Az 56. Magyar Kongresszus keretében az idén két borszakértő előbb elméleti síkon osztott meg néhány alapvető információt a borászatról, a borok fajtáiról, azok osztályozásáról, illetve a magyar borvidékekről. Majd a kedvcsináló előadás után az jelenlévőknek alkalmuk nyílt néhány ízletes bor megkóstolására is.

A kongresszus folyamán a borok szeretetéről és a borok világába vezető útról beszélgettünk egy interjú kapcsán Juhász Péterrel és Pólya Viktorral, két Calasanctius Training Porgram ösztöndíjasával.

A beszélgetés során a két szakértőtől megtudhattuk, hogy miért is épp a magyar borvidékek és a magyar borok bemutatása volt az előadásuk fő témája. Illetve az is kiderült, hogy bár a magyar borászat történelmére alapozva, de a jövőbe tekintően építették fel az előadásukat keresve arra a kérdésre a választ, hogy világhírűek-e a magyar borok, illetve hol van a magyar bortermelés és borászat helye, milyen irányba kell tovább haladni ezen a téren.

A borokkal való foglalkozásuk, azok mind jobbani megismerése egész 2008/2009-re nyúlik vissza mindkét fiatalember életében, amikor egy szakkollégiumi borkóstoló rendezvény után máris magával jött ennek szeretete és nem sok idő elteltével máris szakkurzuson vettek részt és megszerezték a sommelier (borszakértő) képesítést is.

ReklámTas J Nadas, Esq

Az előadás nagy érdekeltségnek örvendett, de az interjúból kiderül az is, hogy milyen érdekeltség lengi körül a magyar borokat a különböző vidékeken vagy akár a világban.

Aki még mélyebben el akar ebben a témában merülni és kíváncsi a fiatal szakemberekkel való teljes interjúra, az alább meghallgathatja a teljes interjút:

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.