2026. október 9. és 11. között New Yorkban rendezik meg a Magyar Baptista Fiatalok Ifjúsági Konferenciáját, amelyre az Egyesült Államok és Kanada több pontjáról, valamint Erdélyből és Magyarországról is érkeznek résztvevők. A találkozó fő szolgálattevője Uzonyi Barnabás péceli baptista lelkipásztor lesz, a zenei szolgálatot pedig az erdélyi EMaBISZ Worship csapata végzi. A New York-i hétvégét követően pedig a dicsőítő csapat körútra indul: Chicago, Detroit, Cleveland és Toronto is szerepel az állomások között. A szervezők és a zenészek célja, hogy a magyar keresztény közösségekben élő fiatalok számára találkozási, lelki feltöltődési és közös dicsőítési lehetőséget teremtsenek.

YouTube player

A konferencia hátteréről Szűcs Dávid, Kaliforniában szolgáló lelkipásztor, a rendezvény egyik szervezője beszélt a Bocskai Rádióban. Mint elmondta, az észak-amerikai magyar baptista fiatalok több gyülekezetben vannak jelen: New Yorkban, Chicagóban, Detroitban, Clevelandben, Torontóban, Kaliforniában és Floridában is működnek magyar baptista közösségek, emellett olyan államokból is érkeznek fiatalok, ahol nincs helyben gyülekezet. Colorado és Tennessee például olyan területek, ahonnan rendszeresen kapcsolódnak be a közösségi életbe.

Szűcs Dávid szerint a baptista fiatalok létszáma Észak-Amerikában mintegy 70–80 főre tehető, egy-egy nagyobb rendezvényen azonban a kisebbek és a szülők is részt vesznek, ezért a New York-i konferenciára legalább 150 vendéget várnak.

A közösségi találkozásoknak különös jelentőséget adnak a nagy földrajzi távolságok. Az észak-amerikai magyar baptista közösségben évente két kiemelkedő ifjúsági eseményt rendeznek: a tavaszi és az őszi konferenciát. Ezekre az egész észak-amerikai szövetségből várják a résztvevőket, és az alkalmakhoz időnként Erdélyből vagy Magyarországról érkezők is csatlakoznak.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

A New York-i konferencia témáját a beszélgetés idején még nem hirdették meg, a szervezők azonban azt hangsúlyozták, hogy az alkalmak középpontjában Istenre figyelés, az ige meghallása, az evangélium hirdetése és a hitben való megerősödés áll. A fő szolgálattevő Uzonyi Barnabás, a péceli gyülekezet lelkipásztora lesz.

„Mindig úgy gondoljuk, hogy ezek az alkalmak segítenek a fiataloknak abban, hogy elmélyítsék a bibliaismeretüket, élő hitre találjanak, és így meg tudják élni a hétköznapokban a keresztény hitüket” – fogalmazott a kaliforniai lelkipásztor.

A konferenciához szorosan kapcsolódik az EMaBISZ Worship észak-amerikai szolgálati körútja. A csapat nevében Moroz Tamás, erdélyi lelkipásztor beszélt a kezdetekről. Az EMABISZ az Erdélyi Magyar Baptista Ifjúsági Szövetség rövidítése, a Worship pedig a zenei szolgálat és az istendicsőítés irányára utal. A csapat létrejöttének gondolata az ifjúsági szövetség vezetőségében fogalmazódott meg: olyan énekeket szerettek volna létrehozni, amelyek teológiailag megalapozottak, ugyanakkor zeneileg is igényesek.

A projekt a koronavírus-járvány idején indult el, és a csapat dalait egyre többen kezdték hallgatni. Ez megerősítette a tagokat abban, hogy folytassák a szolgálatot. Az EMaBISZ Worship azóta Erdélyben és Magyarországon is szolgált, és más országokban élő magyar gyülekezetektől is kapott meghívásokat. Az észak-amerikai út azonban új, nagy lehetőséget jelent számukra. A csapat tagjai a koncertsorozat előtt lelkiekben is készülnek: minden kedden imaközösséget tartanak, és azért imádkoznak, hogy szolgálatuk áldás lehessen a diaszpóra számára.

A turné során nem minden helyszínen ugyanaz a repertoár hangzik majd el. A szervezők előzetesen felvették a kapcsolatot a fogadó gyülekezetek lelkipásztoraival, akik maguk is küldtek kéréseket az elhangzó énekekre vonatkozóan. A zenei szolgálat mellett bizonyságtételek és igei üzenetek is helyet kapnak az alkalmakon. Az igehirdetés szolgálatát elsősorban Bogya Áron, a marosvásárhelyi gyülekezet lelkipásztora vállalta.

Az EMaBISZ Worship számára ugyanakkor fontos, hogy a rendezvények ne hagyományos értelemben vett koncertek legyenek. Moroz Tamás hangsúlyozta: „Mi nem mi akarunk dicsőíteni, hanem szeretnénk vezetni a jelenlevőket, a hallgatókat a dicsőítésben. Mi együtt szeretnénk dicsőíteni az Istent” – mondta a lelkipásztor.

A zenekarral Clevelandben október 17-én találkozhatnak, a Magyar Baptista Gyülekezetben. A szervezők minden érdeklődőt várnak, nem kizárólag a baptista fiatalokat, hiszen a szolgálatok célja a találkozás és közös ima.

Az őszi ifjúsági konferenciára való előzetes jelentkezés elsősorban a szállás, az étkezés és a programok megszervezése miatt szükséges, a ezen a linken keresztül tehetik meg az érdeklődők.

A New York-i hétvége azért is kiemelkedő esemény a baptista közösség számára, mert az észak-amerikai magyar fiatalok nagy földrajzi távolságok mellett tartják egymással a kapcsolatot.  A szervezők és az EMaBISZ Worship tagjai egyaránt abban bíznak, hogy a találkozások és a közös dicsőítés megerősítik azokat, akik kisebb magyar közösségekben, egymástól távol élik meg hitüket. Ahogy Moroz Tamás fogalmazott, nem az a céljuk, hogy a közönség egyszerűen meghallgassa őket, hanem hogy „együtt énekeljünk és dicsőítsük az Úr Jézus Krisztust”.

Dorgay Zsófia

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!

 


SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.