A Kormányinfón Gulyás Gergely lerántotta a leplet a munkáshitelről, amely számos családnak és fiatal dolgozónak jelenthet óriási segítséget.

Ahogy azt lapunk már közölte, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő a Kormányinfón beszélt az új gazdaságpolitikáról, a kormány legfrissebb döntéseiről és a nemzeti konzultációról, miközben számos döntés a 2025-ös költségvetéshez és az új gazdasági akcióterv 21 pontjához kapcsolódott.

Mint kiderült: a részletekről folyamatosak az egyeztetések, a legfontosabb kérdésekről a nemzeti konzultációban is véleményt nyilváníthatnak a magyarok.

De konkrétumokat is hallottunk, így többet is megtudhattunk többek között a munkáshitelről, amiről például az is kiderült, hogy a 17-25 év közöttiek lesznek rá jogosultak. A hitellel összesen 4 millió forintot lehet felvenni, ez szabadon felhasználható és kamatmentes.

ReklámTas J Nadas, Esq

Azonban feltételekhez kötött, így heti 20 órát muszáj hozzá dolgozni, vagy vállalkozónak kell lenni, továbbá a hiteligénylőnek legalább 5 évig kell Magyarországon dolgoznia.

Ám a hitellel a kormány leginkább a családosokat támogatná, ami abból is egyértelmű, hogy egy gyermek születése után két évig nem kell törleszteni, még egy gyerek esetén pedig újabb két évvel kitolható a törlesztés, sőt a felére csökken a tőke összege, harmadik gyerek esetén pedig teljesen elengedik.

A munkáshitel 2025. január 1-től vehető fel, és ezzel a kormány azoknak a fiataloknak is egyenlő lehetőséget kíván biztosítani, akik diákhitelre nem jogosultak. Szakmunkás végzettség nem szükséges hozzá, emiatt a szakképesítéssel nem rendelkező, dolgozó fiatalok is élhetnek vele.

Egészen pontosan ilyen feltételek mellett igényelhető a munkáshitel:- van gyermekvállalási kedvezmény, ami a hitelszerződés megkötése után született gyerekekre vonatkozik

A munkáshitel célja nem titkoltan az, hogy a kormány az fiatal munkavállalóknak is támogatást nyújtson, akik a diákhitelre nem pályázhatnak, ellenben szeretnék megvalósítani vállalkozással, járművásárlással, lakhatással, családalapítással kapcsolatos céljaikat.

Emellett a munkáshitellel azt is szeretnék elérni, hogy ezzel enyhítsék a fiatalkori munkanélküliséget és a szakmunkáshiányt.

A munkáshitel konstrukciója a Bankmonitor.hu szerint a kisebb összeg ellenére is a Babaváró támogatáshoz hasonlít. De gyermekáldás esetén a diákhitel-elengedése is hasonlóképpen működik, így elmondható, hogy a már létező megoldásokból lett összeállítva a munkáshitel.

A lap egy példával is élt, ami szerint a 4 millió forintos hitel kamatmentesség mellett havonta 33 333 forint törlesztőrészletet jelent 10 éves, azaz 120 hónapos futamidővel. Ha viszont a futamidő 2. évének végén az adósnak gyermeke születik, 2 évre felfüggesztheti a törlesztést. Amennyiben a fennálló tartozás változatlan marad, ebben az esetben ez legyen 3 200 000 forint, és a 4. év végén, azaz a 2 év lejártakor a második gyermek is érkezik,

akkor a fennálló tőketartozás felét, azaz jelen esetben 1,6 millió forintot elengednek a hitelből. Ráadásul a törlesztést is további 2 évig lehet szüneteltetni.

Ha pedig valakinél még a 3. gyermek is megérkezik, tegyük fel, a 6. év végén, akkor számukra a teljes fennmaradó tőketartozás elengedésre kerül. Így végül a 4 millió forint után az adós összesen 800 ezer forintot fizet vissza, a munkáshitel pedig ezzel egy 3,2 millió forint vissza nem térítendő támogatássá alakul.

Ezzel szemben manapság egy azonos, 4 millió forint összegű, 7 éves futamidejű személyi hitelt 500 ezer forint nettó jövedelem mellett nagyjából 10,99 százalékos kamattal lehet igényelni. Ennél a törlesztőrészlet havi 68 790 forint, a teljes visszafizetés pedig végül 5 778 366 forintra jön ki. Magyarul a munkáshitel már a kamatmentességével is előnyt jelent, de családalapítás mellett pláne megéri élni vele.

(Mandiner)

Borítókép: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő a Kormányinfón beszélt az új gazdaságpolitikáról, a kormány legfrissebb döntéseiről és a nemzeti konzultációról. Fotó: Czeglédi Zsolt

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.