Most így a nagy sütőtök szezon közepette ajánlatos kipróbálni, és ha ízlett többször is érdemes elkészíteni. Ha ezt az ízletes fondüt látványosan tálaljuk, elkápráztathatjuk vele a családunkat, kedves vendégeinket és így a sikerélményünk sem marad el.

Hozzávalók:
- 1 kissebb sütőtök
- 1 franciakenyér szeletelve
- 15 dkg ementáli sajt (reszelve)
- 15 dkg füstölt Gouda sajt (reszelve)
- 1 csésze zsemlemozsa
- 1 evőkanál liszt vagy kukoricakeményítő
- 1 evőkanál olívaolaj
- 1 gerezd fokhagyma, apróra törve
- Só és bors
- 1/2 csésze tejszín
- 1/2 csésze húsleves (csirke vagy zöldség)
- 2 evőkanál száraz fehérbor
- 1 evőkanál friss citromlé
- 1/2 teáskanál mustár
- Csipetnyi frissen reszelt szerecsendió
- Paprika (a díszítéshez)
Vágjunk a sütőtök tetejére egy 7-10 cm átmérőjű kört, távolítsuk el a magokat és a rostokat. Keverjük össze az olívaolajat a fokhagymával és dörzsöljük be vele a sütőtök belsejét. Fűszerezzük is be sóval és borssal is.
A sütőtök fondü sütése:
A sütő hőmérsékletét állítsuk 180°C fokra.
Helyezzük a tököt egy lapos serpenyőbe és süssük körülbelül 20-30 percig.
(Ez a sütés lehet rövidebb is, vagy esetleg teljesen elhagyhatjuk és hagyjuk nyersen a sütőtököt)
Közben vajon pirítsuk meg a zsemlemorzsát aranybarnára.
Egy közepes tálban verjük fel a tejszínt, adjuk hozzá a húslevest, a szerecsendiót, a mustárt, a bort, a citromlét, 1 teáskanál sót és 1/2 teáskanál borsot. (Frissen reszelt szerecsendió a legjobb.)
A reszelt sajtot a liszttel vagy kukoricakeményítővel rázzuk össze, amíg a sajtokat be nem borítja a liszt.
Vegyük ki a sütőtököt a sütőből és töltsük meg 3 rétegben a következő sorrendben:
- Réteg: Pirított Zsemlemorzsa
- Réteg: Lisztes Sajt
- Réteg: Tejszín keveréke
- Ismételjük addig, amíg a tök tele lesz.
Tegyük vissza a sütőtök tetejét és süssük kb. egy órát, majd keverjük össze a fondüt benne, és süssük tovább, ha szükséges.
Amikor a sütőtök átsült, és a töltelék puhára olvadt, óvatosan vegyük ki a sütőből és helyezzük egy nagy tálra.
Tálaláskor a maradék kenyérszeleteket helyezzük a tök köré, a fondü tetejét pirospaprikával, es pirított hántolt tökmaggal díszítjük.
Amikor esszük a sütőtök fondüt, kaparjunk a sütőtök húsából is a kenyérre! Annyira jó!
























