Jó barátjának nevezte Orbán Viktor kormányfőt csütörtökön Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az újabb magyarországi tájékoztató kampány ellenére, és hangsúlyozta, hogy elég volt a gyűlöletből Európában.

„Teljességgel képtelen vagyok arra, hogy utáljak valakit. Nagyon meglepődtem, amikor láttam ezeket a gyűlölettel teli plakátokat Magyarországon, de nem adom fel, én nem vagyok olyan, pont az ellenkezője akarok lenni” – mondta Juncker egy brüsszeli rendezvényen kérdésre válaszolva, jó barátjának nevezve Orbán Viktort.

„Nincs előrelépés Európában, ha a nemzetek egymás ellen harcolnak, nincs haladás gyűlölet mellett. Itt már tartottunk, elég volt belőle” – fogalmazott.

Az Európai Bizottság álhírnek, dezinformációnak minősítette a magyar kormány legújabb kampányának anyagait, amelyeken Jean-Claude Juncker és Soros György magyar–amerikai üzletember fotója látható a következő szöveggel: „Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel. Be akarják vezetni a kötelező betelepítési kvótát. Gyengíteni akarják a tagállamok határvédelmi jogait. Migránsvízummal könnyítenék a bevándorlást.”

Juncker erre reagálva korábban kijelentette, hogy „hazugságok ellen nem sokat lehet tenni”, s úgy vélekedett, hogy a Fidesznek nincs helye az Európai Néppártban.

Teljes szolidaritásáról biztosította csütörtökön Angela Merkel német kancellár Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét a migrációval foglalkozó magyar kormányzati kampánnyal kapcsolatban.

„Teljes mértékben kiállok Jean-Claude Juncker mellett, szolidárisak vagyunk, és ezt a Magyarországgal folytatandó tárgyalásainkon is világossá tesszük majd” – mondta a német kancellár a Burkina Fasó-i elnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján újságírók kérdésére válaszolva. Merkel válaszát a dpa német hírügynökség ismertette. Markus Söder, a német szövetségi kormánykoalícióban részt vevő Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke azt mondta: „Bajorország és a CSU mindig is jó kapcsolatokat ápolt Magyarországgal, de Orbán Viktor kijelentései elfogadhatatlanok.” A bajor tartományi kormányfő a Frankfurter Allgemeine Zeitung című napilap pénteki számából előzetesen idézett nyilatkozata szerint hozzátette, hogy a magyar miniszterelnök által választott út „sajnos rossz irányba vezet”.

Manfred Weber, az CSU alelnöke, az Európai Néppárt frakcióvezetője a Süddeutsche Zeitung című német lap pénteki számában megjelenő, előzetesen ismertetett nyilatkozata szerint úgy vélekedett, hogy a magyar kormányfő évértékelő beszédének egyes részei és a migrációval kapcsolatos új kormányzati kampány „nagyfokú értetlenséget és bosszúságot váltottak ki az Európai Néppártban”. A politikus elfogadhatatlannak nevezett némely megfogalmazásokat, és hozzátette: arra számít, hogy a CSU és a nagyobbik uniópárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) is foglalkozni fog az üggyel.

A CDU elnöke a Fidesszel folytatott rendszeres párbeszéd megszakításával fenyegetett. Annegret Kramp-Karrenbauer a Der Spiegel című német közéleti magazinnak csütörtökön azt mondta, a múltban azon dolgoztunk testvérpártjaikkal az Európai Néppártban, hogy Európa egységbe forrjon, és ez azt is magában foglalja, hogy nem hagyják, hogy a vitás kérdések Európa újbóli megosztottságához vezessenek.

Ez a cél azonban veszélybe került az Orbán Viktor vezette Fidesz legújabb, „felfoghatatlan és alaptalan” vádjai miatt. „Az Európai Néppárt egésze gyengül és sérül miattuk” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a CDU nyomatékosítani fogja erről szóló állásfoglalását a Fidesszel folytatott rendszeres párbeszédben. Amennyiben viszont e keretek között többé nem sikerül egyetértésre jutni az EPP céljairól, a párbeszéd értelmetlenné válik, és ezáltal véget ér – jelentette ki. Annegret Kramp-Karrenbauer szerint a magyar félnek kell tartósan bizonyítania, hogy még mindig úgy érzi, az Európai Néppárthoz tartozik.

A CDU/CSU európai parlamenti csoportjának vezetője, Daniel Caspary a Der Spiegelnek tűrhetetlennek nevezte, amit „Orbán Viktor csinál”. A CSU belpolitikai szóvivője a német szövetségi törvényhozás alsóházában (Bundestag), Volker Ullrich pedig elfogadhatatlannak nevezte a magyar kormányzati kampányt. „Világossá kell tennünk az EPP-ben, hogy az európai értékek – mint a jogállamiság és az alapvető jogok tiszteletben tartása – mindenkire vonatkoznak, Orbán Viktorra is”.

A héten indult Magyarországon az új bevándorlásellenes plakátkampány az „Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel!” szlogennel. A plakátokon Jean-Claude Juncker és Soros György, magyar származású amerikai milliárdos arcképe látható.

Forrás: MTI / MTVA Híradó
Borítókép: MTI

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.