bingre is hatással lesz.
Viviane Reding, az Európai Bizottság igazságügyi ügyekben illetékes alelnöke elmondta, hogy a bíróság ítélete az adatvédelmi szabályok szigorításának brüsszeli törekvéseit igazolja.
Mióta Edward Snowden informatikus leleplezte az elektronikus hírszerzésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) külföldön végzett titkos adatgyűjtési gyakorlatát, az Európai Unió erőteljesebben száll síkra az online adatvédelem mellett.