Konkoly Zsófia már szerzett egy aranyérmet a párizsi paralimpián 400 méter gyorson, de itt még nem volt megállás a pécsi sportolónak, mert csütörtökön medencébe szállt kora este a 200 méter vegyesúszás SM9-es kategóriájú döntőjében. A 22 éves úszó végül az első helyen csapott célba.
Konkoly Zsófia komoly erődemonstrációt tartott a döntőbe jutásnál, a hozzá legközelebbi riválisának is majd négy másodpercet adott, így természetesen a finálét a négyes pályáról kezdhette.
A 200 méteres vegyesúszás döntőjét 50 pillangóval kezdték a versenyzők, az első fordulóban Konkoly indulhatott az élről az 50 méter hátúszásra. A táv felénél egyértelművé vált, hogy az aranyérem sorsa a spanyol Soto és a magyar úszó között dől majd el, ekkor némi előnnyel Soto vezetett. A harmadik számban, a mellúszásban Konkoly már fej-fej mellett haladt Sotóval, mindössze 0,22 másodperc volt köztük a különbség.
A gyorsúszásban Konkoly aztán óriási tempót diktált, amivel nem is bírt Sotó, így a magyar sportoló már a második aranyérmét szerezte meg a medencében, összességében pedig a magyar küldöttség hetedik medálját a párizsi paralimpián.
Azt se feledjük, hogy a pécsi úszó legerősebb száma, a 100 méter pillangó még hátravan az ötkarikás játékokon.
Konkoly egyébként karrierje során már összesen három aranyéremnél jár a paralimpiákon, Tokióban egyet, Párizsban már kettőt nyert.
(Origo)
Így gratulált Orbán Viktor
Bravó! Csak így tovább, Konkoly Zsófia!
– írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán.
Borítókép: Konkoly Zsófia az első helyen csapott célba. Fotó: MTI