Az Istenben, hazában és családban hívő mai magyarok XXI. századi regimentje felsereglett, és nincsen híján lélekszámnak és a lélek erejének sem – fogalmazott március 15-i ünnepi beszédében Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

– Készen állunk a modern magyar nemzetet és a polgári Magyarországot megteremtő és éltető szabadság védelmére, melyet Kossuth Lajos vezetésével vívtak ki az 1848–49-es forradalmárok – jelentette ki Kövér László a forradalom és szabadságharc 175. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen szerdán a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Monokon. Az Országgyűlés elnöke hangsúlyozta, hogy a neves államférfi monoki szülőhelyéről és szobra mellől ma azt jelenthetjük Kossuthnak, hogy az Istenben, hazában és családban hívő mai magyarok XXI. századi regimentje felsereglett, és nincsen híján lélekszámnak és a lélek erejének sem.

Jogunk is van, erőnk is van, hogy öncél legyünk, ne idegen céloknak eszköze

– idézte Kossuth Lajos szavait Kövér László, aki megjegyezte, hogy Magyarország kormányzójának és első pénzügyminiszterének demokráciaeszménye nemcsak a magyar, hanem a nyugati szabadságnak ihletője és éltetője is egyben. Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, Kossuth Lajos alakja az egész világon ismertté tette azt, hogy mit jelent a szabadság és a demokrácia.

ReklámTas J Nadas, Esq

(Magyar Nemzet / MTI)

Borítókép: Kövér László, az Országgyûlés elnöke beszédet mond az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulóján tartott megemlékezésen Kossuth Lajos szülõhelyén, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Monokon 2023. március 15-én. MTI/Vajda János

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.