Először megjelent a hungarianconservative.com portálon angol nyelven.
A hamarosan 84 éves, családjával gyerekként Amerikában menekült, majd a kilencvenes évek vége óta fokozatosan Magyarországra költöző Ludányi Andrással tavaly kétszer is meghiúsult a személyes találkozás. Az 50. Reménység-tavi ITT-OTT találkozóra sajnos nem tudtam elutazni, ő pedig a clevelandi Magyar Konferencián mondta le a személyes jelenlétet (online tartott ott előadást), így egyelőre csak virtuálisan és egymásnak dedikált könyveink révén találkoztunk. Mostanra már jócskán több, mint ötven nagyinterjút készítve a magyar közösségek iránt elkötelezett amerikai magyarokkal (amelyek sorába ő is hamarosan be fog kerülni), és testközelből megismerve az amerikai magyar diaszpóra történét, jelenét és várható jövőjét, beszippantott Amerikai életutam című, önkritikus, inspiráló életrajzi könyve.
Németh Zsolt az alábbiakat írja a Méry Ratio gondozásában, a Kisebbségekért Pro Minoritate Alapítvány támogatásával kiadott könyv ajánlójában: „Ludányi András visszaemlékezése egyedülállóan széleskörű áttekintést nyújt az amerikai magyar emigráció életéről a második világháborútól napjainkig terjedően… mindezeken túlmenően személyes reflexióin keresztül ritka értékes adalék az amerikai bel- és külpolitika és az amerikai-magyar kapcsolatok megértéséhez is. (…) Nehéz eldönteni, hogy e kötet az amerikai, a magyarországi, vagy az amerikai magyar közönség érdeklődését fogja jobban felkelteni… Abban azonban biztos vagyok hogy jól fogja szolgálni az amerikai-magyar kapcsolatok megértésének és elmélyítésének ügyét. Sőt azok is élvezettel fogják forgatni, akik pusztán egy irodalmi csemegére vágynak, mert a könnyed stílusban hömpölygő gondolatok sokszor fognak mosolyt csalni az olvasó arcára.” Bármennyire is szeretek életrajzi könyveket olvasni, és azon keresztül megismerni az illető életén túl egy adott országot vagy korszakot, nem vagyok benne biztos, hogy Erdélyben felnőve és Magyarországon élve és családot alapítva, egyáltalán kezembe került volna, vagy ha elolvastam volna, ennyire lekötött volna ez a mű, mint most, amikor családommal Amerikában élek, és családom és munkám révén testközelből ismertem meg a magyar diaszpóra közismert és kevésbé ismert személyiségeit, múltbéli kihívásait-örömeit, jelenlegi szépségeit-nehézségeit, és jövőbeli lehetőségeit. Így a négy párhuzamos sávon (személyes és családi élet, magyar etnikai közösségi élet, szakmai pályafutás, valamint amerikai élet és amerikai külpolitika terén szerzett tapasztalatok) zajló élettörténet, amit az író esszéként határoz meg (de inkább egy önéletrajz, írásos oral history, kordokumentum, politikatörténet, családregény, tudományos és szórakoztató olvasmány elegye), nemcsak felkeltette érdeklődésemet, hanem sokszorosan meg is érintett.
Nemcsak azért, mert a szerző erdélyi gyökereinek is köszönhetően fiatal korától kezdve elkötelezett az erdélyi magyarok ügye iránt, és gyakori erdélyi utazásainak kalandjait olvasva (különösen a rendszerváltás előttieket, amikor magam is ott éltem), én is hazautaztam vele. És nemcsak azért, mert példaértékűnek tartom, ahogy a ‘49-ben Amerikába érkező ötgyermekes család tagjai – nemcsak a szülők a gyermekeiket, hanem elsősorban a testvérek – egymást segítve jutottak lépésről lépésre előbbre a virginiai tejgazdaságtól a New York-i gyári munkán át az – András esetében például „szigorúan szerető” Narcissza (Ciszka) nővére rábeszélésének köszönhetően a 40 évnyi egyetemi tanári karrierig, számtalan konferencia szervezéséig és az amerikai magyar közéletben betöltött meghatározó, szervezeti vezetői szerepvállalásig. És végül nemcsak azért, mert cserkész kamaszfiúk édesanyjaként olvastam a magyarságára fokozatosan, majd ‘56 kapcsán elemi erővel ráébredő fiatalember ügy iránti elkötelezettségéről, kisebb szabotázsakcióiról és a New York-i Coliseum tetejéről történő lezuhanással végződő szovjet zászlós kalandján keresztül is megmutakozó vakmerőségéről, illetve a cserkészetből kinőtt, (magyar) hazájuk fizikai felszabadítására készülő Lövészek nevű fegyveres alakulat sorsáról. És végül nemcsak azért, mert a Magyar Baráti Közösség (MBK) több tagjával készítettem már interjút, és így már valamelyest otthonosan mozgok a témában és köztük; annak ellenére, hogy sajnos eddig még nem jutottam el a Reménység tava partjára.
De leginkább azért a szintén személyes felismerésért vagyok hálás a szerzőnek, amire a könyv olvasása közben jöttem rá, és amit a magam életében is (immár másodszor is) megélek. Ludányi András egész életútja az itthon- és otthonlét körül és között alakult. Nem véletlenül nevezik a művet egyesek „az amerikai magyar lét személyes tapasztalatainak és kihívásainak krónikája”-nak, mások „az itt-ott lét személyes krónikájá”-nak. András szakmai pályafutásának kiteljesedésével párhuzamosan zajló, a magyar közösségi életben megvalósított szervező munkásságának kiemelkedő pontja az amerikai magyar közösségek széttartásának ellensúlyozására, a közös jövőre összpontosító, az amerikai magyarok új nemzedékeit is bevonó, megtartó megoldásként javasolt információs hálózat létrehozása. Ezen út mérföldkövei az 1967-ben Éltető Lajossal létrehozott ITT-OTT, az internet-korszak előtti vitafórum sokszorosított cikkei, majd az egyhetes tábor, amit a vitafórumból 1975-ben szervezetté alakult MBK 1976 óta minden évben megszervez Ohio államban, a festői szépségű Lake Hope partján.
Az a felismerés is rezonál a saját személyes életemre, hogy az említett négy dimenzió, amelyeknek párhuzamos vizsgálatával a szerző elemzi és értelmezi visszaemlékezéseit, nem elválasztható egymástól. Bármelyiket is olvassuk (illetve éljük meg), legyen az a családi élet, vagy az egyetemi tanári (nálam az újságírói) munkásság, vagy a szívvel-lélekkel cselekvő, aktív magyar közösségszervező (nálam ennek megfelelője a közösségi önkéntes munka), vagy a politológus tudományos reflexiói (nálam ez inkább csak a közéleti iránt érdeklődő olvasói érdeklődés, mintsem munkám szintjén jelenik meg), mindegyik területen egyszerre van jelen a családapa, a magyar diaszpóráért dolgozó személy, az egyetemi professzor és a külpolitikával foglalkozó, elkötelezett amerikai és magyar állampolgár. Ezért is örülök (és döntöttem magam is szerzőként előző interjúkötetem kapcsán épp így), hogy a nem külön fejezetekben mutatja be a négy szerepet, hanem folyamatosan váltogatja, főleg időrendi sorrend szerint tematizálja azokat, rövid fejezetekre bontva élete főbb történéseit.
Ezekből megismerjük az 1940-ben, Szikszón született Ludányi Andrást, vitéz Ludányi Antal ezredes és Ludányi Prileszky Erzsébet Amerikában felnőtt harmadik gyermekét, aki korán megtapasztalja a világháború utáni menekülés megpróbáltatásait, az ausztriai menekülttáborok hangulatát, majd az Újvilágba érkezés és beilleszkedés, azaz a DP-s lét („displaced person”, vagyis hontalan személy) nehézségeit. E megpróbáltatásokat gyermekként éli meg és dolgozza fel (mint például a szegregációt, vagy a hózentrógeres rövidnadrágját csúfoló osztálytársak zaklatásait), amit könyvében humorosan mesél el, bár nyilván nem így élte meg; ugyanakkor világtörténelmi kontextusba helyezve is igyekszik bemutatni és megértetni az olvasóval e sorstörténet számos aspektusát (mint például a korábbi társadalmi státusz hirtelen és drasztikus megváltozását, vagy épp az akkori, erőteljes asszimilációra törekvő amerikai bevándorlási politikát). A költözésekkel sűrűn tarkított fiatalkor lehetőséget nyújt számára arra is, hogy megismerje a vidéki és a nagyvárosi Amerikát is. A virginiai farmról elkerülve New York-i iskolás és cserkész (lövész), majd az Illinois állambeli Elmhurst College könyvtári takarításból élő, történelemből kitüntetéssel diplomázó egyetemistája, később a louisianai Baton Rouge posztgraduális ösztöndíjas egyetemi hallgatója, majd végül az Ohio állambeli adai egyetem tanára és kutatója lesz. Mindeközben lelkes, aktív szervezője a MBK-nak és az ITT-OTT konferenciáknak, illetve további amerikai magyar szervezeteknek. Emellett egyetemistaként kerékpárral bejárja és kutatja a Vajdaságot, később viszonylag gyakran utazik Erdélybe is.
Ludányi András átlagon felülien kalandos, mégis sok szempontból tipikus amerikai magyar életútja során párhuzamosan érzékelte az amerikai farmerek, a hontalan bevándorlók és a határon túli magyarok kiszolgáltatottságát, értékelte a kétkezi és a szellemi munkát, megtapasztalta a megélhetési nehézségeket és a viszonylagos anyagi jólétet, megtanult bízni a családi összefogás és a közösségek megtartó erejében, igyekezett eligazodni az egyetemi világban és az amerikai-magyar közéletben. Mindeközben először részese, majd aktív alakítója a vasfüggöny mögé zárt haza és a magyarság ügyének, és nemcsak Amerikában, hanem a trianoni határokon túl, a Vajdaságban és Erdélyben is; miközben szülei, majd ő maga is egyéni és családi küzdelmek árán él és dolgozik az új világban való megmaradásért, előbbre jutásért. Elkötelezettségének, kitartásának gyökerei szintén konzervatív értékrendű családjában (és a külföldi magyar cserkészetben) keresendők: a magyar nemzeti érzelmű neveltetés, a magyar nyelv tudatos őrzése és továbbadása, az otthon és a cserkészetben megismert családi és nemzeti történelem mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy új hazájában (és később a Kárpát-medence határon túli területein) is a magyarságért tenni akaró, magyar szívvel érző, magyar ésszel gondolkodó, magyar nyelven beszélő ember (családapa, közösségszervező, tanár-kutató és politológus) maradjon. Ludányi szüleinek és saját életében is minden ellentmond a 20. században divatos (és sajnos még ma is létező) tévhitnek, miszerint a külföldön született vagy felnőtt gyermekek azért nem beszélik anyanyelvüket (akár két magyar szülő mellett sem), mert az első generációs amerikai állampolgár csak akkor tud érvényesülni, ha asszimilálódik, azaz a befogadó ország nyelvén tanul, dolgozik és otthon is azt beszéli; és különben is, a megélhetés biztosítása idegenben nem ad elég időt és alkalmat a következő generáció magyar identitásának kialakításának és őrzésére, aktív bekapcsolódásra a diaszpóra magyar közösségeibe (hétvégi magyar iskola, cserkészet, mise és hittan, néptánc, stb.).
Az író származási és saját családi élete (ahogy egyébként sok más, a magyar nyelv és kultúra őrzése és továbbadása iránt elkötelezett amerikai magyar élete is) cáfolják a fenti tévhitet. A magyar identitás megtartásának a család minden tagja részéről komoly áldozatokkal és lemondással járó, de eredményes, mitöbb kizárólagos eszközei az említett, jellemzően hétvégi magyar közösségi tevékenységek, kiegészülve a rendszerváltás után a Magyarországgal (és tágabban a Kárpát-medencei magyarsággal) felépített személyes, illetve családi élményeken alapuló kötődés. Sok példás életű amerikai magyar házaspárhoz hasonlóan András és első felesége, Nádas Julianna Rózsa (Panni), Dr. Nádas Gyula és Ibolya leánya elérték, hogy Amerikában született lányaik, Csilla Anna és Anikó Ilona anyanyelvi szinten beszéljenek magyarul, és ha megváltozott formában is, de kötődjenek Magyarországhoz. András példás közéleti szerepvállalása – akár az egymással is gyakran ellentmondásos viszonyban álló magyar szervezetek színeiben – pedig bizonyíték arra, hogy az amerikai magyar diaszpórának a rendszerváltás utáni gyökeresen megváltozott helyzetben is lehet létjogosultsága, és újfajta, a magyar politikai paletta bal-jobb és az amerikai demokrata-republikánus meggyőződéseken túlívelő közös célja: a megmaradás.
Ludányi (szakmai) életének másik kulcsfontosságú helyszíne az adai egyetem, ahol oktatóként és kutatóként négy évtizeden keresztül biztosította diákjai számára a szellemi kihívásokat. Ezek közül kiemelkednek az ENSZ Modell konferenciái (National Model UN), amelyen való részvétel pallérozta szerinte leginkább mind a hallgatók, mind az oktatók intellektusát. A visszaemlékezésből elénk tárul egy felkészült, elkötelezett és nyitott, vagyis hiteles tanár személyisége és példamutató hozzáállása az egyetemi oktatáshoz – úgy a diákjaihoz, mint az egyetemi kollégákhoz és persze a munkájához, ami közben folyamatosan építette szakmai közösségének lehetőségeit és hálózatait is.
A könyv több további szempontból is rendkívül értékes: az említettek mellett részletesen rávilágít az emigráció társadalma és az amerikai diaszpóra-lét (valamint az erdélyi és vajdasági kisebbségi lét) bonyolult szerkezetére, és a magyarországi olvasók számára kevésbé ismert epizódjaira (például a fiatal amerikai magyarok kettős identitásának bemutatását képanyaggal is gazdagítja), és ezáltal értékes adalékokat közöl a diaszpóra-kutatással foglalkozók, nemcsak az érdeklődő laikusok számára. Az amerikai társadalom fejlődés-történetével kapcsolatban írt rövid elemzésekbe is jól beleilleszkednek az észak-amerikai magyar emigráció töredezettségével kapcsolatos kritikái. Több fontos világpolitikai esemény kapcsán is érinti, a szeptember 11-i terrortámadás okán részletesen elemzi az amerikai gyarmatosító külpolitika negatív hatásait és következményeit, beleértve a sokak által irigyelt és vágyott amerikai álom elvesztését. Az amerikai magyar emberi jogi lobbitevékenységeinek, valamint a határon túli magyarság kisebbségi jogainak érvényesítéséért folytatott küzdelmeinek leírása is rendkívül értékes és hasznos eleme a könyvnek, ahogy a politológus munkásságának is, aki otthonléte okán részletesen elemzi a magyar kormány nemzetpolitikáját is, elismerve és támogatva annak erőfeszítéseit a diaszpóra és a határon túli magyarok ügyében; nem elhallgatva építő jellegű kritikáját sem.
Ezeken túlmenően, a könyv talán legnagyobb erőssége az író reflektív, önkritikus gondolkodása, amely gyakran megnyilvánul a könyv lapjain (ahogy bizonyára élete során is); az ausztriai menekülttáboroktól kezdve ‘56 október 23-án és 2001. szeptember 11-én át egészen a mai (a kézirat lezárás szerint 2020-as) magyarországi közéleti viszonyokig. Kritikusan értékeli a világpolitikát kívülről szemlélő menekültek, illetve bevándorlók saját jövőjükre vonatkozó megállapításait, az amerikai gyarmatosító külpolitikát, a szerbiai és romániai magyar kisebbségek kulturális elnyomását, a magyar kormány nemzetpolitikáját és annak kisebb hibáit, valamint a mai ellenzék tévelygéseit, saját szakmai tapasztalatainak és az amerikai külpolitika terén szerzett benyomásainak tükrében. Ezen a téren egyetlen – a könyv egészének értékét szerencsére nem csorbító – sajnálatos hiányosságot tapasztaltam: míg a vállaltan demokrata meggyőződésű szerző képes objektíven gondolkodni és írni a mai jobboldali magyar kormány és miniszterelnök tevékenységéről és a jelenleg viharosnak mondható amerikai-magyar kapcsolatokról, mégsem képes objektíven szemlélni az amerikai politikai teret, és azon belül a republikánusokat, akikről talán egyetlen jó szava sincs. (Pontosabban kettőt, mert a hitéről, vallásáról semmit sem ír, de bizonyára nem véletlenül.)
Ez a nagyrészt sikeres (közéleti) felülemelkedés egyébként minden bizonnyal szintén a cserkészetből ered, amely az író szerint a magyar emigráció töredezettségének egyetlen, „mindenek felett álló egyesítő erejeként” tudott működni, és amelyet talán a tábortűz metafora értelmezésével tud a legjobban megérteni az az olvasó, aki sosem volt részese a mozgalomnak, amelyek tüzének „parazsa és melege velünk maradt jóban rosszban”, és amelynek sorsformáló erejét abban a jelenetben érthetjük meg igazán, amikor egy vajdasági magyar táborban tapasztalt csalódás felelevenítése arra a következtetésre sarkallja: „kell, hogy legyen egy ilyen tűz az emlékeid között, a lelkedben, hogy nemzetként fenn tudj maradni.” A könyvet olvasva és a cserkészmozgalmat személyesen és munkáim során is megismerve nem tartom túlzásnak azt a kijelentést, miszerint e tábortüzek parazsa tartotta izzásban az amerikai magyar diaszpóra közösségalkotó és -szervező munkásságát, és nemcsak a világháborúk után, hanem ‘56-ot követően és később is. S remélhetőleg izzásban fogja tartani azt a jövőben is, a szerző, mint „első generációs amerikai nyugtalan aggodalma” ellenére, „aki sötét felhőket lát gyülekezni a nem túl távoli jövő egén”, amelyek manapság elsősorban az önpusztító életmódban, Amerikában a fogyasztásközpontú globalizációban, Magyarországon az erős civil önszerveződés hiányában testesülnek meg.
Ludányi András önéletrajzi kötete egészében és részeiben is önkritikus, mégis inspiráló írás, amely a magyar diaszpóra és a magyar kisebbség története, jelene és jövője, illetve az amerikai társadalom(történet) és az amerikai-magyar kapcsolatok iránt érdeklődő laikus, vagy akár szakember olvasó számára fontos és érdekes, jelenkori alapművek közé tartozik.
Antal-Ferencz Ildikó
Először megjelent a hungarianconservative.com portálon angol nyelven.
Gratulálunk!