Először megjelent a hungarianconservative.com portálon angol nyelven.
A clevelandi Magyar Társaság idén is, immár 62. alkalommal megszervezte a Magyar Kongresszust, melynek témája idén a jövőt építő magyar családok, díszvendége a korábban öt évig Clevelandben szolgáló Mezei András atya voltak. A kétnapos konferencia egy négyrészes pszichológiai szimpóziummal kezdődött, majd nagyon változatos tudományos – közgazdasági, történelmi és irodalmi előadásokkal, kulturális programokkal folytatódott és bállal zárult.
Az 1952-ben megalakult Magyar Társaság (MT) amerikai magyar kulturális szervezet 1961 óta szervezett éves kongresszusai az amerikai magyar társadalmat érintő kérdéseket tűz napirendre, valamint nevelési, irodalmi, tudományos és felvilágosító előadásokat, filmeket mutat be. Emellett az Árpád Akadémián keresztül elismeri és kitünteti azokat az amerikai magyarokat, akik kimagasló önkéntes és szakmai, irodalmi, művészeti vagy tudományos tevékenységükkel szolgálták az amerikai magyar társadalmat. 1965-ben dr. Somogyi Ferenc kezdeményezésére a kitüntetetteket egy akadémiába, mint önálló szervezetbe tömörítették és az MT örökös tiszteletbeli tagjainak nyilvánították. Annak célja a Nyugaton élő magyar alkotók, szerzők és műveik számbavétele; és ezáltal a magyar alkotó kedv ébrentartása és fokozása a diaszpórában. Honlapja szerint az akadémia adattára kézzelfogható bizonyságtétel arra vonatkozóan, hogy a két világháború elvesztése és az 1956-os szabadságharc leverése következtében a magyarság milyen óriási szellemi értékveszteséget szenvedett; ugyanakkor felmérhető az a szellemi értéknyereség is, amely a befogadó országokat gazdagította, amikor a magyar tudósok, írók és művészek részére a szabad élet mellett érvényesülési lehetőséget biztosítottak. A 62. Magyar Kongresszus házigazdái dr. Nádas János, MT-elnök és felesége, dr. Nádasné Gabriella ügyvezető elnök, valamint Somogyi Lél, az akadémia főtitkára voltak.
A pszichológiai szimpóziumon a legaktuálisabb előadást Krasznai Beáta pszichológus tartotta „Hogyan neveljünk kétnyelvű, két kultúrában is helytálló gyerekeket” címmel. A Sátoraljaújhelyen született, több mint 20 éve Amerikában élő, a clevelandi állami egyetemen klinikai tanácsadó pszichológus, valamint iskolai lelkigondozó és tanulási tanácsadói diplomával is rendelkező szakember a tíz éves Nebuló Magyar Nyelviskola igazgatója és három kamasz édesanyja is. Előadásában a Maslow-szükségletpiramis szintjeiből kiindulva magyarázta el, hogy a nyelvtudás, mint szociális (kommunikációs) szükséglet csak a piramis 3. szintjén jelentkezik, a lét- és biztonsági szükségleteink kielégítése után. Felhívta a figyelmet: a közös nyelvtudás a (nagy)szülő-gyermek kapcsolatban segít a generációs és kulturális különbségek áthidalásában; és legfontosabb szerepe a konfliktusok kezelésében van, hiszen a nyelvet ismerő szülő mindig előnyben van, de minél többet tud a gyermek a szülő származási kultúrájáról és nyelvéről, annál könnyebb kezelni a családon belüli konfliktusokat. A 4. szükségletszint, az önbecsülés; amelyen a fiatalok már értékelni kezdik a kétnyelvűséget. Mint mondta, az egészséges identitású gyermek 100%-ban magyar és 100%-ban amerikai, a kettőt tehát nem kell, sőt nem is szabad szembeállítani, és ha ügyesen ötvözzük, akkor az eredmény minden gyermek (és család) előnyére válhat. Ehhez érdemes néhány szabályt betartani, illetve tényt tudomásul venni, például: ne felejtsük el, hogy a gyermek a felnőttektől tanulja azok nyelvét (és ebben az elsődleges gondviselő szerepe meghatározó, aki nem feltétlenül az anya), tehát ne mondjunk vagy gondoljunk olyat, hogy „a gyerek nem tud vagy akar magyarul beszélni”, ezzel lebecsüljük értelmi képességeit. Ha a szülő bizonytalan vagy netán szégyelli a nyelvet, a gyerek ezt elkerülve át fog váltani másikra; szülőként ezért ne váltsunk nyelvet, akkor sem, ha a beszédkörnyezet változik (azaz mások kedvéért se beszéljünk más nyelven a gyermekünkkel, mint ahogy szoktunk), és bátran, de kulturáltan vállaljuk fel az ebből fakadó esetleges konfliktusokat (másokkal is). Fogadjuk el, hogy családon belül is vannak különbségek: a diaszpórában felnövő testvérek közül jellemzően az első gyermek tud a legjobban magyarul. A gyermeket általában csak 10 éves kora körül kezdi zavarni a hiányosabb szókincs, ezért nagyon fontos, hogy kiskorában minél több magyar mesét hallgasson, olvassunk neki, majd olvasson maga. Nem baj, ha gyermekünk angolul beszél (akár testvéreivel is), a lényeg, hogy tudjon magyarul is; rászólás és megszégyenítés helyett inkább mondjuk neki vissza magyarul, amit angolul mondott nekünk; és használjunk ki minden nyelvtanulási forrást és eszközt, hiszen manapság már rengeteg (online) lehetőség áll rendelkezésünkre (beleértve a kommunikációs eszközöket). Nagyon fontos a pozitív hozzáállás, a mintaadás és a játékosság (játék, mese, humor). Az 5. szükségleti szint az önmegvalósításé, ami már mások segítéséről is szól. Az előadó hangsúlyozta a magyar származású nagyszülők (mint segítők) és a magyar közösségek szerepét (akik nem a szülők helyett, hanem mellett eszközei a magyar nyelv és kultúra ápolásának és továbbadásának) – ehhez viszont a közösségnek vonzónak kell lennie a gyermek számára, azaz olyan légkörűnek, ahol jó magyarnak lenni. „Én elfogadtam, hogy a gyerekeim nem beszélnek úgy magyarul, mint a szüleik, de ez nem jelent feladást, hanem életünk végéig szóló szülői feladatot” – zárta előadását.
A pszichológiai tárgyú előadásokat (Dr. Papp Klára az identitás egészséges fejlődéséről és fontosságáról, Kovács Emese a DNS-metiláció változásairól bipoláris zavarok és öngyilkossági kísérletek esetén, Nádas Tímea Klára pedig a család amerikai magyar társadalomban betöltött szerepéről beszélt) a clevelandi cserkészcsapatok Regös csoportja nyári körútjának fényképes beszámolója követte. Az út fiatal amerikai magyar résztvevői beleláttak a vendéglátók mindennapjaiba, felfedezték a magyar táj szépségeit, és közvetlenül ismerkedtek a népi kultúrával: népdalokkal, néptánccal, népviselettel, hagyományokkal. Helyi családoknál lakva, a regös cserkészek személyes tapasztalataik és kapcsolódásaik révén is erősítették elhivatottságukat, gazdagították ismereteiket és onnan hazatérve tudásukkal és személyes élményeikkel színesítették a clevelandi magyar közösséget is. Kísérőkkel együtt összesen negyvenen vettek részt a körúton, összesen 21 napot töltve a palócföldi Kazáron (Magyarország), Székelyföldön (Erdélyben) és Csángóföldön (Gyimesben és Moldvában). Az eddigi négy hasonló körút ötletgazdája, szervezője és lebonyolítója Pigniczky Eszti clevelandi cserkész vezetőtiszt, a Regös Csoport korábbi vezetője, jelenlegi viselettárosa és szakmai munkatársa volt. A szervezési és pénzügyi vonatkozások ismertetése után három clevelandi születésű fiatal résztvevő (Pigniczky Enese, Somogyi Ferenc és Turóczi Kinga) tartott élménybeszámolót. Magyarországon a legizgalmasabbak számukra az általuk Amerikában megélt és őrzött, valamint az ott megismert szokások különbségei és hasonlóságai voltak. Székelyfölddel kapcsolatban megjegyezték: a hagyományőrzésre a helyieknek is oda kell figyelniük; Csángóföldet illetően pedig hangsúlyozták: a szegénység és erőltetett asszimiláció ellenére remény, hit, vidámság és életerő jellemzi az ott élő (csángó) magyarokat. A beszámoló után Sundem Réka a Balassi Intézet hallgatójaként Magyarországon szerzett tapasztalatait osztotta meg; majd Dr. Kerekes Judit New Jersey-ből érkezett matematikaprofesszor számolt be az Amerikában jelenleg működő 33 hétvégi magyar iskolát összefogó AMIT (Amerikai Magyar Iskolák Találkozójának) legutóbbi, tizenegyedik konferenciájáról. A továbbiakban a kárpátaljai Dr. Csernicskó István előadása az ukrán nyelv identitás-konstruáló szerepéről szólt a propaganda karikatúrákban, majd Peller Ildikó clevelandi matematikaprofesszor Wass Albertről tartott megemlékezést. Közben családi táncházat vezetett a clevelandi Solomon Ilona és a nógrádi Szabó János (clevelandi Kőrösi Csoma Programos), este pedig a pécsi Vajda Zsuzsanna és Pilári Gábor MárkusZinház bábszínházának betlehemi műsorát láthattuk.
A második nap egyik legemlékezetesebb előadása a kárpátaljai születésű, Budapesten élő Dorgay Zsófia „Otthon vagytok?” című előadása volt, amelyben az ukrán-orosz háborúban érintett magyarok mindennapjait mutatta be sok képpel, rövid történetekkel és személyes megjegyzésekkel színesítve. Zsófi jelenleg a Duna TV Vallási Főszerkesztőségének szerkesztő-riportere, valamint a clevelandi Bocskai Rádió munkatársa. Ma is szoros kapcsolatot ápol kárpátaljai magyar egyházi és civil szervezetekkel, és havonta látogatja a kárpátaljai Szürtén élő 85 éves nagymamáját, így folyamatosan és első kézből tájékozódik a háborús mindennapokról. Mint mesélte, a háború kitörésekor sokan eleve külföldön dolgoztak, számukra tehát nem volt ismeretlen a családi távkapcsolat-tartás, különösen a Covid-járvány óta, és ők értelemszerűen nem is tértek haza; míg az akkor épp ott élők első reakciói a felvásárlás és a menekülés voltak. Ungvár utcáin békés a hangulat, de nagyrészt csak nőket, időseket és kisgyermekeket látni, de az időnként felcsendülő ukrán himnusz és a behívókat népszerűsítő plakátot árulkodnak a háborúról. Az otthon maradtak, különösen az idősek, súlyos anyagi gondokkal küzdenek, hiszen nyugdíjuk nagyon kevés, a családokban a férfiak hiányában pedig a nők jelentik a hátországot. akik eleinte a még náluk is rászorultabb ukrán menekülteken is igyekeztek segíteni. Nagyon kevés férfi mentesül a behívástól: szinte csak az időseket gondozók, nagycsaládosok, és a közszférában dolgozók. Az iskolákban a Covid-járvány kitörése óta, azaz lassan négy éve nincs normális oktatás; a tanítási napok egyperces néma csenddel indulnak a háborúban elhunytak emlékére és a jelenleg harcolók tiszteletére; légiriadók esetén az óvóhelyeken folynak tovább az órák, vagy ahol az nincs, ott családi házak óvóhelyeire húzódnak be. Az egyházak igyekeznek lelkiekben és anyagilag is támogatni az embereket: egy egri plébános a kezdetektől fogva missziót teljesít Kárpátalján, nyáron balatonparti családegyesítő tábort szervezett; jellemző az ökumené erősödése, gyakoriak az egyszülős, vagy egy keresztszülős keresztelők, több helyen szerveznek családi napokat és templom felújítások zajlanak magyarországi finanszírozásból, a háború végében reménykedve. A kultúra ápolása és a hagyományőrzés is folytatódik, ahol lehet: kóruspróbák, tehetségkutató versenyek, szüreti mulatságok fenntartásával igyekeznek az élet normalitásának illúzióját és az élhető jövőbe vetett reményt fenntartani. Sok diák magyarországi iskolába jár, számukra a nyári szünet átvészelése a kihívás; a 18 évhez közeledők szájából gyakran hangzik el a mondat: „Ez az utolsó nyaram itthon”. Az elmenőknek gyakran nagyon rövid idő alatt kell döntést hozniuk és mindent hátrahagyniuk. Sokan állítják: Budapesten nem érzik magukat otthon és hazavágynak; mások a több lehetőséget, a biztonságot és a kedves befogadást említik. Legtöbben hazamennének, de a gyermekek sorsa miatt bizonytalanok. A szívszorító előadás után sok kérdés elhangzott, a legtöbb a segítségnyújtás módjára vonatkozott. Zsófi időközben visszautazott Magyarországra, de a helyszíni adományokat és a Szent Imre templom László-napi gyűjtését (immár második alkalommal) átvette, és hazajuttatja a szürteiek javára, akik számára a Bocskai Rádió több hasonló gyűjtést szervezett már a háború kitörése óta.
A Budapesten tartózkodó Dr. Ludányi András politológus videóüzenetben beszélt „Amerikai életutam” című önéletrajzi könyvéről, majd a szintén Magyarországról érkező Dr. Borvendég Zsuzsanna történész tartott rendkívül izgalmas előadást a kommunista olajmaffiáról. Ebéd után Mezei András atya tartott előadást „A család Isten ajándéka” címmel. András atya az erdélyi Ditróban született és nevelkedett, Keszthely és Csabrendek után Clevelandben a Szent Imre és Szent Erzsébet egyházközségeknél töltött be kormányzó (adminisztrátor) feladatot, azóta ismét Keszthelyen plébános. Mint mondta, a család „az életszentség helye”, a pap pedig sokszor jelen van a családok életében, a különböző szentségekre való felkészítés, illetve azok kiszolgáltatása során: a keresztelőtől az elsőáldozáson, bérmálkozáson, jegyesoktatáson, házasságkötésen, gyermekek keresztelésén át egészen a temetésig. Mint mondta, az életszentségeket sokan nem veszik komolyan, ahogy magát az életet sem, mert szerintük „nem fontos a papír”, pedig, ha csak „két bankszámla találkozik, az nem lesz tartós”. Figyelmeztetett: ha feltételeket szabunk egymásnak, magunkat szeretjük, nem pedig a másikat; a család olyan, mint egy mécses, táplálni kell a lángját, azaz lelki táplálékra is szükségünk van a házasságban. Clevelandi évei kapcsán felidézte, hogy a helyi magyarok milyen sokat tesznek a közösségért és hogy gyakoriak a családi fotókból készült „szentélyek”, ami azért nagyon jó, mert „azokat nézni felér egy lelkigyakorlattal”. Említette, hogy három év alatt ezer beteget látogatott meg az egyetemi kórházban, és a legtöbbet a Covid-járvány ellenére homlokon érintett, és voltak, akiknek ez felért egy Isten-élménnyel. Emlékeztetett arra is, hogy az utóbbi két évszázad fejleményei nem kedveznek a családoknak: az iparosodás-városiasodás, a nők munkába állása, a világháborúk és Trianon, az internet megjelenése mind-mind a családok szétesését okozták, okozzák. Végül a jobb jövőben reménykedőknek üzente: „Ne csak reméld, hanem tegyél is érte”.
Ebéd után következett az Árpád Akadémia ülése, amely során az idén kitüntetett Dr. Gyékényesi János Pál tartott érdekfeszítő előadást az „Űrkutatás és labdarúgás szerepe egy magyar menekült életében” címmel, amelyben ismertette rendkívül gazdag és tevékeny életének két párhuzamos fonalát, a NASA-nál eltöltött 51 évét, valamint a labdarúgás világában töltött több évtizedes játékosi, szövetségi elnöki és helyi csapat társtulajdonosi tevékenységét. A kongresszus a torontói születésű Szakály Anna vágó, a Torontóba kivándorolt rádiós-könyvesboltos és programszervező Bede Fazekas Zsolt szóló dokumentumfilmjével és kapcsolódó beszélgetéssel zárult, utána kezdődött a helyi Regös Csoport palotás táncával megnyitott, majd egy „francia négyes” bemutatóval és az Árpád Akadémia érmének átadásával folytatódó bál, ahol a Harmónia zenekar hajnalig húzta a talpalávalót.
Antal-Ferencz Ildikó
Először megjelent a hungarianconservative.com portálon angol nyelven.
Köszönöm a cikkedet. Különösen élveztem azt benne, hogy gyönyörű magyarsággal írtad meg a cikket, nem használtál angol szavakat.