Sóhajtozik a lelkem álmok és remények után, de
fájdalmas sóhajtásom üresnek hangzik az idegen
szélben. Távolra sodródik és nincs ki értse.
Szemem forró cseppeket hullat keserves sírásomban,
de idegen földre esnek és bár szomjas földbe
szívárog, nem táplál, nem terem semmit, mert
idegen a föld, és nem értik a könnyem!
Nem értik az otlhatatlan tüzet, mely ereimben
forr. Nem értik a lobogó, robbanó lángot, ‘mely
nem tud elszabadulni. Erősen, büszkén új ösvényt
világít és új utat vág a vadonba.
Köröttem napról-napra ereszkedik a nap, de melegítő
sugaraival csak hideg világot világít meg.
Hamis a virágok illata, a madarak is értelmetlenül
csevegnek. Idegenek ők is, nem értenek.
Ősi sebek, miket már el is felejtettem, újra
fájna és lüktetnek. Új irgatmatlan csapások alatt
frissen fölnyílnak a régi forradások.
Én nem felejthetem, mert bennem égnek, bennem élnek.
És bennem élnek az álmok, remények, a múltnak büszkesége
s a jövőnek győzelme. Bennem élnek és égnek
mind, mert ha egyedül állnék is hazámtól messze,
idegen földön, egy valami biztat és szüntelen sarkall:
én magyar vagyok.
Cleveland, 1978.
*****************************************************************************************************
Kerecseny Bárány Ida a clevelandi Magyar Negyedben született, 23 hónapos volt mikor az édesapja – magy.rep. tiszt főhadnagy hirtelen elhunyt. Nagyapja, aki költő és író volt, pótolta az édesapa hiányát. Minden magyar megmozdulásban, részt vett, az, ünnepségeken szavalt, verseket írt és beszédeket tartott. A magyar Szent Korona kiadása ellen tiltakozott az amerikai TV-ben, majd fent volt Washingtonban is a tüntetéseken. Amikor 1978-ban vissza akarták szállítni a Szt. Koronát a kommunista Magyarországra, a kezdetétől fogva mindig bízott abban, hogy sikerül azt megakadályozni. Nem tudta elképzelni fiatal 20-valahány éves korában, hogy a számára addig nagyra becsült Amerika, mely állítólag igazságra és szabadságra épült, így cserben hagyta, hiszen itt született és az amerikai történelmet éppen úgy szívre vette mint a magyart. De amikor a végső határozatát bejelentette Carter elnök és Ida megtudta, hogy nem sikerült a harc a hazaküldés ellen, nagy csapás volt számára. Szobájában magára zárta az ajtót és ez a vers akkor született meg. Egy életre megtanulta, hogy magyarsága fontosabb, mélyrehatóbb és alapvetőbb számára. Az a diaszpora amiben született váltotta ki belőle ezt a vallomást.