A Hontalan Sasok Háza annak a cserkészvezetői csoportnak állít emléket, amely a németországi menekülttáborokban alakult Bodnár Gábor vezetésével. Ez a csoport hozta létre a Szövetséget, amely ma 14 országban szolgálja a diaszpóra ifjúságát.

A Központi Vezetőképző Tábor július 28-án kezdődött a Sík Sándor Cserkészparkban, 260 lelkes résztvevő jelenlétében. Az USA államain kívül érkeztek cserkészek Kanadából, Brazíliából, Argentínából, Németországból, és az elcsatolt külhoni területekről is. Az első nap nem csak a tábornyitás miatt marad emlékezetes a résztvevők számára, hanem azért, is, mert felavatták a Hontalan Sasok Házát. Az ünnepélyes átadáson B. Nagy Péter, Magyarország New York-i Főkonzulátusának közösségi diplomatája, Pigniczky Eszter cscst., a KMCSSZ vezetőképző vezető tisztje, valamint Kovács György cscst., a Sík Sándor Cserkészpark igazgatója vágta át a nemzeti színű szalagot. Az épületre Forrai Tamás SJ. atya, a Torontói Szent Erzsébet Katolikus Templom plébánosa kért áldást Istentől.

Kovács György cscst., Pigniczky Eszter cscst. és B. Nagy Péter

Az új ház a régi Genetta Ház helyére épült, amely több mint ötven éves szolgálat után vált lakhatatlanná. Sok cserkészvezető munkája eredményeként új közösségi- és konferenciaközpont valamint szálláshely valósult meg a parkban. A több mint háromszáz négyzetméteres ház gyűlések, tanácskozások számára lesz kiváló helyszín. Az épület már 2020 második felében használható volt, de a világjárvány miatt a cserkészek csak idén tölthették meg élettel a Hontalan Sasok Házát. De honnan is ered ez az elnevezés?

Reklám
Tas J Nadas, Esq


1945-ben, a II. világháború utolsó hónapjaiban, a szovjet hadseregtől tartva sokan nyugaton kerestek menedéket. A magyar menekült családok német, osztrák, olasz táborokba kerültek. Hamar felismerték, hogy a gyermekeket ez idő alatt is taníttatni kell. A menekülttáborokban elkezdődtek a magyar iskolák és a cserkészet is bontogatta szárnyait. Az akkori magyar főcserkész, Farkas Ferenc, a foglalkozások megszervezésére a fiatal Bodnár Gábort kérte fel. Hozzá rögtön jelentkeztek olyan munkatársak, akik már Magyarországon cserkészvezetők voltak. Ez a 15 fős férfi őrs alapította a Hontalan Sasok nevű csoportot. A csapatok száma egyre bűvült, folyóiratot szerkesztettek, vezetőképzést indítottak, megírták az első külföldi magyar cserkészkönyvet, megtartották az első központi akadályversenyt. 1948-ban lassan szétszóródtak, de új hazájukban: Brazíliában, Argentínában, Ausztráliában vagy az Egyesült Államokban, folytatták a cserkészetet és a közösségszervező tevékenységüket.

Lendvai Lintner Imre

Így a mi célunk emberebb embert és magyarabb magyart nevelni, és ez, én úgy gondolom, a mai modern világban egy nagyon egészséges cél. Nemcsak a magyarságunkat őrizzük meg, és nem csak erkölcsösebb embereket nevelünk, hanem ezen felül adunk olyan képességeket, amelyek lehetővé teszik, hogy az életben is sikeresek legyenek. Megtanítjuk őket a csapatmunkára, szervezésre, közönség előtti bátor fellépésre, vezetésre – fogalmazta meg gondolatait az ünnepélyes átadáson Lendvai-Lintner Imre.

B. Nagy Péter közösségi diplomata először járt a fillmore-i cserkésztáborban. Bár barátai révén sok mindent tud a cserkészettől, és New York-ban is számos rendezvényükön vett részt, de ilyen nagy számban, a világ minden tájáról érkező cserkészekkel még nem volt alkalma egyszerre találkozni. Rengeteg szeretetet kapott tőlük Fillmore-ban. Az utóbb évtized bizonyítja, hogy a nemzetpolitika a jelenlegi magyar kormányzatnak az egyik legfőbb stratégiája. Az egy nemzetben való gondolkodás lehetővé teszi, hogy a diaszpórában élő magyarok a nemzet teljes jogú és fontos részének érezzék magukat. B. Nagy Péter szerint a Hontalan Sasok Háza beruházás is bizonyítja, hogy a Külföldi Magyar Cserkészszövetség megérdemli a támogatást, az épület hasznára lesz a közösségnek. A diaszpóra ifjúságának pedig a következő üzenetet hagyta:

B. Nagy Péter

Tanuljanak nagyon sokat és figyeljenek oda az előttük járókra, a vezetőkre és a feletteseikre, mert az, amit itt megtanulnak, megtapasztalnak, az egy életen át elkíséri őket. Ez egy megszerzett hasznos tudás, a magyarságukat fogják tudni vele ápolni és megtartani.

A Hontalan Sasok Házának legnagyobb támogatója Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkársága volt. A projekt megvalósulásához szükséges források körülbelül 85 százalékát adományozta a KMCSSZ-nek. Ehhez csatlakozott még adakozásával 60 cserkész, cserkészvezető, szülő, akik lehetőségükhöz mérten szintén küldtek támogatást. A közadakozáson túl komoly közösségi munka is zajlott: a tervezést és a belső munkálatokat önkéntes cserkészvezetők csinálták meg szabadidejükben. A berendezést a Mészáros család adományaiból tudták finanszírozni. Kovács Györgynek, a Cserkészpark Igazgatónak a projekt kitartó és célszerű kivitelezését, Kozmon Györgynek pedig igényes tervezési munkáját köszöni meg a közösség. A cserkészek hálásak mindenkinek, akik bármilyen módon hozzájárultak a közös sikerhez!

Végül, de nem utolsó sorban a Hontalan Sasoknak hála, hogy a magyarországi cserkész hagyományt idegenben is megőrizték, és továbbadták a világon szétszórt magyar származású ifjúságnak!

Dorgay Zsófia

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.