Folytatódott kedden a múlt heti, több száz halálos áldozattal járó indiai vasúti szerencsétlenségben elhunytak azonosítása, a hatóságok azt közölték, több mint száz ember személyazonosságát még mindig nem sikerült kideríteni.

Az állam székhelyén található kórházban az azonosítás megkönnyítése érdekében a holttestekről készült felvételeket televízióképernyőkön vetítik, hogy az eltűnt családtagokat kereső rokonok hamarabb felismerhessék őket.

Emellett részletes listát is készítettek minden egyes holttest jellemzőiről, a rokonok pedig megtekinthetik a róluk készült fotókat is.

ReklámGolden Anniversary Tas J Nadas, Esq

A szerencsétlenség pénteken, Balaszur közelében történt, mintegy 200 kilométerre Bhuvanesvartól, Orisza állam fővárosától. A tragédiában legalább 288-an meghaltak és 900-an megsérültek, ez volt az elmúlt közel harminc év leghalálosabb vasúti balesete.

Asvini Vaisnav indiai vasúti miniszter a hét végén azt közölte, a tragédiát az elektronikus jelzőrendszer hibája okozta.

A Times of India című napilap szerint a Coromandel Express zöld jelzést kapott a Kolkata és Csennai közötti fővonalon, de emberi hiba miatt egy olyan vágányra terelték, ahol egy tehervonat közlekedett. A személyvonat ezután mintegy 130 kilométeres óránkénti sebességgel összeütközött a tehervonattal.

Három kocsi ezután a szomszédos vágányra zuhant, és egy Bengaluru és Kolkata között közlekedő gyorsvonat hátuljának ütközött.

Ez az ország történetének egyik legsúlyosabb vasúti katasztrófája, a nyomozás jelenleg is tart.

(Magyar Nemzet)

Borítókép: Mentők a helyszínen 2023. június 3-án, miután az előző este kisiklott egy személyszállító vonat, egy szemből érkező másik pedig ráborult a vagonjaira a kelet-indiai Orissza állam Balaszur körzetében. Több mint 280 ember életét vesztette, több mint 850 peddig megsérült (Fotó: MTI/AP)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.