A Marosvásárhelyi Táblabíróság szerdán jogerősen felmentette a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) vádjai alól Ráduly Róbert Kálmánt, Csíkszereda polgármesterét és Szőke Domokost, Csíkszereda alpolgármesterét.

Az ítélet kivonatát a romániai bíróságok portálján tették közzé. A táblabíróság megalapozatlannak tartotta és elutasította a DNA fellebbezését a hasonló első fokú ítélet ellen.

Ráduly Róbertet 2015 júniusban a DNA háromrendbeli hivatali visszaéléssel és összeférhetetlenséggel, Szőke Domokost pedig négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirathamisításra való felbujtással vádolta meg.

Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos perének fellebbviteli tárgyalása során az összes, korábban megidézett tanút meg kellett hallgatnia a bíróságnak, mivel felmentő ítélet esetében ez az előírás. A tanúmeghallgatás májusban kezdődött el, hat tárgyalást tartottak, amelyeken sorra megjelentek a tanúk, akik vallomásaikban fenntartották korábbi nyilatkozataikat.

Az elsőfokú tárgyalás végén tavaly októberben mentette fel a Maros Megyei Törvényszék a két elöljárót a hivatali visszaélés, érdekkonfliktus, illetve okirat-hamisításra való felbujtás vádjai alól, ez most jogerőre emelkedett.

Cáfolták a vádakat

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) vádiratában azt állította, hogya vádlottak megkárosították a Hargita és Kovászna megyei ortodox püspökséget, amikor a Sapientia egyetemnek kiadott építkezési engedély kibocsátásakor nem vették figyelembe az ortodox templom műemlék jellegét.

Ezt a vádemelés után cáfolta Andrei Moldovan, Kovászna és Hargita megye ortodox püspöke, aki arra sem volt hajlandó, hogy károsult félként részt vegyen a perben.

A vádak szerint 2007 és 2011 között Ráduly és Szőke több alkalommal hagyott jóvá indokolatlan kifizetéseket egy kataszteri felméréseket elvégző cég számára anélkül, hogy ezeket törvényes módon átvették volna, jogosulatlanul használták országon belüli kiszállásra a hivatali gépkocsit, Szőke esetében egy ingatlanbérleti szerződés törvénytelennek vélt módosítása, illetve a taplocai borvízforrás melletti parkot elkészítő cégnek egy összeg indokolatlan kifizetése volt a vád.

Az elöljárók végig ártatlanságukat hangoztatták, a tanúk vallomásai pedig megcáfolták a DNA állításait.

(Magyar Hírlap / Székelyhon)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.