Főoldal Blog Page 1078

Állampolgári eskütétel Clevelandben

Magyarország New York-i főkonzulátusa 2014. április 25-26-án kihelyezett konzuli napokat tartott Clevelandben.

dr. Sass Viktória konzul asszony olvassa az eskü szövegét (fotó: Bodor Mihály)
dr. Sass Viktória konzul asszony olvassa az eskü szövegét (fotó: Bodor Mihály)

Április 25-én este ünnepélyes állampolgári eskütételre is sor került, amelyre meghívást kaptam. Az esemény a Nyugat-oldali Református Templom dísztermében került megrendezésre, tizenkét itt élő magyar tette le az állapolgársági esküt, és kapott ezáltal magyar állampolgárságot.

Böjtös László, Cleveland tiszteletbeli főkonzulja beszél (fotó: Bodor Mihály)
Böjtös László, Cleveland tiszteletbeli főkonzulja beszél (fotó: Bodor Mihály)

A megjelenteket dr. Sass Viktória konzul asszony, majd Böjtös László, Cleveland tiszteletbeli főkonzulja köszöntötte. Böjtös László Sütő András gondolatai nyomán emlékeztett, hogy a nemzetet nem a határok választják el, hanem a magyar szíveket összekötő, lüktető erek kötik össze, amelyek az óceánokon is átérnek.

Molnár Zsolt, a clevelandi Bocskai Rádió vezetője, és felesége, Molnár Erika is ezen a napon tették le az állampolgársági esküt (fotó: Dávid Csaba)
Molnár Zsolt, a clevelandi Bocskai Rádió vezetője, és felesége, Molnár Erika is ezen a napon tették le az állampolgársági esküt (fotó: Dávid Csaba)

Született magyar állapolgárként megható volt látni, milyen szimbolikus értéke, és valódi jelentősége van az itt élő magyarok számára a honosítási okiratnak. A jelenlevők közül  többen már megkapták az állampolgárságot, de sokan még várnak erre az ünnepélyes pillanatra.

Bodor Mihály

Forrás: nemzetiregiszter.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Hungary Initiatives Foundation: újabb pályázatok az amerikai magyar közösség részére

A Magyar Kezdeményezések Alapítvány (Hungary Initiatives Foundation) a közelmúltban történt döntése nyomán, öt újabb pályázatot hirdetett meg az amerikai magyar közösség számára. A pénzbeli támogatások a következő kategóriákban nyerhetők el:

Magyar nyelvoktatás , 8000 dollár/támogatás , jelentkezési határidő :  2014. május 16.
Magyar Örökség – Hagyományőrzés és Kultúra , a 10.000 dollár/támogatás , jelentkezési határidő : 2014. május 16.
Közösségépítés , 10.000 dollár/támogatás , jelentkezési határidő :  2014. május 16.
Nyári táborok , 10.000 dollár/támogatás , jelentkezési határidő : 2014. május 9.
Örökségvédelem : 20.000 dollár/támogatás , jelentkezési határidő : 2014. május 16.

Mivel a jelentkezési határidő igen szűkös, a szervet kéri, hogy amennyiben bármelyik kategóriában érintett az adott szervezet tevékenysége 2014-ben, ne habozzanak jelentkezni!

Bővebb információ a Hungary Initiatives Foundation weboldalán érhető el.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Béres-csepp, Csík zenekar, Magyar Cserkészszövetség: megfilmesítik

Harminc dokumentumfilm és ismereretterjesztő film nyert anyagi támogatást a Médiatanácstól. A készülő produkciók olyan témákat dolgoznak fel, mint a Béres-csepp feltalálójának élete, a Magyar Cserkészszövetség vagy a ’90-es évek olajmaffiája.
export (1)

15-15 nyertest hirdettek a 2014-es Ember Judit- és Kollányi Ágoston-pályázatokon: A dokumentumfilmekre 115,2 millió, az ismeretterjesztő filmekre 101,6 millió forintot költ az állam. Az első világháború 100. évfordulója alkalmából dokumentumfilm készül a köröstárkányi mészárlásról, a szardíniai Asinara börtönszigetről, a Vajdaságról a második világháborúban és Budapest ostromáról 1944-45-ben.

Varga Ágota folytatja a Szemünk fénye dokumentumfilmjét,  Szanyi Gyöngyi sikeres magyar kisvállalkozókat mutat be, de forgatnak a Szimfónia Programról, Pilinszky János életéről és a Csík Zenekarról is. A legizgalmasabbnak kétségtelenül a ’90-es évek magyar alvilágának figuráit, az olajozást és a robbantásokat feldolgozó film ígérkezik, de hasonlóan érdekesnek tűnik Jeretzián György története, aki a háború végéig 400 zsidó életét mentette meg. Illetve lesz még film

  • a nők meghódításának tudományát oktató mozgalomról
  • a bajor királyi család magyar történelmi kapcsolatairól
  • az 1912-ben megalakult Magyar Cserkészszövetségről
  • Róth Miksa üvegfestő életéről
  • a Béres-csepp feltalálójának, Béres József életútjáról
  • a piócák bűvös gyógyerejét kihasználó nadályterápiáról

És még számos egyéb produkció, amit az NMHH oldalán lehet megtekinteni.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Gabriel García Márquez: Búcsúlevél

A múlt héten 87 éves korában elhunyt a Nobel-díjas kolumbiai író, Gabriel García Márquez, a Száz év magány és a Szerelem kolera idején szerzője, akit a mágikus realizmus legfontosabb írójának tartanak, latin amerika legismertebb, legolvasottabb írója volt.

A Gabóként is emlegetett író a kolumbiai Aracatacában született 1927-ben. Ez a város ihlette később a Száv év magány regénye fiktív helyszínét, Macondót. Újságíróként kezdte pályafutását, és bár több novella fűződik a nevéhez, mégis mágikus-realista regényei miatt vált világhírűvé, melyekkel hallatlan kritikai és közönségsikereket ért el. ki0049

A bogotái egyetem jogi karán tanult, illetve inkább olcsó kávéházakban múlatta idejét, olvasott és írt, majd 1950-ben végleg az újságírás és az irodalom mellett döntött. Első regényét, A söpredéket barátai adatták ki 1954-ben, miközben ő Rómában az olasz filmművészetet tanulmányozta. Márquez bebarangolta Európát, Magyarországot is felkereste, majd egy ideig Párizsban élt, itt született az Ezredes úrnak nincs, aki írjon című regénye. 1956-ban hazatért, feleségül vette gyermekkori szerelmét, és két fia született. A család szinte állandóan úton volt: Márquez a kubai Prensa Latina hírügynökség munkatársaként Havannában, később New Yorkban, majd Mexikóban dolgozott, ott készült világhírű regénye, a Száz év magány is.

Márquez egy nyaralás során érezte meg, hogy végre rátalált saját hangjára, témájára, és 18 hónapig szobájába zárkózva csak írt és dohányzott. Az 1967-ben elkészült Száz év magány a Buendía család misztikus, csodás története, a mágikus realizmus gyöngyszeme. A regény páratlan sikert aratott – 25 nyelvre fordították le, és 50 millió példányban fogyott el -, szerzőjét díjak özönével jutalmazták.

Nagyon tudatosan választotta meg témáit, ebben pedig nagyban inspirálták családi emlékei – a Szerelem kolera idején című regényében például a szülei szerelmének állított emléket. A sikerregény megihlette a népszerű kolumbiai énekesnőt, Shakirát, aki két dalt is írt a regényből készült filmhez.

Az elmúlt években testvére, Jaime bejelentette, hogy az író időskori demenciában szenved, és már nem várhatók tőle további művek. Elmondása szerint Latin-Amerika leghíresebb írójánál az emlékezetkihagyás tünetei először 1999-ben jelentkeztek, azután, hogy nyirokcsomórákban megbetegedett, és a tünetek a kemoterápia hatására súlyosbodtak.

Amikor megtudta, hogy súlyos rákbetegséggel kell szembenéznie, az alábbi gyönyörű levelet írta. Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak egy rongybábu vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám. Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok. Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért, amit érnek, hanem azért, amit jelentenek. Keveset aludnék, többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel hatvan másodperc fényt veszítünk. Akkor járnék, amikor mások megállnak, és akkor ébrednék, amikor mások alszanak. Ha Isten megajándékozna még egy darab élettel, egyszerű ruhába öltöznék, hanyatt feküdnék a napon, fedetlenül hagyva nemcsak a testemet, hanem a lelkemet is. A férfiaknak bebizonyítanám, mennyire tévednek, amikor azt hiszik, az öregedés okozza a szerelem hiányát, pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést! Szárnyakat adnék egy kisgyereknek, de hagynám, hogy magától tanuljon meg repülni. Az öregeknek megtanítanám, hogy a halál nem az öregséggel, hanem a feledéssel jön. Annyi mindent tanultam tőletek, emberek… Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni anélkül, hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik. Megtanultam, hogy amikor egy újszülött először szorítja meg parányi öklével az apja ujját, örökre megragadja azt. Megtanultam, hogy egy embernek csak akkor van joga lenézni egy másikra, amikor segítenie kell neki felállni. Annyi mindent tanulhattam tőletek, de valójában már nem megyek vele sokra, hiszen amikor betesznek abba a ládába, már halott leszek. Mindig mondd azt, amit érzel és tedd azt, amit gondolsz. Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek, és imádkoznék az Úrhoz, hogy a lelked őre lehessek. Ha tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthatlak, azt mondanám neked, “szeretlek”, és nem tenném hozzá ostobán, hogy “hiszen tudod”.

Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogy jóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sosem felejtelek el.

Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést.

Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mondd nekik, “sajnálom”, “bocsáss meg”, “kérlek”, “köszönöm” és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz.

Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól erőt és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket. Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, mennyire fontosak neked. Küldd el ezt annak, akinek akarod. Ha nem teszed meg ma, a holnap ugyanolyan lesz, mint a tegnap. És ha nem teszed meg, az sem érdekes. Ez az a pillanat.

(Vélhetően a levél hamis, legalábbis nem az elhunyt író utolsó gondolatait tartalmazza. A levél angol nyelvű változata már régóta kering az interneten, lefordításra nem rég került, bár az eredeti szövegből elvett és hozzátett a fordító. Mindenesetre szép, elgondolkodtató mondatokat tartalmaz, ezért döntöttünk a közlése mellett – szerk.)

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasai Denverből és Chicagóból

Újabb Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjasokat csíptünk el, ezúttal a Denverben tevékenykedő Endrődi Judittal és a chicagói magyarokat segítő, Sívó Mártival beszélgettünk.

Endrődi Judit
Endrődi Judit
Sívó Márti
Sívó Márti
Reklám
Tas J Nadas, Esq

Kolbászfesztivál a Duna TV-ben – A Bocskai Rádió videóbeszámolója

A Bocskai Rádió az április 5-i washingtoni kolbászfesztiválról videóangyagot készített, melyet a Duna TV április 27-i Öt kontinens c. műsorában láthattak a nézők, ha véletlenül lemaradt róla, most megnézheti.

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Gergely István előadása

Tiszti-Gergely-Istvan-CLE

Reklám
Tas J Nadas, Esq

356. honismereti rejtvényjáték – 2014.04.27.

A BOCSKAI RÁDIÓ
356. honismereti rejtvényjátéka. 2014. április 27.

A kérdéseket Veres Sándor állította össze.

Helyes megfejtők:  Jakab Márta, Thurner Klára,  Bárányné, Kerecseny B. Alice

 Minden helyes megfejtést beküldő személy a Clevelandi Magyar Múzeum felajánlásából:

  1. Hetente egy könyv ajándékhoz jogosult.
  2. A könyvet saját maga választhatja ki az erre felajánlott könyvek közül.
  3. Ajándékát 30 napon belül fel kell vegye a Magyar Múzeumban.

Cím:
Magyar Múzeum, Galéria
1309 East 9th Street
(felső emelet)
Cleveland, Ohio 44199

Telefon:
(216) 523-3900

Nyitvatartási idők:
Keddtől Péntekig de. 11-től du. 3 ig.
Szombaton csak rendezvények alkalmával.

Műsoridő: KELET-ÉSZAK AMERIKAI idő szerint vasárnap du. 2-5 óráig

KÖZÉP-EURÓPAI  idő szerint, vasárnap 20-23 óráig

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Megvan a Fölszállott a páva végeredménye

Díjátadással és online táncházzal ért véget az MTVA, a Duna Televízió és a Hagyományok Háza népi tehetségkutató sorozata, a Fölszállott a páva 2014.

Tokos-Zenekar
Tokos Zenekar

A műsor szombat esti, a Duna Televízió mellett az M1-en is élőben közvetített döntőjében az egyes kategóriák győzteseinek Szabó László Zsolt, az MTVA megbízott vezérigazgatója adta át a főtámogató OTP Bank díjait.A zsűri pontozása alapján szóló és páros tánc kategóriában a Kaszai Lili – Fundák Kristóf páros vehette át az elismerést, az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájában pedig Kacsó Hanga Borbála érdemelte ki a díjat. A hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájában Tokos Zenekar bizonyult a legjobbnak, a táncegyüttesek kategóriáját pedig a négy döntőbe jutott csoport közül a Cirkalom Táncegyüttes nyerte meg.

A legjobb hazai nemzetiségi produkcióért, illetve a legjobb határon túli elődadásért járó különdíjakat Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter adta át a fináléban. Az előbbit Tintér Gabirella énekesnő érdemelte ki, aki a műsorban több alkalommal is autentikus cigánydalokkal kápráztatta el a közönséget, az utóbbit pedig a Nyárádszeredáról érkező Bekecs Néptáncegyüttes vehette át.

A legjobb vidéki előadónak szóló különdíjat Szabó László Zsolt adta át a székesfehérvári Alba Regia Táncegyüttesnek, a Külügyminisztérium egymillió forintos különdíját pedig Németh Zsolt államtitkár nyújtotta át a határon túli hagyományőrzés fenntartásáért a Szinvavölgyi Néptáncműhelynek.

A műsor szakmai partnere, a Hagyományok Háza főigazgatója, Kelemen László adta át az OTP Bank egymillió forintos különdíjait, ezeket Kurdi Gábor dudás és Balogh Károly táncos vehette át a döntőben.

A nézői szavazatok alapján a közönség kedvence Vaszi Levente énekes lett, ő érdemelte ki a Fölszállott a páva különdíját, amelyet szintén a megbízott vezérigazgató adott át. Szabó László Zsolt egyúttal azt is bejelentette, 2015-ben gyerekeknek hirdeti meg a közmédia a népi tehetségkutató versenyt.

A Fölszállott a páva területi válogatóit visszaidéző adások után március 8-án indult az élő adássorozat, melynek során négy elődöntőben, két középdöntőben és az április 19-i döntőben mutatkozhattak be a Kárpát-medence legjobb népzenészei és néptáncosai. A sorozat idei évadának egyik újdonsága volt, hogy a műsorkészítők minden korábbinál nagyobb betekintést igyekeztek nyújtani a verseny kulisszáiba, így ezúttal az élő online közvetítés a televíziós adások után is folytatódott a stúdióban szervezett táncházzal és beszélgetéssel.

A műsorról és a döntőről részletesen IDE kattintva olvashat!

Forrás: www.hirado.hu
Reklám
Tas J Nadas, Esq

Háborognak a románok a strasbourgi határozat miatt

Jelentős felbolydulást okozott Bukarestben az Európa Tanács parlamenti közgyűlése által magyar kezdeményezésre elfogadott jelentés, amely a dokumentumban hagyományosnak nevezett őshonos kisebbségek fokozott védelmét irányozza elő.

Az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése
Az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése

A román politikum és média meglehetősen agresszívan reagált. Az Adevărul című lap Az Európa Tanács hadat üzen az egységes államnak címmel írt a javaslatról, és a szélsőségesen magyarellenes, soviniszta kirohanásairól hírhedt szociáldemokrata képviselő, Bogdan Diaconu véleményét idézte, aki szerint a területi autonómiát bátorító jelentés levegőbe röpíti Európát, és egy képzettársítás révén azt sugallja, hogy Erdélyben is hasonló helyzet állhat elő miatta, mint a Krímben.

A képviselő szerint nem véletlen, hogy Magyarország kezdeményezte a jelentést, mivel így akar magyar enklávékat létrehozni a környező államokban, ami Trianon tagadását jelenti. Nem marad el a magyar- és autonómiaellenes hangulatkeltésben Traian Băsescu államfő sem, aki szerint az ET-ajánlás mit sem ér, mivel Románia alkotmánya nem teszi lehetővé az autonómiát.

Mindez azt jelzi, hogy a jelentés bizonyos mértékig áttörést jelent az intézményes, európai szintű, számon kérhető kisebbségvédelem terén. A bukaresti felhördülés azt mutatja, hogy ezzel nagyon is tisztában vannak, és megpróbálnak mindent elkövetni, hogy a kezdeményezés hamvába haljon, megkísérlik befeketíteni, valamilyen káros, végzetes dologként feltüntetni az autonómiát. Persze illúziókat egyelőre nem érdemes táplálni.

Az Európa Tanács ajánlásai nem kötelező érvényűek, a tagállamok a diplomatikus üdvözlésen túlmenően azon ajánlásokat alkalmazzák, amelyeket akarják, és azokat ignorálják, amelyeket a maguk számára károsnak tartanak. Mégis ennek az ajánlásnak az elfogadásával még egy olyan dokumentum létezik, amelyre a többségi románokkal minden tekintetben – tehát az anyanyelvhasználat, az anyanyelvi oktatás terén – egyenlő jogokért küzdő romániai magyar közösség bel- és külföldön egyaránt hivatkozhat.

A jelentés elfogadása, illetve az arra született román reakció azt mutatja: érdemes kivinni nemzetközi porondra a jogkövetelések ügyét. A mostani részsiker – a szintén a kisebbségi jogok bővítéséről szóló uniós, az Európai Bizottság elutasítása miatt perre vitt polgári kezdeményezésekkel együtt – még akkor is előrelépés, ha rövid és középtávon még nem lesz konkrét hozadéka.

Arra ugyanis mindenképpen jó, hogy ráirányítsa a nemzetközi figyelmet az őshonos kisebbségek ügyére, arra, hogy a nemzetállamiságra való hivatkozás, a merev elutasítás csak elmérgesíti a problémákat. Egyúttal egyre komolyabban cáfolja azokat a bukaresti érveket, miszerint a kisebbségek helyzete kizárólagos román belügy.

Mensura Transylvanica Politikaelemző Csoport

Forrás: brasso.info

Reklám
Tas J Nadas, Esq

A Vatikán készül a kettős szentté avatásra

ii._janos_pal_xxiii._janos

Ne féljenek a tömegtől a II. János Pál és XXIII. János pápák április 27-i szentté avatásán – erre kérte a zarándokokat Federico Lombardi szentszéki szóvivő a nagyszabású esemény szervezéséről tartott hétfői vatikáni sajtótájékoztatón.

A két néhai egyházfő szentté avatásának ünneplése már az április 27. előtti napokban megkezdődik Rómában. Április 22-én a lateráni Szent János bazilikába a szentté avatásra érkező fiatalokat várják közös imára. A fiatalok találkoznak a két pápa kanonizációs eljárását kísérő posztulátorokkal Giovangiuseppe Califano és Slavomir Oder atyával.

Április 26-án “fehér éjszakát” tartanak: Róma templomai egész nap és éjszaka is nyitva tartanak az imádkozni és gyónni kívánó hívők befogadására.

Federico Lombardi szentszéki szóvivő elmondta, nem tudják előre megmondani, hány zarándok érkezik pontosan XXIII. János (1958-1963) és II. János Pál (1978-2005) szentté avatására. Megjegyezte, hogy a szentté avatás helyszínén, vagyis a Szent Péter tér és az Angyalvár közötti területen közel 250 ezren férnek el.

Az olasz sajtó arról írt, hogy a Ferenc pápa vezette húsvéti ünnepek és az április 27-i szentté avatás közötti időszakban összesen 7 millió zarándok és turista érkezik Rómába. A szentté avatásra csak Lengyelországból 300 ezer hívőt várnak és ennél még többet egész Olaszországból.

A szentté avatási misére Ferenc pápa meghívta XVI. Benedek nyugalmazott pápát is, aki II. János Pált követte az egyház élén. “Még majdnem egy hónap van a szentté avatásig, túl korai megmondani, hogy XVI. Benedek jelen lesz-e vagy sem” – fogalmazott Lombardi atya. Hozzátette: a Szent Péter téri szentté avatáson ott lesz viszont az 53 éves Marie-Simon Pierre francia nővér, akit a II. János Pálhoz intézett ima gyógyított meg a Parkinson-kórból. Ez a csoda vezetett II. János Pál boldoggá avatásához 2011 május elsején.

Forrás: MTI / magyarhirlap.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

„Ma Hedvig, holnap te?- Igazságot mindenkinek!”

45346A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala, a magyar civil szervezeteket tömörítő érdekvédelmi szervezet április 30.-án tüntetést szervez Malina Hedvig mellett. Azt akarjuk, hogy a hatóságok szolgáltassanak neki valódi igazságot, ugyanis mélyen nyugtalanít minket a szlovákiai igazságszolgáltatás állapota. A jelenlegi körülmények között bármelyik tisztességes állampolgárból új Hedvig válhat!
A lány esete hét éve nyugtalanítja a nyilvánosságot, azt a látszatot kelti, hogy nem élünk jogállamban és baj esetén nem támaszkodhatunk az igazságszolgáltatásra. Továbbra is titokban maradt, mi történt Nyitrán 2006 augusztus 25.-én Hedviggel, a hatóságok a legkisebb hajlandóságot sem mutatták arra, hogy kivizsgálják az esetet. Csak annyit tudunk, hogy a rendőrség megszüntette az eljárást azzal az indoklással, hogy a lány csak kitalálta a támadást, ezt követően pedig hamis tanúzással gyanúsították meg. Hosszú éveken át gyűjtötték ellene a bizonyítékokat, fölöslegesen húzva az időt, az állam pedig képviselői révén rosszindulattal, a szakmaiságot megcsúfolva zaklatta saját állampolgárát. Malina Hedvig ellen most vádat emelnek hamis tanúzás ügyében, ami újabb felháborodási hullámot szült.
Mivel a rendőrség szerint a lányt nem támadták meg, soha nem vizsgálták meg az incidens esetleges nemzetiségi vonzatát. A magyar közösség adósa Hedvignek. Adósa azért is, mert nyilvánosan és szervezetten nem támogatta a nehéz időkben, mikor a neve a támadások középpontjába került a szlovák kormány tagjainak részéről, mikor rosszindulatú pletykákat és álhíreket terjesztettek róla. Az ügy kivizsgálását a rendőrségre és az ügyészségre hagytuk, majd értetlenül szemléltük, mit tesznek a hatóságok. Szerencsénkre Malina Hedviget hosszú éveken keresztül védték azok az emberek, akik fontosnak tartották az igazságot.
A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala tüntetésének célja, hogy együtt, szimbolikusan síkra szálljunk Hedvigért. Nem akarunk neki ártani, szeretnénk, ha a demonstráció politikai nézetekre való tekintet nélkül egyesítene mindenkit. Azt akarjuk, hogy Hedvig érezze a támogatásunkat – a Szlovákiai Református Keresztény Egyház, a nagy civil szervezetek, mint a Csemadok, vagy a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége, a politikai pártok, a közösség tagjainak támogatását. Megszólítjuk az ifjúsági szervezeteket is, mint a Diákhálózatot és tagszervezeteit, a komáromi Hallgatói Önkormányzatot, a Pontét és Via Novát, ahogy a szlovák civil szférát is, hiszen Malina Hedvig ügye az államunk jövőjéről is szól. Mindenki érdeke, hogy ne hallgassunk, fejezzük ki elégedetlenségünket afelett, miként viselkedik a rendőrség, az ügyészség és a legfőbb képviselőink! Hedvig ügye nemzetiségek felett is egyesít, ennek tükrében szervezzük a rendezvényt is. Meg szeretnénk köszönni azok segítségét, akik a nehéz időkben is Hedvig mellett álltak, s az igazságot keresték. Emellett érdekünk, hogy ne maradjunk csendben, hogy támogassuk a közügyekben való részvételt. Azt akarjuk, hogy az igazságszolgáltatás segítsen a tisztességes embereken, igazságot akarunk mindenkinek!
Hedvig esete szimbolikus: egy olyan nőről szól, aki rossz időben, rossz helyen tartózkodott. És nem az egyetlen. A rendőrség 2009 novemberében megverte a DAC szurkolóit, de az ügy nem keltett nagy visszhangot, a többség szemében ugyanis huligánokat vertek. A rendőrség oktalanul, törvénytelenül verte meg a szepsi romákat, ez szintén tiltakozás nélkül maradt az áldozatok nemzetisége miatt. Jana Teleki újságírónő tíz éve járja a bíróságokat egy megjelentetett verse miatt. A nyitrai Mariatchi bár vendégeit megverték, az esetről felvétel készült, de azért kell magyarázkodniuk, nem ők voltak-e a konfliktus kiváltói. Rendőrök lőttek olyan egyetemisták kocsijára, akik szerencsétlenségükre rossz autóba szálltak. Ma Hedvig van soron, holnap akár Te lehetsz! Ezért nem hallgathatunk!

Szlovákiai Magyarok Kerekasztala / Felvidék.ma

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Wass Albert: Nagypénteki sirató

Wass Albert
Wass Albert

Elmegyünk, elmegyünk, messzi útra megyünk,

messzi út porából köpönyeget veszünk…

Nem egyszáz, nem kétszáz: sokszáz éves nóta.

Így dalolják Magyarhonban talán Mohács óta.

Véreim! Véreim! Országútak népe!

Sokszázéves Nagypénteknek

soha sem lesz vége?

Egyik napon Tamás vagyunk,

másik napon Júdás vagyunk,

kakasszónál Péter vagyunk.

Átokverte, szerencsétlen

nagypéntekes nemzet vagyunk.

Golgotáról Golgotára

hurcoljuk a keresztfákat.

mindég kettőt, soh’se hármat.

Egyet felállítunk jobbról,

egyet felállítunk balról,

s amiként a világ halad:

egyszer jobbról, egyszer balról

fölhúzzuk rá a latrokat.

Kurucokat, labancokat,

közülünk a legjobbakat,

mindég csak a legjobbakat.

Majd, ahogy az idő telik,

mint ki dolgát jól végezte:

Nagypéntektől Nagypéntekig

térdelünk a kereszt alatt

húsvéti csodára lesve.

Egyszer a jobbszélső alatt,

másszor a balszélső alatt,

éppen csak hogy a középső,

az igazi, üres marad.

Nincsen is keresztfánk közbül,

nem térdel ott senki, senki.

A mi magyar Nagypéntekünk

évszázadok sora óta

évszázadok sora óta

ezért nem tud Húsvét lenni.

Így lettünk országút népe,

idegen föld csavargója,

pásztortalan jószág-féle.

Tamással hitetlenkedő,

kakasszóra péterkedő,

júdáscsókkal kereskedő.

Soha-soha békességgel

Krisztus-Úrban szövetkező.

Te kerülsz föl? Bujdosom én.

Én vagyok fönt? Bujdosol Te.

Egynek közülünk az útja

mindég kivisz idegenbe.

Bizony, jól mondja a nóta,

hogy elmegyünk, el-elmegyünk,

messzi nagy útakra megyünk.

Messzi nagy útak porából

bizony, köpönyeget veszünk.

S ebben a nagy köpönyegben,

sok-sok súlyos köpönyegben

bizony pajtás, mondom Néked:

rendre, rendre mind elveszünk.

 

Bajorerdő, 1947

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Szeleczky Zita Centenárium 2015-ben

Szeleczky Zita 1915 április 20-án született Budapesten. A jövő esztendőben lesz születésének századik évfordulója! (A Centenáriumra készülve:)

 

Jávor Zoltán:

Hit és Magyarság Szeleczky Zita élete és művészete

(könyvbemutatóval egybekötött előadás)

 Szeleczky Zita  Feladatunk a mai, példaképek nélküli világban magyar múltunk feltárása és kiemelkedő egyéniségeinek felmutatása, hiszen “amely nemzet nem ismeri, és nem tiszteli a múltját, annak nincs jövője”.

A magyarság megmaradásának egyik kulcsa mindig az volt, hogy íróink, költőink, előadó-művészeink nyíltan sorsközösséget vállal-tak a nemzettel. Művészeinknek ma is ez a feladata és köteles-sége!  Ez az utóbbi évtizedek minősíthetetlen politikája ezt a gondolkodásmódot megszüntette:ezért ezt vissza kell állítani!

A művésznő nagy ívű pályája a nemzet nagy színésznői közé sorolja őt. Ám, mivel magyarságmentő misszióját nagyrészt emig-rációban és Magyarországról “száműzve” végezte, távol Európá-tól, méltatlanul kevesen és keveset tudnak róla.

Színészi és emberi teljesítménye azt üzeni mindannyiunknak, hogy hit, hazaszeretet, állhatatosság és szépség nélkül nem lehet fejlődés, teljesítmény, színvonal és együttműködés mind a mai Hazában, mind a Kárpát-medencében, mind az emigrációban élő magyarok életében.

Szeleczky Zita ma is fénylő csillag a magyar színjátszás egén, aki tehetségét és szépségét a Jóisten ajándéknak tartotta egész életében. Nem csevegni, nem félni kell a jövőtől, hanem fel kell ébreszteni a nemzetet, megerősíteni magyarságtudatot, és bízni a magyar erőben.  Amint ezt ő tette: fantasztikus hittel és elhivatottsággal; az elmúlt évszázadban a nemzet kishúgaként,   az emigrációban Dérynéként.

A magyar költészet ekhós szekerén bejárta a világot, s a szép-séges szülőhaza gyönyörű tájait, csodás emlékeit varázsolta hall-gatósága elé, szívvel, érzéssel, megejtő varázzsal, ugyanakkor mély fájdalommal, de soha ki nem hunyó reménysugárral, meg-rázó erővel, mégis annyi bájjal és szépséggel.

Hatalmas ívű pályája nemzeti misszióba torkollott a diaszpórá-ban élő magyarok között…

Szeleczky Zita CD-i

  1.    A magyar költészet gyöngyszemei
  2.    Wass Albert: A láthatatlan lobogó
  3.    Wass Albert: Kard és kasza
  4.    Wass Albert: Hagyaték
  5.    Reményik Sándor: Mindhalálig
  6.    Mécs László: Vadócba rózsát oltok…
  7.    Nóta, nóta, magyar nóta
  8.    Magyar Rozika
  9.    Kis testvéreim, magyar gyermekek
  10. 10.    Édesanyám, lelkem
  11.    Mennyből az angyal (gyermek-karácsony)
  12. 12.    Krisztus Urunk áldott születésén  (felnőtt-karácsony)
  13. 13.    Zita Sings   (Világslágerek hat nyelven)

     Rózsavölgyi Rt. kiadásban:

Szellők szárnyán (operett-dalok)

         Készülőben (Munka-címek):

  1. 14.    Balassától napjainkig
  2. 15.    Versek a XX. századból
  3. 16.    Reményik Sándor: Vérszerződés 

 

Tisztelettel küldi:
lg. v. Jávor Zoltán Árpád
ny. főiskolai tanár

Művésznő szellemi hagyatékának gondozója, keresztfia.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Reklám

Kövess Minket

12,421FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,270SubscribersSubscribe