Ötszázalékos és fokozatosan emelkedő, gyakorlatilag migrációs büntetővámot vet ki Donald Trump Mexikóra. Az amerikai elnök szerint a szomszédos ország nem tesz eleget a területén áthaladó közép-amerikai migránsok megállítására.

Először 5 százalékos, majd októberig fokozatosan 25 százalékra emelkedő vámmal sújt minden mexikói terméket az Egyesült Államok. Donald Trump elnök döntése szerint a fokozatosan emelkedő és példa nélküli büntetés addig marad érvényben, amíg Mexikó nem tesz lépéseket, hogy „jelentősen mérsékelje az illegális migrációt”. Trump azt mondta, hogy a Nemzetközi Vészhelyzetben hozott Gazdasági Döntések nevű törvény jogosítja fel, hogy a Kongresszus megkerülésével bevezesse az intézkedést.

„Mexikó nem engedheti, hogy több százezer ember áramoljon át a területén, át a mi országunkba, megsértve az Egyesült Államok szuverén területét, ha nem tesz lépéseket, akkor az sokba fog kerülni” – mondta az amerikai elnök.

A bejelentés nyomán felmerült, hogy megdrágulhatnak az Egyesült Államokba behozott autók, az élelmiszer és a sör, mivel a vámot az amerikai forgalmazók fizetik majd meg.
Trump ráadásul érdekes pillanatot választott: nemrég tárgyalták újra az általa sokat ostorozott Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt, a Naftá-t, amelyet azonban még nem iktattak törvénybe. Kormányilletékesek szerint azonban az új büntetővámnak nincs köze az újratárgyalt kereskedelmi alkuhoz.

Trump teljesen váratlanul, szokásához hűen, először a Twitteren jelentette be döntését, és úgy tűnik, meglepte Andres Manuel Lopez Obrador mexikói elnököt és kormányát.

A mexikói államfő egy erőtlennek tűnő üzenetben azt írta Trumpnak: nem akar konfrontációt, a párbeszéd elmélyítésében érdekelt és alternatív megoldást akar találni a migrációs problémára.

„A társadalmi bajokat nem lehet vámokkal és kényszerítő intézkedésekkel megoldani, a Szabadságszobor nem üres jelkép”
– írta és hozzátette: Mexikó megteszi, amit tud a területén áthaladó migráció elkerülésére, de úgy, hogy ne sértse az emberi jogokat… ő maga pedig nem gyáva, csak az elvei alapján lép fel.

A hír nyomán esett a mexikói peso árfolyama és eséssel reagáltak az ázsiai tőzsdék is – vesztettek értékükből például azoknak a japán autócégeknek a részvényei, amelyek Mexikóban gyártott kocsikat exportálnak az Egyesült Államokba.

A mexikói kormány „katasztrófálisnak” nevezte Trump lépését és azt mondta, a normális válasz a hasonló intézkedések bevezetése lenne, de ez kereskedelmi háborúhoz vezetne.

Nyitókép: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

Forrás: infostart.hu

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.