Szakemberek szerint jelentősen megnőtt a koronavírussal való megfertőződés veszélye azáltal, hogy az Alkotmánybíróság döntése nyomán egyre több bizonyított vagy potenciális beteg hagyja el a kórházakat, karanténközpontokat.

Tucatjával hagyják el a kórházakat az új típusú koronavírussal fertőzött betegek, fertőzésgyanús személyek, de a karanténközpontok is kiürültek az Alkotmánybíróság döntése nyomán.

Az erdélyi megyékben is egyre többen választják az otthoni elkülönítést és távoznak saját felelősségre a kórházból, mióta a kormány nem tudja bennfekvésre kötelezni a Covid-19-ben szenvedőket.

Szeben megyében például a koronavírusos betegek ápolására átállt nagyszebeni TBC kórházban kezeltek több mint felének lett elege a bennfekvésből, és döntött úgy, hogy saját felelősségre otthon folytatja a kezelést. A helyi sajtó szerint 28 bizonyítottan fertőzött személy kérte, hogy hazaengedjék, és újabb négy fertőzött távozott a megyei sürgősségi kórházból is.

ReklámTas J Nadas, Esq

A prefektúra közölte: a megyében jelenleg 73 Covid-19 betegséggel diagnosztizált személyt ápolnak kórházban, ezek közül 48-at a megyei sürgősségi kórház több részlegén, illetve az intenzív osztályon.

Nem kértek a váradi kórházból a szalontai asszisztensek

Bihar megyében a nagyszalontai kórházban keletkezett góc asszisztensnői voltak az elsők, akik nemet mondtak a nagyváradi városi kórház fertőző részlegére való beutalásra.

A szalontai kórház rehabilitációs részegén megfertőződött hat alkalmazottból négyen – három asszisztens és egy ápoló – azután döntött az otthoni kezelés lehetősége mellett, hogy „meglátogatta” a váradi egészségügyi intézményt. A Bihoreanul.ro beszámolója szerint az asszisztenseket vasárnap gépkocsival vitték a váradi kórházba, ahol a hivatalos dokumentumok kitöltésekor négyen visszautasították a kórházi kezelést.

Adrian Haţegan, az egészségügyi alkalmazottakat foglalkoztató szalontai kórház menedzsere szerint az amúgy tünetmentes betegek önkéntesen vállalták az otthoni elkülönítést, bár az Alkotmánybíróság döntése értelmében erre sem lehet kötelezni őket.

Az egyik asszisztens lánya a lapnak azzal indokolta a szalontaiak döntését, hogy a váradi egészségügyi alkalmazottak „rosszul bántak velük”, nem engedték őket mosdóba, és hogy a várakozási idő alatt kimenjenek az intézmény udvarára.

Ráadásul, állította a nyilatkozó, nem is tájékoztatták őket, hogy kórházba akarják utalni őket, ez csak a helyszínen derül ki, azt hitték, újratesztelés miatt kell Váradra menniük.

Kiürültek a karanténközpontok

Az Alkotmánybíróság döntése Bihar megye egyetlen még aktív karanténközpontját is kiürítette, a feketeerdei létesítményből 7, nagy kockázatú országból érkezett személyt tartottak elszigetelve a hatóságok, miután korábban megszegték az otthoni elkülönítés szabályait. Már következmény nélkül megtehetik, és a taláros testület döntése óta a rendőrség a több mint hatszáz otthonában leszigetelt személyt sem ellenőriz.

Nincs senki intézményes karanténban, illetve otthoni elszigetelésben Hunyad megyében sem, az egyetlen intézmény, mely egy petrozsényi szállóban működött, bezárta kapuit, a lakók ugyanis a csendőri őrizet megszűnte után hazamentek.

A prefektúra közlése szerint Hunyad megyében pénteken még 914 fertőzésgyanús személyt tartottak megfigyelés alatt. Hasonló a helyzet az ország déli részén is, számolt be a G4Media, Dolj és Teleorman megyében is kiürültek a karanténközpontok, de a több mint 1200 fertőzöttet regisztrált Botoșani megyében sem ellenőrzik már a betegek kontaktjait és más fertőzésgyanús személyeket.

Orvosok: nőtt a kockázat

Az orvosok arra figyelmeztetnek, hogy az Alkotmánybíróság döntése nyomán a bizonyítottan vagy potenciálisan fertőzött személyek oda mehetnek, ahova akarnak, így amennyiben vírushordozók, nagy a veszélye, hogy másokat is megfertőzzenek.

Ezért a szakemberek szerint ebben az időszakban az eddiginél is fontosabbak az óvintézkedések, a maszkviselés, a fizikai távolságtartás és a higiéniai szabályok betartása.

Mint arról beszámoltunk, Romániában egy alkotmánybírósági döntés nyomán megszűnt a koronavírus-járvány megfékezését célzó karanténintézkedések jogalapja, így a hatóságok már csak ajánlhatják a fertőzötteknek, vagy a járvány sújtotta országokból érkezőknek, de nem kényszeríthetik őket, hogy legalább két hétig ne érintkezzenek senkivel.

Az alkotmánybíróság június 25-i – csütörtökön hatályba lépett – döntése által előidézett joghézagra csak a hétvégén derült fény,

eszerint nem lehet miniszteri rendelet szintjén karanténintézkedéseket hozni, de a kormány eddig nem ismerte el nyilvánosan, hogy a rendelkezés következményeként senkit sem lehet már akarata ellenére kórházban, vagy karanténban tartani Romániában.

Az Orban-kabinet hétfőn elfogadta a járványhelyzetben vagy biológiai veszély esetén elrendelhető közegészségügyi intézkedésekre vonatkozó törvénytervezetet, ezt azonban még a parlamentnek is jóvá kell hagynia.

(Krónika)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.