Az 1956-os forradalom és szabadságharc hetvenedik évfordulója a chicagói magyar közösség számára is kiemelt jelentőségű. A jubileumi programok középpontjában a norridge-i református templom udvarán álló 1956-os emlékmű, valamint a Szent István római katolikus templomban rendezett központi ünnepség áll. Demeter András, a Chicagói Kultúrtanács elnöke a megemlékezések részleteiről, az emlékmű különleges történetéről és arról beszélt a Bocskai Rádióban, miért tartja személyes kötelességének a forradalom örökségének továbbadását.
Az első chicagói megemlékezés október 18-án, vasárnap volt a norridge-i magyar református templom udvarán, ahol az 1956-os szabadságharcosok emlékművénél tartottak koszorúzást. Vasárnap, október 25-én pedig a Szent István római katolikus templomban rendezik meg a központi ünnepséget.
A hétvégi program ökumenikus istentisztelettel kezdődik, amelyen a különböző egyházak lelkészei közösen működnek közre. A szertartást a norridge-i gyülekezet fiataljai is gazdagítják majd keresztény zenei szolgálatukkal. Az istentisztelet után a templom dísztermében kulturális műsor következik, amelyben iskolások, cserkészek és a Borozda Néptáncegyüttes lépnek fel. Az ünnepi beszédet a chicagói magyar főkonzulátus képviselője mondja el.
Demeter András hangsúlyozta, hogy a rendezvény célja a közösség lelki megerősítése is. A szervezők azt szeretnék, ha a résztvevők nemcsak a közös étkezés és a kulturális programok élményével, hanem a történelmi emlékezés jelentőségét átélve térnének haza.
A norridge-i református templom udvarán álló 1956-os emlékmű a chicagói magyar közösség történetének fontos része. Demeter András elmondása szerint a szervezők kutatásokkal, dokumentumokkal támasztották alá, hogy az alkotás a maga típusában a világ első ilyen emlékműve volt. Bár korábban egy Buenos Aires-i szobrot is az elsők között tartottak számon, a chicagói közösségnek sikerült igazolnia saját emlékművének korábbi történetét.
A Kur Csaba felvidéki szobrászművész által 1982-ben készített alkotás egy szabadságharcost ábrázol, aki kezében a forradalom jelképévé vált lyukas magyar zászlót tartja. A szobor eredetileg az Ohio állambeli Akronban, a Lórántffy Otthon kertjében állt. Miután az intézményt eladták, az új tulajdonos számára már nem volt fontos az 1956-os emlékmű, ezért a norridge-i református gyülekezet úgy döntött, hogy gondoskodik a megmentéséről és új helyre szállításáról.
Az alkotást 2017-ben, a reformáció 500. évfordulójához kapcsolódó ünnepségsorozat részeként avatták fel a templom főbejárata mellett. Azóta minden évben itt kezdődik a chicagói magyar közösség október 23-ához kapcsolódó megemlékezése.
Az emlékmű környezete az utóbbi időben tovább szépült: szeptemberben felavatták a templom új haranglábját is, amelybe egy több mint kilencvenéves harang került. A harang a közösség ajándékaként talált új otthonra, és ma már az istentiszteletekre is ezzel hívják a híveket.
A hetvenedik évfordulóhoz kapcsolódó megemlékezések egyik fontos eleme az 1956-os forradalom résztvevői és a közösség azóta elhunyt tagjai előtti tisztelgés volt. Demeter András elmondása szerint az egykori szabadságharcosok közül egyre kevesebben vannak életben: az idei évben is ketten hunytak el. A szervezők ezért egy jelképes jelenettel idézték fel mindazokat, akik már nem lehettek jelen az ünnepségen. Amikor a közösség egyik ügyes versmondó diákja előadta az 1956-os költeményt, egy üres széket helyeztek ki, rajta viharkabáttal és egy gyertyával.
A még élő, személyesen meghívott szabadságharcosokat pedig virágcsokorral köszöntötték a fiatalok, és személyesen mondtak köszönetet nekik mindazért, amit ők egykor a szabadságért tettek.
A kezdeményezés célja, hogy a chicagói magyar közösség ne csupán történelmi eseményként emlékezzen 1956-ra, hanem személyes tiszteletét és háláját is kifejezze azok iránt, akik átélték a forradalmat, és életük kockáztatásával álltak ki a szabadság mellett.
Demeter András számára 1956 emlékezete nem pusztán történelmi kérdés, hanem családi örökség is. Erdélyben nőtt fel, ahol a kommunista diktatúra idején a forradalomról nyíltan beszélni sem lehetett. Egyik nagybátyja a forradalom után Brassóban, a posztógyárban dolgozott, ahol hozzáértésének köszönhetően a szövőszékek javításával foglalkozott. Ennek ellenére többször meghurcolták, napokra rendőrségi őrizetbe vették, és súlyos bántalmazásokat kellett elszenvednie.
Demeter András felidézte, hogy bár nagybátyjával sokszor beszélgetett, az 1956-os események valódi történetét végül Amerikában, az egykori szabadságharcosok személyes visszaemlékezéseiből ismerte meg. Ezekben a beszélgetésekben újra és újra visszatért a hála gondolata: sokan úgy érezték, kegyelem, hogy a megpróbáltatások után még életben lehetnek.
A felmenőivel történetek megerősítették benne, hogy a forradalom emlékét kötelesség továbbadni. Különösen fontosnak tartja, hogy gyermekei és unokái is megismerjék, mi történt 1956-ban, és milyen árat fizettek azok, akik szembeszálltak az elnyomással.
„A szabadság az nincs, nem jön ingyen, annak ára van.” Hálával gondol mindazokra, akik életüket áldozták, harcoltak, és ellenálltak annak, hogy Magyarországot eltiporják. Bár a túlerő végül győzött, a történelmi tapasztalat arra kötelezi a későbbi nemzedékeket, hogy mindent megtegyenek azért, hogy hasonló események többé ne ismétlődhessenek meg.
Beszélgetését édesanyja szavaival zárta, amelyek a nehéz időkben is reményt adtak a családjának: „Lesz még búza, lesz még lágy kenyér. Higgy, remélj, mert a jövő előtted van.”
Dorgay Zsófia
Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!
