Szűz Mária, Isten Anyja ünnepén Mária szívéről elmélkedve a pápa minden édesanya szívére gondolt és a Béke 58. Világnapján ismét felemelte szavát minden háború ellen: „Milyen szép a béke, amely megörvendezteti a népek életét! Milyen embertelen a háború, amely összetöri az édesanyák szívét!” – szögezte le a pápa.

Az újszülött Messiás az Atya irgalmát nyilvánítja ki, Mária szívében ott dobog a megváltás reménye minden teremtmény számára – tanította a Szentatya a gyermek Jézusról és Mária szívéről szóló beszédében.

Folytatódik Karácsony meglepetése és öröme

Kedves testvéreim, Boldog Új Évet kívánok – fordult a hívekhez Ferenc pápa, majd Szűz Mária istenanyasága ünnepének evangéliumi szakaszához, a pásztorok betlehemi érkezéséhez (Lk 2,16-21) fűzte gondolatait, megállapítva, hogy folytatódik Karácsony meglepetése és öröme. Az angyaloktól kapott üzenet után a pásztorok sietve Betlehembe érkeztek és „megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisdedet”. Ez a találkozás mindenkit ámulattal tölt el, mert a pásztorok „elhíresztelték azt is, amit már előbb megtudtak a gyermekről”, vagyis azt, hogy az újszülött az „Üdvözítő”, a „Messiás és az Úr” (Lk 2,11)! – mondta Ferenc pápa. Gondolkodjunk el azon, amit a pásztorok láttak Betlehemben, vagyis a gyermek Jézuson, és azon is, amit nem láttak, vagyis Mária szívén, amely mindezeket a tényeket megőrizte és el-elgondolkodott rajtuk – kérte a Szentatya.

ReklámTas J Nadas, Esq

Jézus megszületett, hogy nekünk adja életét

Mindenekelőtt a gyermek Jézusról elmélkedve emlékeztetett a héber név jelentésére: „Isten üdvözít”, és Jézus valóban éppen ezt fogja tenni. Az Úr ugyanis azért jött el a világra, hogy nekünk adja saját életét. Minden ember valakinek a gyermeke, de egyikünk sem választotta születését – állapította meg a Szentatya, rámutatva, hogy Isten választása éppen az volt, hogy megszületik értünk: Jézus Isten örök szeretetének kinyilatkoztatása, aki békét hoz a világba.

Mária szívében dobog a megváltás reménye minden teremtmény számára

Az újszülött Messiás az Atya irgalmát nyilvánítja ki. Ehhez csatlakozik Mária, a Szűzanya szíve. Ez a szív az a fül, amely meghallotta Gábriel arkangyaltól Jézus születésének hírül adását; ez a szív a Józsefnek nyújtott jegyesi kéz; ez a szív az az ölelés, amely Erzsébetet karolta át öregkorában. Mária, ami Anyánk szívében ott dobog a megváltás reménye minden teremtmény számára – mutatott rá Ferenc pápa.

A háború összetöri az édesanyák szívét

Az anyák, az anyák mindig szívükön hordozzák gyermekeik sorsát. Ma, az évnek ezen az első napján, a Béke Világnapján, gondoljunk minden édesanyára, akik örülnek a szívükben, és minden édesanyára, akiknek a szíve tele van bánattal, mert gyermekeiket elvitte az erőszak, a büszkeség, a gyűlölet. Milyen szép a béke, amely megörvendezteti a népek életét! Milyen embertelen a háború, amely összetöri az édesanyák szívét! – hangsúlyozta Ferenc pápa.

Jézus születése az üdvösség üzenete

Ezeknek a gondolatoknak a fényében a Szentatya a következő kérdések feltevését javasolta mindenki számára: tudom-e csendben szemlélni Jézus születését? Törekszem-e rá, hogy szívemben megőrizzem ezt az Eseményt, amely jóságának és az üdvösségnek az üzenete? És hogyan tudok viszonozni egy ilyen nagyszerű ajándékot a béke, a megbocsátás, a kiengesztelődés ingyenes gesztusával? Mindnyájan találunk ebben valamiféle tennivalót. Végül Mária istenanyasága ünnepén Ferenc pápa ezekkel a szavakkal fohászkodott a Szűzanyához: „Mária, Isten Szent Anyja tanítson meg minket arra, hogy megőrizzük szívünkben az evangélium örömét és tanúságot tegyünk róla a világban”.

(Vatikáni Rádió)

Borítókép: Az újév első Úrangyala imádsága.  Fotó: VATICAN MEDIA Divisione Foto)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.