Főoldal Blog Page 1077

Répás: A külhoni szavazatok 95 százaléka a kormány nemzetpolitikájának legjobb visszaigazolása

Semmi sem igazolja jobban a kormány nemzetpolitikáját, mint az a 95 százalékos támogatottság amely a parlamenti választások során a külhoni szavazatokban megnyilvánult – jelentette ki Répás Zsuzsanna a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára szombaton a Magyar Ifjúsági Konferencia soros ülésén a felvidéki Dunaszerdahelyen.

Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár

 A helyettes államtitkár a rendezvényen mondott beszédében felidézte az előző kormányzati ciklusban a nemzetpolitika terén megvalósított lépéseket, hangsúlyozva az “új nemzetpolitika” alapjait képező jogszabályok – köztük az állampolgársági törvény módosítása, a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvény és az új alaptörvény – megalkotásának fontosságát és ezek hozadékait.

“Sikerült újraindítani azokat a párbeszéd-fórumokat, amelyek lehetővé teszik a folyamatos egyeztetést a magyar kormány és a külhoni szervezetek között” – hangoztatta Répás Zsuzsanna, és a beindított cselekvési stratégiák konkrét hozadékai között említette a külhoni magyar intézmények és azon belül az oktatási intézmények megerősítését, rámutatva ennek a stratégiának a külhoni magyar közösségekre gyakorolt megerősítő, összefogó hatására.

Elmondta: a választások során – amikor a több mint 560 ezer új magyar állampolgár kétharmada regisztrált, és ezek kétharmada részt is vett a voksoláson – bebizonyosodott, hogy nagyon nagy az érintettek elkötelezettsége a közügyek intézése iránt. “Nagyon fontos, hogy ilyen nagy arányban vettek részt az új állampolgárok a szavazásban és nincs jobb visszaigazolása a kormány nemzetpolitikájának, mint az a 95 százalékos támogatás, amelyet a Fidesz-KDNP szövetség kapott a külhoni magyaroktól” – szögezte le.

A helyettes államtitkár a Nemzetpolitikai Kutatóintézet az elmúlt időszakban megvalósított tevékenységének bemutatása során kiemelte az intézményben elkészült két hiánypótló és stratégiai fontosságú dokumentumot. Ezek egyike a MÁÉRT által 2011 novemberében elfogadott a “Magyar Nemzetpolitika stratégiai kerete” című, amely részint átfogó áttekintést ad a külhoni magyar közösségek helyzetéről, másrészt erre a helyzetértékelésre építve a kormányzás szinte minden területén egy közép-hosszú távú cselekvési tervet vetít előre. A helyettes államtitkár által említett másik stratégiai fontosságú dokumentum az első nemzetpolitikai tankönyv, amelynek gyakorlati használata már megkezdődött a felsőoktatásban.

Berényi József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának elnöke beszédében a tapasztalatcsere fontos fórumának nevezte a konferenciát. A külhoni magyar közösségek számára szükséges a továbblépés lehetőségeinek közös keresése, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy céljaik hasonlóak – azok kulcsszava a megmaradás – akkor is, ha a megvalósításukat célzó eszközök gyakran eltérőek – hangoztatta.

A Magyar Ifjúsági Konferencia a magyarországi és külhoni magyar fiatalok és azok szervezeteinek legmagasabb szintű egyeztetési fóruma, amelyet alapítói 1999 novemberében hoztak létre Budapesten. (MTI)

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Magyarország készen áll a történelmi megbékélésre

Magyarország készen áll arra, hogy a történelmi megbékélés lépéseit elindítsa és végrehajtsa minden olyan viszonylatban, ahol ez eddig még nem történt meg – mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Külügyi Intézetnek a magyar-szerb kapcsolatokról szóló rendezvényén hétfőn.

Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és Pásztor István, a VMSZ elnöke a Magyar-szerb kapcsolatok a kibontakozás jegyében címmel megrendezett budapesti konferencián
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és Pásztor István, a VMSZ elnöke a Magyar-szerb kapcsolatok a kibontakozás jegyében címmel megrendezett budapesti konferencián

Az államtitkár méltatta a magyar-szerb megbékélési folyamat jelentőségét, egyúttal kijelentette: „van olyan szomszédsági viszonylatunk, ahol a kollektív bűnösség meghaladására még nem került sor”.

Németh Zsolt kiemelte: ha van kiemelkedően fontos eseménye az elmúlt négy év magyar térségpolitikájának, a magyar-szerb történelmi megbékélés elindítása ilyen. Ez nem lett volna lehetséges, ha a két ország államfői nem vállalnak kezdeményező szerepet ebben – vélekedett.

Emlékeztetett arra is, hogy az államfők megemlékezése előtt a szerb parlament határozatban vállalt felelősséget a történtekért, és ezzel – mondta – olyan felelősségtudatról tett tanúbizonyságot a szerb politika, amely mindenképpen példamutató. Ez megteremtette a lehetőséget az új jövő építésének a magyar és a szerb nemzet között – fűzte hozzá.

Az államtitkár szerint rendkívül jelentős, hogy az új szerb kormánynak része a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és rajta keresztül a vajdasági magyarság, mert eljött az ideje annak, hogy az autonómia a gyakorlatban is bizonyíthassa, mire képes. Esély nyílt arra, hogy világossá váljon: a két nép együttélésének nem feszültségteremtő tényezője, hanem ideális kerete az autonómia – mutatott rá.

Pásztor István, a VMSZ elnöke kiemelte: a magyar és a szerb államfő tavaly júniusi közös főhajtása nagyon fontos volt, mert ha két ország vezetői ilyen lépésre szánják el magukat és kitartanak mellette, akkor ez “megkérdőjelezhetetlen bizonyítéka annak, hogy a kapcsolatépítés kibontakoztatása nemcsak szólam, hanem valós szándék”. A megbékélés folyamata azonban még nem zárult le, ez addig tart, “amíg emberi emlékezet van” – tette hozzá.

Mint mondta, sokan felvetik, hogy a szerb kormány még mindig adós a magyaroknak. A VMSZ a márciusi választás után megállapodást írt alá a győztes Szerb Haladó Párttal (SNS), és ennek eredményeként a várt kormányrendelet a következő hetekben megszülethet – közölte. (A VMSZ vezetője már januárban úgy nyilatkozott, hogy az idén biztosan megszületik az a kormányrendelet, amely jogi értelemben is semmissé teszi három délvidéki község magyarjainak kollektív bűnösségét kimondó közigazgatási döntést.)

Pásztor István szerint Magyarországnak és Szerbiának létre kell hoznia egy alapítványt, amely a közös történelmi múlttal és az intézményes kapcsolatfejlesztéssel foglalkozna, és amelyet a két kormány finanszírozna. Ez a lépés lendületet adhatna annak a folyamatnak, amelynek most a kezdetén vagyunk: a jó kapcsolatrendszer valós tartalommal való megtöltésének. Hozzátette: e folyamatban a vajdasági magyar közösségnek komoly szerepe van, haszonélvezője is a jó kétoldalú kapcsolatoknak.

Gál Kinga fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő azt mondta: örül, hogy az EP képviselőjelöltjeinek egy olyan listáján szerepel a neve, amely igazi nemzeti lista, olyanoknak a neve áll rajta, akik a határon túli magyarok érdekeit hitelesen képviselhetik. Fontos a következetes nemzeti érdekérvényesítés, ezért is jelentős, hogy határon túli magyar képviselők is vannak a listán, akik első kézből mondhatják el közösségük problémáit – fogalmazott. (MTI)

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Európai parlamenti választások: hogyan szavazz az Egyesült Államokban?

Áder János köztársasági elnök 2014. május 25-e vasárnapra írta ki az Európai Parlament magyarországi képviselőinek választását Magyarországon. Az USA-ban azonban a 2014. áprilisi országgyűlési választásokhoz hasonlóan egy nappal korábban, 2014. május 24-én, szombaton kerül sor a választásokra azok számára, akik valamelyik amerikai külképviseleten szándékoznak szavazni.

downloadAz EP tagjainak magyarországi választásán az ide vonatkozó uniós jogszabályok miatt csak az a magyar állampolgár vehet részt, akinek Magyarországon lakóhelye van. Ezért az országgyűlési választással ellentétben nem voksolhatnak a magyarországi pártlistákra azok a határon túl élő magyar állampolgárok, akik nem rendelkeznek magyarországi lakcímmel. Akiknek azonban közülük más uniós tagállamban van a lakhelyük, az ottani EP-listákra voksolhatnak. A magyarországi állandó lakcímmel rendelkezők levélben nem, csak személyesen, a következő amerikai magyar külképviseletek valamelyikén adhatják le szavazatukat: washingtoni nagykövetség, New York-i és Los Angeles-i főkonzulátus. Ehhez a lakóhelyük szerinti választási irodánál fel kell vetetniük magukat a szavazásra kiválasztott magyar külképviselet választói névjegyzékébe. Ez történhet személyesen, levélben, vagy elektronikusan az alábbi címen: www.valasztas.hu . A választópolgárok az EP választásokra 2014. május 17-ig kérhetik külképviseleti névjegyzékbe vételüket.

Az USA-ban lévő magyar külképviseleteken a személyes szavazás 2014. május 24-én, szombaton, helyi idő szerint reggel 6 és este 7 óra között történik.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a személyesen szavazóknak a szavazás előtt be kell mutatniuk ÉRVÉNYES magyar személyazonosító igazolványukat, vagy ÉRVÉNYES magyar útlevelüket, vagy ÉRVÉNYES magyar jogosítványukat. Semmilyen egyéb dokumentum (USA útlevél, amerikai jogosítvány, magyar állampolgársági bizonyítvány, lejárt magyar útlevél, stb.) nem fogadható el a személyazonosság igazolására a szavazáskor!

Bármilyen további kérdéssel kapcsolatban az alábbi magyar külképviseletetek szívesen állnak rendelkezésére:

Nagykövetség, Washington: 3910 Shoemeker St. NW, Washington DC 20008

Tel: 202 362-6730, e-mail: informacio.was@mfa.gov.hu

Főkonzulátus, New York: 223 East 52nd St. New York, NY 10022 Tel: 212 752-0661, e-mail: titkarsag.nyf@mfa.gov.hu

Főkonzulátus, Los Angeles: 11766 Wilshire Blvd, Suite 410, Los Angeles CA 90025 Tel.: 310 473-9344, e-mail: mission.los@mfa.gov.hu

Mindenkinek eredményes szavazást kíván:

Magyarország Washingtoni Nagykövetsége

Forrás: nemzetiregiszter.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Köszönet a 900 Like-ért, amit a Facebook oldalunkon kaptunk

YouTube player

Köszönjük, hogy a közösségi oldalon és a weboldalon is rendszeresen követik munkánkat. Ígérjük továbbra is az önök szolgálatában állunk!

a szerkesztők

900like

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Interjú Marion Smith úrral a Victims of Communism Memorial Foundation tevékenységéről

Szombaton április 12-én Mr. Marion Smith Washington DC-ből előadást tartott a Clevelandi Magyar Múzeumban. Ő a  Victims of Communism Memorial Foundation (Washington DC) ügyvezető elnöke. Az előadás után egy rövid interjúra kértük fel Mr. Marion Smith-et, hogy röviden foglalja össze az előadását a rádió hallgatók számára.

A Victims of Communism Memorial Foundation nevű intézményt 1994-ben alapította az amerikai Kongresszus, Clinton elnök aláírásával. Eddig egy szobrot, „Lady Liberty” névvel állítottak Washingtonban, továbbá egy virtuális múzeumot alapítottak, ami a kommunizmus világszerte lévő áldozatainak emlékét szolgálja. Jelenlegi új célkitűzésük egy valódi múzeum felállítása Washingtonban. Orbán Viktor miniszterelnök egy millió dollárt ajánlott fel ezen terv elősegítésére.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

A Bocskai Rádió az idén is első díjas lett

2014RadiothonAward
Molnár Zsolt átveszi a 2014-es Radiothon nagydíját Mr. Mark Kriegertől a WJCU igazgatójától

Az elmúlt csütörtökön, 2014. május 1-jén, a John Caroll egyetemen, a WJCU rádió gálaestet tartott, amely keretén belül több díjat is kiosztott azok számára, akik jeles eredményeket értek el az elmúlt tanévben.

Önöknek köszönhetően a mi rádiónk, a Bocskai Rádió az idén is megnyerte a Radiothon adománygyűjtés első helyezését. Ezúttal még egyszer megszeretnénk köszönni, hogy támogatják a rádiónkat, nem csak adományaikkal, hanem azzal, hogy hallgatják hétről hétre.

Ugyancsak a múlt héten rádiónk Facebook oldala is elérte a 900. LIKE-ot.

Ezek azok a dolgok, amelyek minket szerkesztőket megerősítenek abban, hogy szükség van itt távol az anyaországtól egy magyar anyanyelvű rádióra, mely ápolja nem csak a magyar nyelvet, hanem a kultúránkat, hagyományainkat és összetart minden magyart itt Clevelandben, de már azt is kijelenthetjük hogy az amerikai diaszpórában is.

Még egyszer hála és köszönet az Önök kitartó támogatásáért.

RadiothonBR2014

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Magyarország május 1-jén ünneplte uniós tagságának tizedik évfordulóját.

EU_hungary2004-ben Magyarország 9 másik állammal (Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Málta, Szlovákia és Szlovénia) együtt az Európai Unió teljes jogú tagjává vált. Barrosso, az Európai Bizottság elnöke az évforduló kapcsán úgy fogalmazott: Európát egyesítette újra a tíz évvel ezelőtti bővítés.

Magyarország a közép-kelet-európai országok közül elsőként -1988-ban – létesített diplomáciai viszonyt az Európai Közösséggel. A 2004-es csatlakozásig Magyarország külpolitikai prioritása az euroatlanti integráció volt. Az uniós Magyarországnak új kihívásokkal kellett szembenéznie. Ezek közül a legnagyobb feladat talán az EU Tanácsának soros elnökségi szerepében való debütálás volt.

A csatlakozás óta, minden évben egyre több uniós támogatás vált hozzáférhetővé az egyes gazdasági szereplők számára. Ezek a keretösszegek jelentősen meghaladják Magyarország uniós befizetéseit. 2004 óta az Unióból közel hétezer milliárd forinttal kapnak többet, mint amennyit az országnak kellett befizetnie. Magyarország a 2007 és 2013 közötti költségvetési időszakban összesen 25,7 milliárd euró közösségi kohéziós forrást használhatott fel. A rendszerváltás óta körülbelül 65 milliárd euró tőke érkezett Magyarországra, többnyire az Európai Unió többi államából. Le kell azonban azt is szögezni, hogy az EU nem jótékonysági intézmény. 2004 óta, az EU-s országokkal folytatott kereskedelem hatására, az olcsó import egyre inkább háttérbe szorítja a hazai termékeket. Ez számos magyar kis- és középvállalkozást hozott lehetetlen helyzetbe.

A 2007-es schengen-i térséghez való kapcsolódás óta a magyar állampolgárok szabadon utazhatnak az Unión belül. Emellett ma már nemcsak az utazás, hanem a letelepedés, a tanulás és a munkavállalás is könnyebb a magyarok számára. Természetesen jó lenne egy tíz éves mérleget is fölállítani és megvizsgálni úgy az előnyöket mint a hátrányokat ez alatt az időszak alatt.

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Cserkész Rádió – 2014. május 4-i adása

A tartalomból:

  • Chiemelewsky Emese és Pigniczky Keve beszámolója a kiscserkészek és nagycserkészek húsvéti programjairól.
  • A CSBK-elnöke, Tábor Bea beharangozza az 58. Cserkészbált
  • Bodor Mihály, a clevelandi Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa beszél cserkész hátteréről és cserész élményeiről
  • Az interjúk között elhangzott cserkészdalok a magyarországi 192. Erdősi Imre cserkész csapat vezetősége énekelte, amit Bodor Mihálytól kaptuk. Köszönjük szépen, Misi! (192. Erdősi Imre cscs. honlapja itt található meg: 192ei.hu)

 

2014-04-21 19.14.43
Pigniczky Keve húsvéthétfőn a cserkészekkel

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Szabó Lőrinc : A fákhoz, a költőkhöz

Lőrinc Szabó (1923)
Lőrinc Szabó (1923)

Hosszú tél, munka, gond, betegség
úgy meglopta ezt a tavaszt,
hogy most elálmélkodva nézem
a hirtelen megjött vigaszt:
Te vagy, május? Csakugyan itt vagy?
Hogy lettél kész ilyen hamar?
Néhány nap alatt mennyi szépség!
A vén föld milyen fiatal!

Mintha meggazdagodtam volna,
úgy nézem a sok gyors csodát:
orgona, hárs, alma, cseresznye,
egyszerre nyitnak mind a fák;
terraszomnál egy óriáslány
ágaskodik a napba fel,
egy fiatal jegenye, – játszom
örvénylő leveleivel.

Játszom fénylő, gyönge hajával,
érzem élete friss husát,
a zöld vér, amely benne lüktet,
szinte a szivembe fut át;
aztán lemegyek és megállok
egy bokor előtt, fa alatt,
és lombok és szirmok hüsébe
temetem égő arcomat.

De szépek vagytok, fák, virágok!
Még ti is, egyszerű gyomok!
Költők vagytok ti szavak nélkül
és bátrabbak, mint én vagyok,
csodát tesztek minden tavasszal,
illatozva és gazdagon:
a feltámadás versei nyílnak
ujjongó ágaitokon.

Fák, költők, emeljétek égbe
a sarat, a fekete éjt,
szűrjétek virággá, gyümölccsé
a földi szennyet és ganéjt,
pompázzatok, májusi fák, hős
testvéreim, s biztassatok,
hogy bármilyen hosszú a tél, a
tavasz mégiscsak fölragyog.

S amikor már nem fogok élni,
és mocsokká rágott a föld,
ti, néma varázslók, megváltók,
emeljetek ki drága zöld
véretekkel, emeljetek föl
a sár fölé és írjatok
poromból szebb verset az égbe,
mint amilyet ma én tudok.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Hello, Tavasz!

15262Itt van, eljött végre! Legalább is a naptár szerint tagadhatatlanul tavasz van. Bár a virágba boruló fák kellemes illatára még várni kell, azért ideje megkezdeni a tavaszi feltöltődést!

A hideg, esős-borús napok után nem kell már sokat várni a kellemes tavaszi napsütésre, hamarosan a téli kabátoktól is búcsút vehetünk egy időre. Ha súlyproblémával küzdünk, most még nem késő belekezdeni az edzésbe, hamarosan azonban a hosszú, sokat takaró ruhadarabokat felváltják a lengébb tavasziak, amelyek már nem töltik be az \”ápol, eltakar\” funkciót.

Ha gyors, hatékony eredményt szeretnénk, a legjobb módszer a futás, mivel bármikor űzhető, ráadásul fizetni sem kell érte! Az eredmény pedig rövid időn belül látható. Rengeteg energiát ad, segít a stressz kezelésében, épp erre van szükség a sokakat lehangoló, napsütésben szegény tél után. Nem mindenki veszi rá magát könnyen a futásra, azonban a nemes cél miatt megéri próbálkozni!

A sport, a mozgás persze nem az egyetlen olyan dolog, ami segítheti tavaszi feltöltődésünket. Fontos, hogy szervezetünket most is megfelelő mennyiségű vitaminhoz, és folyadékhoz juttassuk, de persze ez nem évszak kérdése. A gyümölcsök és zöldségek jó hatását senki nem vitatja, jót tesznek belsőnknek, szépítik külsőnket.
A felfrissülés részeként varázsoljuk széppé bőrünket különféle otthon is elkészíthető pakolásokkal, használjunk természetes alapú kencéket! A méz egyike azoknak az \”egyszerű, de nagyszerű\” anyagoknak, amelyek használatával rendkívüli eredményeket érhetünk el arcbőrünkön. Vigyázat, 10 perc elteltével mindenképpen mossuk le az arcunkról – jóból is megárt a sok alapon.

Azon kívül, hogy megpróbáljuk egészségessé, és széppé önmagunkat, mindenképpen ápoljuk lelkünket is! Hallgassunk pozitív üzenetű dalokat, dolgozzunk lelkesen azon, hogy teljesítsük álmainkat! Haladjunk kis, teljesíthető léptékben, hogy a lehető legtöbbször érjen sikerélmény, mert a sikerélmény motivál csak igazán. Keressük a lehetőségeket, amelyek segíthetnek közelebb kerülni vágyainkhoz. A teljes boldogsághoz szükséges látnunk, hogy tartunk valami jó felé.
Ne feledjük el: a belső harmónia legtöbbször csak rajtunk múlik, a gondolkodásmódunkon, és azon, ahogyan a dolgokhoz viszonyulunk. Csak pozitívan!

Éva Réka

Forrás: journality.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Pikáns sült káposzta

Én imádom a kicsit odasült párolt káposztát és megtaláltam egy sült káposzta receptet a netten. Most ezt fogjuk elkészíteni kisebb nagyobb változtatásokkal és csípősre izésítjük az ételt. Ehhez a sült káposztához egy jó sült kolbászt, hurkát ajánlok, de magában is kitűnő egy finom, friss, ropogós zsemle társaságában.

Pikáns sült káposztaHozzávalók 4 főre:

  • 1 fej fehér káposzta
  • 2-3 sárgarépa
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1/2 zöld paprika,1
  • 1 ek zsiradék pl. kókuszzsír, mert az nem eg meg
  • 4 ek szójaszósz
  • 1 ek Erős Pista
  • só, tört színes bors

 

A zöldségeket tisztítsuk meg, majd daraboljuk fel: a káposztát kockákra, a répát karikára, a hagymát szeletekre és a zöldpaprikát is kockákra vágjuk.

A zsiradékot jól hevítsük fel  – a kókuszzsírt azért is szeretem, mert nem ég meg.

Majd először a káposztát tegyük a serpenyőbe. Folyamatos kevergetés mellett pár perc után adjuk hozzá a répát, és a hagymát is, legvégül a paprikát.

Kb. 8-10 percig kevergetve pirítsuk.

Majd adjuk hozzá a szójaszószt, az erős Erős Pistát, majd igény szerint sóval, borssal ízesítsük.

Tegyük rá a fedőt, és pár percig a párájában hagyjuk a zöldségeket kicsit puhulni.

 

Ehetünk hozzá sült kolbászt, hurkát, vagy egyszerűen reszeljünk rá valamilyen kemény sajtot, pl. parmezánt.

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

357. honismereti rejtvényjáték – 2014.05.04.

A BOCSKAI RÁDIÓ
357. honismereti rejtvényjátéka. 2014. május 4.

A kérdéseket Veres Sándor állította össze.

Helyes megfejtők:  Jakab Márta, Thurner Klára,  Bárányné, Kerecseny B. Alice, Kaczvinszky Tamásné

Minden helyes megfejtést beküldő személy a Clevelandi Magyar Múzeum felajánlásából:

  1. Hetente egy könyv ajándékhoz jogosult.
  2. A könyvet saját maga választhatja ki az erre felajánlott könyvek közül.
  3. Ajándékát 30 napon belül fel kell vegye a Magyar Múzeumban.

Cím:
Magyar Múzeum, Galéria
1309 East 9th Street
(felső emelet)
Cleveland, Ohio 44199

Telefon:
(216) 523-3900

Nyitvatartási idők:
Keddtől Péntekig de. 11-től du. 3 ig.
Szombaton csak rendezvények alkalmával.

Műsoridő: KELET-ÉSZAK AMERIKAI idő szerint vasárnap du. 2-5 óráig

KÖZÉP-EURÓPAI  idő szerint, vasárnap 20-23 óráig

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Reklám

Kövess Minket

12,421FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,270SubscribersSubscribe